Mi a véleményetek?

Én azt utálom, ha a fantasy csak ürügy és valójában az egész valami "szerelmi" történet, amiben a szereplők egymás megszállottjai lesznek, a karaktereik pedig csak abból állnak, hogy szeretik egymást (viszont az olvasó számára ki sem derül, hogy ezek ketten miért szeretik egymást).

Nem kell mindennek tökéletesnek lennie, de ha már az író a fantasyt is csak látszatnak használja és arra sem veszi a fáradtságot, hogy a szerelmi sztoriját rendesen kidolgozza, akkor azt nagyon tudom utálni.

(Sajna a paranormális fantasyk többsége szenved ebben a betegségben.)

Utálom azt is, hogy egyes íróknál az erős női karakter a maszkulinságban merül ki: el tud verni nála kétszer nagyobb férfiakat is, mert csak. Minden más női karakter magatehetetlen vagy hülye. Ráadásul ilyen női karaktereket általában nők írnak, ami számomra megdöbbentő. Mintha egy nő másként nem lehetne erős.

Az erős karakter nem azt jelenti, hogy valaki fizikailag erős, hanem a karakternek van mélysége.

Szóval hacsak a női karakter nem rendelkezik valamilyen szuperképességgel vagy nem egy 100 kilós izomagy, akkor ne tudjon már elverni izomagy férfiakat. Nem lenne vele gond, ha tényleg úgy nézne ki, pl. Brienne a tűz és jég dalában, de a ya fantasyban ezek a nők anorexia bajnokok, akiken semmi izom nincs. Szóval vagy ne vagy akkor legyen szuperereje vagy nézzen ki úgy. Utálom, amikor 16 éves, 45 kilós, hétköznapi lányok vernek el mindenkit.

Utálom amikor a karakter fókusza nem a lényegen van, hanem valami hülyeségen. A fantasyban azt várja az ember, hogy olyanokat ismer meg akik proaktívak, elindulnak a hőssé vagy antihőssé válás útján. A karaktereket, akik nem akarnak csinálni semmit vagy folyamatosan mások erőszakolnak rá erre az útra nem érdekesek. Ne írják őket olyan helyzetbe sem, ahonnan az utolsó pillanatban mindig deus ex machina megmenekülnek. A tetteknek legyenek következményei. A főszereplő sem tökéletes, ne legyen mindenben igaza és ne ő legyen az erkölcsi non plus ultra, akitől mindenkinek elnézést kell kérnie, ha hibázik, de ő maga "tévedhetetlen". Ez különösen irritáló, amikor a tettei alapján látjuk, hogy nem így van, de az író márpedig azt írja mindenhol, hogy így van, ezért így kell lennie. (Mutasd és ne mond szabály...)

Utálom, amikor a főszereplő az univerzum közepe és minden csak akkor történik, amikor ő jelen van. A többi szereplő is önálló lény, nem csak akkor élik az életüket, amikor a főszereplő felbukkan. Ergó legyen személyiségük, céljaik, hátterük és ne csak nevek legyenek, amiket az író sorol mindig, de az olvasó nem tud különbséget tenni közöttük, így meg sem jegyzi őket.

Ha urban fantasyt írsz, akkor az legyen olyan helyen amit ismersz. Nem tudom hol élsz, de pl. jó lenne ha nem Izlandon játszódna, ha nem izlandi vagy. Olyanról írj, amit ismersz, amit el tudsz mélyíteni.

Ha high fantasy, akkor mindegy, mert te találod ki a világot teljesen.

A legérdekesebb mindig az író fantáziája.

*Még eszembe jutott egy: utálom a lényegtelen párbeszédek.

Fontos párbeszéd az, ami kell a karakterizációhoz, előreviszi a történetet vagy megismertet egy kevés lore-ral.

Utálom, amikor a párbeszéd kb. így néz ki:

-Szia!

-Helló!

-Mit ettél vacsira?

-Kenyeret, sajttal. Te?

-Tojást kiflivel.

-Aha, az finom.

...és társaik. Ezeknek semmi értelme. A könyvekben nem az a lényeg, hogy a szereplők úgy beszéljenek, mintha a valóságban lennének. A sima fikciókban sem beszélnek így.

Adom #4-es véleményét.

Én azt szeretem bármilyen regényben, ha meglepő és pofán csap. Kevés ilyen könyvet olvastam, azok közül is csak egy volt ami olyan szinten sokkolt, hogy percekig tátottam a számat, miközben azt mondogattam, hogy "Wtf, ez most komoly??" Szeretem, ha a kisebb történetszálak, párbeszédek, történések mind-mind összekapcsolódnak úgy, hogy az olvasó szinte a végéig még csak ne is sejtse, hogy a sok apró dolog végül egy hatalmas történetté olvad össze. Szeretem, ha minden összefügg mindennel.

Emellett jó, ha az író stílusa laza és pörgős. Nekem hiába ajánlgatják pl. a Tűz és jég dala könyveket, olyan száraz és tömör és unalmas az író stílusa, hogy nem tudott lekötni.

Fantasyban azt szeretem, ha az író tud teremteni egy érdekes világot és hozzá egy érdekes, egyedi mágiarendszert. Elcsépelt már a tipikus elfes, törpös, sárkányos, varázslós sztori, inkább találj ki valami mást, egyedi fajokkal és lényekkel. Történetileg ne a szokásos "főhős a kiválasztott, meg kell mentenie a világot a gonosztól" legyen, vagy a "tehetetlen tinilány folyton bajba keveredik, ahonnan mindig megmentik, de utána csak még nagyobb bajt hoz a saját fejére" (avagy Végzet Ereklyéi), és igaz, ma már nehéz egyedit alkotni, mégis, ha valami hasonló történeten gondolkozol, tegyél bele olyat, ami miatt mégiscsak kitűnik a többi közül.

Karaktereket tekintve én személy szerint szeretem azokat a férfi karaktereket, akik kívülről erősnek mutatkoznak, de mondjuk történt valami szörnyű dolog velük a múltban, amit nem tudtak feldolgozni, és belülről emiatt igenis törékenyek és szenvednek. Itt is tipikus és klisés viszont a "meghalt a kishúgom, és nem volt elég erőm hogy segítsek rajta", meg a "kiírtották az egész családomat, én vagyok az utolsó túlélő".

Ha van egy egyéni koncepciód, van egy történetek, amit publikálni és közölni szeretnél, akkor NE érdekeljen, hogy ki mit gondol.

Írd le, és kialakul majd a célközönséged. NE az alapján dönts, hogy “ki milyen sztorit akar hallani”, mert abból nem születik semmi jó.