Miért lettek ennyire idegesek egy sakk parti miatt?

Azért nem semmi ezeket a számokat látni az én 700-as chess.com-os élőm után. :D

A kérdés lényegére rátérve: dehogy normális. A sakk egy játék. Akkor is, ha lehet versenyszerűen is űzni. Én azt mondom, hogy ha valaki nem bírja az esetleges vereséget, akkor ne is vágjon bele. Tök mindegy, hogy miről van szó. A bölcs tanul a vereségéből. Mondjuk ahogy az írásodból lejön, náluk családi vonás az ideggyengeség. Bár ha jobban belegondolunk, ez sok mindent megmagyaráz. Gyanítom, hogy apuci egy arrogáns, idegbeteg ember - még ha kifelé ezt nem is mutatja -, az a fajta zsarnok, akinek ha a fia csak 110%-ot teljesít 140 helyett, akkor már mindenféle szemétnek elhordja. Ezt a fajta lelkületet pedig a gyerekébe is belenevelte. Innentől kezdve kijelenthető, hogy egyikük sem normális. Te mind a táblánál, mind sportszerűségben legyőzted őket.

Egyébként meg: ilyen ideggyenge, beképzelt rokonok "elvesztéséért" én azért sokat nem keseregnék. Amit művelnek, az már óvodás korban is ciki, nem hogy felnőttként.

Amit pedig #4-ben írtál, csak megerősíti, hogy egy ideggyenge, beképzelt kis pöts az illető. Már bocsánat.

Egyébként meg biztos hallottál a Kaszparov - Carlsen partiról. Ott sem kezdett el Kaszparov kukákat döntögetni, pedig egy 13 évest nem tudott legyőzni. Sőt, később meg is látogatta őt. De például Carlsen is elismerően szokott gratulálni az ellenfelének, ha az tisztességes játszmában legyőzi őt. (Az análgyöngyös eset mondjuk egészen más. :D)

Azt mondják, egy igazi sportember nem csak győzni, de veszíteni is tud. Az igazi sportember egy vereség után nem dől a kardjába, nem kezd el tombolni, hanem fejleszti magát, hogy legközelebb több esélye legyen.

Én ugyan nem vagyok versenysakkozó, de hobbi szinten néha járok sportversenyekre (félmaraton), illetve szakmai megmérettetéseken is rendszeresen indulni szoktam (informatika), meg persze vannak videojátékok is, amiket egész magas szinten űzök. Nem akarok részletekbe belemenni, de nemrég majdnem világcsúcsot értem el egy egyébként kevésbé ismert játékban (Szóval azért nem vagyok a LoL császára, mielőtt bárki az hinné. :D) Aztán ahelyett, hogy a világcsúcs meglett volna, közben még ketten megelőztek. Most akkor kezdjek el kukákat döntögetni, meg vadállat módjára viselkedni? :D Frászt. Majd többet gyakorlok, és újra nekivágok. Meg egyébként sem gondolom, hogy szégyellnem kéne az eredményemet. Őszintén? Én soha nem bírtam azt a hozzáállást, amikor elkezdenek p*csogni, csak mert nem elsők, hanem másodikak, vagy harmadikak lettek. Vagy akárhányadikak. Foci. 2002-es bronzmérkőzés, Törökország - Dél-Korea. A végén mindkét csapat ünnepelt. Törökország azért, mert soha nem jutottak még éremhez VB-n, Dél-Korea meg azért, mert megszerezték a 4. helyet. Nem kezdtek el vagdalkozni, mert nem elsők lettek. Én bármiben ha indulok, úgy állok hozzá, hogy természetesen minél jobb eredményt akarok elérni, de akármit érek el, azt értékelni fogom.

Ráadásul nálatok egy barátságos (oké, ide most illik az idézőjel) mérkőzés volt. Egy ilyenen kiakadni... nem normális, na.