Hogyan kell kiadatni egy megírt könyvet egy kidaóval?
Több verzió is van.
0. Elengeded az ötletet, és mással múlatod a szabadidőd. Olvasol, filmeket nézel, kirándulsz, sportolsz, társasozol, tanulsz új dolgokat, bármi.
1. Írsz csak úgy, magadnak, meg esetleg barátoknak, rokonoknak odaadod elolvasni akár doksiként, akár kinyomtatod és papíron.
2a. Rászánsz némi pénzt, és keresel egy Self Publishing kiadót, ahol megrendeled a kívánt szolgáltatásokat, majd a pénzedtől megválva kapsz cserében x kötetet a művedből. Aztán ezt megpróbálod eladni valahogy, mert jellemzően nem sok megy el az ilyen kiadóknál egy-egy címből. Pár tízezertől 1-1,5 milláig rá lehet költeni erre. (Bevételed nem lesz sok, hacsak nem költesz még marketingre, meg könyvesboltokban frekventált helyre kitetetni, stb. Ez megint csak szép nagy összegig felmehet, plusz neked kell utánajárkálnod.)
2b. Te magad összeszeded a szakembereket, keresel nyomdát, intézed a szállítást, könyvesboltokkal, terjesztővel a szerződést, reklámot, elszámolást, stb. Ezt csak nagyon kevesen csinálják, jellemzően már befutott szerzők, akiknek van kapcsolatrendszerük is.
3. Gyakorolsz, tanulsz, fejlődsz, és kitartóan próbálkozol. Ehhez persze tehetségen kívül elhivatottság, alázat, önkritika, fejlődni vágyás is kell. Vagy kellene.
Többnyire ezekben erős hiányosságot mutatnak az önjelölt bestsellerírók, ellenben önérzet, az van bőven. Ezért aztán sokan a self publising vonalat keresik, aztán a végén csalódottan állnak a nagy kupac eladatlan könyvük mellett, amit évekkel később is próbálnak rátukmálni mindenkire Facebookon.
És azt se felejtsük el, hogy ma Magyarországon nem lehet megélni regényírásból. (Persze, van pár szerző aki igen, de ők sem az első könyvükkel jutottak el oda, és jellemzően még rendszerváltás előtt, vagy körül futottak be.)
Ja, és persze ez már volt sokszor téma itt, és aki nem képes visszakeresni, vagy csak lesz@rja az ott írtakat, az valószínűleg soha nem fog "rendes" kiadásban megjelenni.
A fentiek mellett beküldheted a kész regényedet különböző pályázatokra is, pl. Aranymosás, Gyöngyhalászat, stb. Ezek többnyire ingyenesek és a kiadó/kiíró által érdemesnek talált könyvek megjelennek nyomtatásban vagy e-könyvként.
Igen, elég kicsi rá az esély, hogy sikerül, de ha nincsenek felesleges millióid, akkor szerintem még mindig ez a legoptimálisabb mód.
Hagyjad.
Lehet, hogy troll.
Nem meri még azt az 1 oldalt se megmutatni, amit kértem.
Lehet, hogy nincs is neki.
Egy oldalból?
Akkor sok ötlet nincs benne...
Szerintem érdemes kiadók internetes oldalán utánanézni a dolognak. Ott biztosan leírják a könyvkiadás pontos menetét.
Én megértelek (kérdező). Én is szeretek erről ábrándozni, ezen agyalni, annak ellenére, hogy a családom nagy része hülyeségnek véli a írást (nem lehet megélni belőle stb.). De én szeretem ezt csinálni, így apukám azt tanácsolta, próbáljam ki magam először pályázatokon, írjak blogot, keressek ezzel kapcsolatban munkát (pl.: online áruházakban én írjam meg egy termék ismertetését).
Szerintem a most ismert írók is elkezdték valahol. Ők is a semmiből indultak el. Egy kis tanács: a rossz kritikát is figyelmesen olvasd el. Csak erősebb lehetsz tőle (még a rosszindulatúaktól is)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!