Milyen kétfős kártyajátékot (vagy társast) ajánlanátok friss párnak?

Sok korszerû társasjátéknak van "párbaj" verziója, akkor is ha az alapjáték 4-5 fõs, vagy több:

[link]

Személyes kedvencem az Aranyásók. Ez is egy sorozat, a legtöbb kiadása 6-10 fõs kártyás vagy lapkás területépítés. Nem gondoltam volna, hogy jó lehet 2 fõre is, de egy jól kitalált "párbaj" kiadása ennek is van.

Az alapjáték titkos szerepes, vagyis eleinte senki nem tudja, hogy a többi játékos közül ki van vele vagy ellene, és ez adja meg a sava-borsát. A két fõs verzióban ez nyilván nincs, de a lerakott kártyákból fokozatosan kiépülõ terep még így is okoz meglepetéseket.

Az egyik viszonylag új, és mostanában fut be, a Splendor párbaj. Az alapjáték sok hibáját is kiküszöböli, és van benne egy-két érdekes újítás is ahhoz képest. Az erõforrásokat (drágaköveket) sokkal kiélezettebb versenyben kell egymás elõl elhappolni, és kevésbé esélyes, hogy a végén valaki egy nemes megszerzésével meglepetésszerûen instant megnyerje a játékot. Az utolsó percig tényleg mindketten esélyesek a gyõzelemre.

A kifejezetten tipikus (és eredetileg is) kétfõs játék még a Hive. Bogársakknak is szokták becézni. Táblán bábuk helyett hexák vannak, tábla nincs, a hexákat helyezzük le és mozgatjuk az egyes bogarak saját lépési képességei szerint. Az nyer, aki eléri, hogy a másik méhkirálynõje mind a hat oldalán felõl körbe legyen kerítve, úgy, hogy a lerakott teljes alakzat összefüggõ marad. A Hive egyszerûen szép és praktikus játék.

A kétfõs társasjátékokkal szvsz az a "baj", hogy erõsen hajlanak kompetitív absztrakt játékok lenni.

A Hive is ilyen, de pld a Glüx vagy hagyományos "sakkszerû" játékok (malom, dáma, backgammon) is majdnem mind. Az nem baj, ha valaki szereti az ilyen játéktípust, csak erõsen beszûkíti a lehetõségeket, és ez nem jó a változatosságnak.

Azt mondanám legszivesebben, hogy aki mégis ragaszkodik a kétfõs játékhoz, az akkor már az egyiket csinálja rendesen, és inkább sakkozzon.

Nézegettem most már én is a játékokat, amiket belinkeltem.

Nem mindet ismerem, de a 7 csoda párbaj is szerethetõ, bár az eredeti alapjáték az igazi.

Viszont a Quoridor tipikusan kétfõs: konfrontatív és absztrakt, ahogy mondom. A szabályok olyan egyszerûek, hogy 10 éves gyerekekkel is játszottam már. Mégis sokszor újrajátszható és mindig szolgál újdonsággal.

Érdekes, hogy ezek az absztrakt játékok minél ék egyszerûbbek a szabályaikban, annál mélyebbek és összetettebbek a lejátszás menetében, a stratégiai lehetõségekben, és annál több rutint kérnek az igazán jó partyhoz.

Azzal kellett volna kezdenem, hogy akkor már nem is sakk, hanem mindjárt a Go:

[link]