Mire alapozzák az emberek azt hogy Rey és Kylo Ren össze fognak jönni?
Ez mostanság a legnépszerűbb Star Warsos teória holtversenyben a Snoke = Darth Plagueis teóriával. Tegnap is olvastam hogy valaki készpénznek veszi hogy a 9. részben a két karakter összejön, mert annyi utalás van rá. Na de hol vannak ezek az utalások?
Ma újra megnéztem a filmet direkt erre koncentrálva, és éppen az ellenkezője tűnt fel nekem: nagyon is nagy a feszültség kettejük között, az elején gyűlölik egymást, aztán a film közepén összefognak kényszerből, majd Snoke és az őrök kipurcanása után megint elmérgesedik a viszonyuk és nem is áll helyre többet. Mindketten elárulják a másikat ennek tetejében: Kylo azzal, hogy odacsalja a hajóra Snokehoz (igaz hogy ezután jóváteszi ezt azzal hogy elfűrészeli az öreget és összeállnak harcolni a vörös gárda ellen), Rey meg miután Kylo megmentette őt a biztos haláltól Snoke kiiktatásával, elutasítja a kérését hogy álljon mellé, szétszedik a kardot, majd a káoszt amit Holdo kamikaze akciója okoz kihasználva Rey olajra lép. Az utolsó erőkapocs során konkrétan rávágja a Falcon ajtaját Renre.
De Ren dettó ugyanez: Luke-kal közli hogy meg fogja ölni Reyt (amit meg is értek miután a csaj szembe köpte), vagy pl. megparancsolja hogy lőjék szét a Falcont amin pedig tuti tudja hogy Rey is ott van. (Szegény porgok!)
Ezek alapján nekem nem úgy tűnik hogy annyira vonzódnának egymáshoz, szerintem inkább végezni fog egyik a másikkal. Egyedül azt a jelenetet lehetne belemagyarázni, mikor mondják egymásnak hogy nincsenek egyedül meg Kylo Reynek hogy számára nem senki, de ez meg szerintem tiszta színjáték, hogy álljon az egyik a másik mellé, aztán mikor egyik sem enged, nem erőltetik tovább, hanem megy a durca.
Ami nekem sokkal esélyesebb, hogy Rey Poeval jöjjön össze, sokatmondó volt az a szemezés kettejük között a végén, Reynek komoly tűz volt ott a szemében. :D
Valaki meg tudja mondani mi az alapja ezek után a "Reylo" teóriáknak? :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mivel pl. te is a Rey-Kylo szerelmével kapcsolatosan kérdeztél, hát erre kapsz választ. (A Reylo teóriák, természetüknél fogva ezzel a témával foglalkoznak) Ez még nem jelenti azt, hogy ez a legégetőbb kérdés, számomra legalább is nem. (Végül is mások helyett nem nyilatkozhatok :D ) Ha rangsorolnom kéne, a "Ki volt Snoke?", "Tényleg meghalt?", "Ha nem valaki-valakije, akkor kicsoda Rey?", "Tényleg nem valaki-valakije?":D, "Mi van a Ren lovagokkal???"(Engem ők nagyon foglalkoztatnak az eleje óta, mert eléggé jól fel lettek vezetve, de még mindig nem tudni szinte SEMMIT róluk, pedig elméletileg egy külön filmet is megérdemelnének, olyan érdekesek...) Mint írtam, "Hová fog ez az egész sztori végül is kilyukadni?", "Miért nem jelent meg Kylo-nak Anakin szelleme és mondta el neki, hogy hülyeséget csinál?" stb... ezek a kérdések az én szemembe mind előrébb vannak, a "Kylo összejön Rey-jel?" témánál.
Szerintem ez az egész azért lett így felfújva, mert sokan voltak, akik úgy reagáltak, mintha egyenesen szentség törés lenne még a gondolat is, hogy Kylo és Rey összejönnek, ezért gyakran folyik erről a vita.
Pedig, (ez nem neked szól kérdező) nem értem, mi ezen olyan hú, de elképzelhetetlen? Miért nem lehet, simán csak azt mondani, hogy "Ok, végül is lehet. Ez is egy elmélet." és ennyi. Egyszerűen az emberek szeretnek vitatkozni. :)
Igen, vitatkozni jó dolog, amennyiben a dolog kulturált mederben folyik, és szerencsére ennél a kérdésnél úgy tűnik az értelmesebb emberke gyűltek össze, amiért hálás vagyok. :D
Igen, a kérdéseink rangsora nagyjából megegyezik, nekem is Snoke az ultimate kérdőjel, meg Rey származása, illetve a Ren lovagok engem is foglalkoztatnak, de őket 99% hogy látjuk a 9. részben. Ők igazoltan voltak távol, az volt a hivatalos magyarázat, amiért hiányoztak, hogy a tróntermi jelenet miatt kicserélték őket a praetorianus gárdával, mert hülyén jött volna ki ha Kylo a saját követőivel kell hogy végezzen miután kinyírta Snokeot, míg a preatorianusok nem voltak senkik olyanok akiket nehézkes lett volna kiírni, ők kb. erre lettek megalkotva. Szóval a hivatalos verzió szerint a Ren-lovagok valahol a háttérben lebzselnek, és bizony elő fognak kerülni, ami már csak azért is esélyes mert a 9. részt ismét J.J Abrams rendezi.
