Mi gátol meg az írástól?
Az írástól nem gátolhat meg semmi, csak az írásban.
Talán nem figyelsz eléggé, amikor leírsz valamit.
#1: Tehetségre gyakorláson át tehetünk szert, én még addig sem tudok eljutni.
#2: "Írástól" miért nem helyes? Nem írok le semmit (az ötleteken kívül), az a baj.
RoseTyler: Úgy érzem, hiába vannak ötleteim, nem vagyok alkalmas írónak :/. "Felépített világról" azért nem beszélnék. Épülni épül, de alap dolgok tisztázatlanok benne, mint, hogy milyen házakban, milyen közösségekben élnek az emberek, mivel közlekednek, hány főszereplő legyen, mi a funkciójuk, stb. (mivelhogy fantasy-ban gondolkozok).
#4: Kívülről befelé építkezni nem lehet, előbb forgácsolódsz szét a rengeteg feladat alatt. Kezdő szerepjáték-mesélők jellemző hibája ez: egy egész kontinenst akarnak kidolgozni, több ezer éves történelemmel, ökológiával, katonai részletességű térképpel, stb. Mindezt úgy, hogy még egy falut sem képesek rendesen megtervezni.
Írói tanfolyamokon is először egyetlen szobában játszódó, két szereplőt szerepeltető történeteket kell írni. Amíg nem sajátítottad el az alapvető technikákat, ne akarj világot teremteni. Indíts egy blogot, kezdj el publikálni először csak "egyperceseket", aztán rövidebb novellákat, világleírás-részleteket, stb. Hogy találkozott X és Y karakter? Hogy fest a Vörös Sárkány fogadó, vagy a közelében aláhulló vízesés a kristályvizű tóval? Satöbbi.
Én is azt mondom, hogy ne a nagy egészet akard felbontani építőköveire, hanem alulról kezdj építkezni. Az nem baj, ha megvan a fejedben, hogy kb. hova akarsz a végén kilyukadni, de nem kell mindent előre a legapróbb részletekig kidolgozni. A cselekmény során úgyis kiderül, hol és mi hiányzik még a világodból, ráérsz majd akkor foglalkozni azokkal a részletekkel. Végül is az olvasó csak azt látja a világodból, amit te megmutatsz neki. Persze, legyen életszerű és következetes, de ezeknek nem feltétele, hogy minden előre készen legyen.
Alkoss karaktereket, akiket szintén nem kell előre 100%-osan kidolgozni, hiszen a történet során úgyis alakulnak és fejlődnek, aztán ereszd össze őket, adj nekik valami célt. Szóval egyszerűen csak kezdj el írni a tervezgetés helyett! :)
Tudom, hogy sokan a tervezés pártján állnak, de aki már ott elakad, annak érdemes spontánra váltani és egyszerűen beleugrani a dolgok közepébe. Tök mindegy hány szereplő, tök mindegy ki és mire kell, egyszerűen csak húzz fel egy díszletet, tedd elé akiket akarsz és hajrá! Ha nem lesz belőle semmi jó, akkor is legalább elkezdted és gyakorlásnak tökéletes.
És érdemes olyasmikről írnod, amihez értesz is valamennyire, vagy el tudod képzelni, vagy olvastál már róla sokat. Ha például fogalmad sincs, hogyan kell kardot forgatni, akkor ne az legyen hangsúlyos a történetben, mert meg fog akasztani minden alkalommal. Természetesen mindennek utána lehet nézni, de fokozatosan érdemes fejlődni. Eleinte jobb olyat írni, amit már jól ismersz, amihez megvan a szókincsed és a tudásod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!