Szerintem egyáltalán nem lenne szentségtörés a románcuk, csak számomra nem tűnik fontosnak, izgalmasnak. Pont ezért, mert teljesen természetes dolog, és ahogy írtam is többször, ne erről szóljon a Star Wars, mert ezt egy romantikus filmtől is megkaphatjuk. Lehet benne románc, jöjjenek össze, csókolózzanak, tőlem még dugjanak is, de ne ez legyen a legfontosabb meg ne ezzel menjen a film és ne ezzel legyenek tele a premier előttig a fórumok. Legyen egy jelenet a sok közül max.
Amúgy a kérdést azért tettem fel, mert arra voltam kíváncsi hogy mire alapozzák az emberek a teóriákat, mikor ellene legalább annyi dolog szól mint mellette.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"A többi karakterről és eseményről meg úgy elfeledkeznek"
Nem vagyunk egyformák, az biztos. Alapvetően én sem vagyok oda a romantikáért, nem is szoktam nyálas filmeket nézni, mert frászt kapok tőlük. Ebben a sztoriban mégis valamiért ez a szál érdekel legjobban. Nem tudom miért, és mondom, hányingert kapnék ha Kylo és Rey nyáladzásáról szólna a következő rész (ettől azért nem félnék) nekem elég egy pár másodpercnyi utalás. Nem normális, hogy ennyire rápörögtem, de ez van, nem nem veled van a baj, hanem velem, de nem vagyok egyedül, az biztos.
A többi szereplő meg nekem nem érdekes, nem direkt csinálom, de egyszerűen nem bír érdekelni Finn vagy Rose, se Snoke, pedig amúgy szimpatikusak, de kb. Chewie jobban érdekel, mint ők. Én is 2,5 óra fénykard párbajért ülök be a moziba, de legjobban akkor is az a pár perc érdekel. Ettől még nem akarom, hogy nagyobb műsoridőt kapjon lávsztori.
"számomra nem tűnik fontosnak, izgalmasnak. Pont ezért, mert teljesen természetes dolog"
Na várj csak, onnan indultunk, hogy szerinted Poe és Rey jobban összepasszolnak, most meg már teljesen természetes dolognak tartod? Ez egyre érdekesebb vita.
Valahogy nem aggódom azon, hogy smárolással megy majd el a műsoridő. Nem csalódtam eddig sem az új filmekben, aki utálja őket, annak meg már úgyis mindegy.
Az hogy a fórumok mivel lesznek tele, az más kérdés, de ez a film kimenetelét nem befolyásolja.
"Legyen egy jelenet a sok közül max. "
Nyugi az lesz, ebben biztos vagyok.
"ellene legalább annyi dolog szól mint mellette"
Most ezt mondod, az előbb meg kifejtetted, hogy szerinted természetes dolog, de igazából nem is érdekel. Itt valami ellentmondást érzek. Ha nem érdekes téma számodra, akkor mit vitatkozunk róla (nyilván miattam, mert szerintem viszont nagyon is érdekes, te meg partner vagy benne)?
Mi is szól ellene tulajdonképpen? 10 év korkülönbség, ami vagy igaz, vagy nem? Vagy az hogy Rey csúnyán néz amikor KR-re rácsukja a Falcon ajtaját? Ez nekem kevés. Neked nyilván nem, de nem vagyunk egyformák, nem is baj, ettől érdekes egy ilyen vita.
Amúgy szerintem is kulturált, tök jók vagyunk.
A Ren lovagok meg azért nem érdekelnek, mert szerintem tök egyértelmű, hogy ők Luke tanítványai voltak, akiket Kylo nem ölt meg, ha mégsem, na akkor elkezd majd érdekelni a téma, de azzal meg az a baj, hogy egy film maradt bemutatni őket. Megnéznék egy külön róluk szóló trilógiát, vagy egy filmet, pedig róluk éppen csak említést tettek, de már megvenném a mozijegyet. Nagy biznisz ez a filmezés...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ahogy az sejthető volt.
Már akkor gondoltam amikor először megláttam a 7. rész vallatós jelenetét. Akkor meg már szinte biztosra vettem, amikor kijött a 8. rész. Az lényegében csak erről szolt.
Persze a lehetősége megvolt hogy mégis valami mást kerekítenek ki a történetből, de azért a 8. rész után már elég kevés esély volt rá. Ott nagyon elmentek a szerelmespár irányba. (Nem értem ez miért nem volt mindenkinek egyértelmű.) Az azért elég meredek lett volna, ha a 9. részben egy tollvonással áthúzzák a teljes 8. részt és valami teljesen mást hoznak ki belőle mint amit ott felépítettek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az azért elég meredek lett volna, ha a 9. részben egy tollvonással áthúzzák a teljes 8. részt és valami teljesen mást hoznak ki belőle mint amit ott felépítettek."
Pedig valami hasonló történt, a 9. rész eléggé érezhetően szarik a 8.-ra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!