Mit gondoltok a Trónok harca 5. évadának befejező részéről? (SPOILER)
A vadak már kivonultak, nekik mindegy. Szellem jó kérdés, de mivel nem teljesen fogyatékosok, nyilván előtte már lelőtték. Valószínűbb egyébként, hogy
a.) tényleg meghalt, ami minden ellenére elég epikus lépés lenne a sorozattól, én fejet hajtanék
b.) Melisandre közreműködésével mégsem hal meg, és még nagy dolgokra hivatott
A látomás dolgot kizárhatjuk, nem jellemző a sorozatra, így hirtelen egyet sem tudok mondani. (Kivéve Bran álmait, de azokról is elég hamar kiderül.)
Hát magának a regényfolyamnak olyan az elbeszélése, hogy fontos szereplők is hullanak. Ez fokozza a feszültséget, mivel senki nem lehet biztos benne hogy a hőse még életben lesz-e az adott részben a végelszámoláskor.
Amúgy logikátlan lépésnek tartom, én aki csak a sorozatot láttam, a könyveket nem olvastam.
Mert ugye ez a hullahadsereg mint kiderült fel tudja kelteni a népeket a sírjukból, hogy újabb katonákat hozzon létre. Tehát ha a vadakat teljes egészében magukra hagyják, akkor a másoknak sokkal több katonája lesz, amivel lerohanhatják a falat. Így hogy a vadaknak bizonyos százalékát kimentették, legalább kevesebb katonát adományoztak az ellenségnek. De hát azt a saját világunkból is tudhatjuk, hogy a régi sérelmek, főleg ha azok valósak soha nem múlnak el. És mivel az éjjeli őrök nem a vadak barátai, ezért nyírták ki Havas Jont. Az hogy ők maguk nem gondolkoztak távlatokban, az meg az ő bajuk.
Ezért bírom a törpét. Az legalább távlatokban gondolkozik.
Ki mondta hogy meghalt?
Szimplán megkéselték,ahogy a sorozatban is.
Beric is meghalni látszott mikor a Vérebbel harcolt,meg a Catelyn-nek is átvágták a torkát,mégis tudjuk mi lesz vele.
A könyvből is csak annyit tudni,h megszúrkálták. Én nem tudnám elképzelni,hogy a könyvben meghal, mivel mondhatni,h fő-főszereplő.
A sorozatban pedig már annyi hülyeség van,h nem lepődnék meg,ha abban tényleg megölnék. A színész is azt nyilatkozta,h már nem fog szerepelni, mert meghalt, ennyi volt számára a sorozat. De h trollkodott vagy igazat mondott, azt nem tudni.
Nem hinném, hogy tényleg meghalt. A Trónok harcától ugyan nem idegen, hogy fontos szereplőket nyírnak ki (Ned Stark, illetve ott volt a Red Wedding), de Jon teljesen más kategória. Rengeteg kérdés van vele kapcsolatban (a legfontosabb talán a szüleinek kiléte), illetve, ha bebizonyosodik az, amit az emberek 90%-a gyanít (R + L = J), akkor ő a könyv meghatározó motívuma is: a tűz (Targaryen) és jég (Stark) dala. Emiatt nem gondolnám, hogy búcsút kellene intenünk tőle.
Szerintem 3 dolog esélyes:
1. Nem hal meg, csak súlyosan megsérült.
2. Mivel a Stark-vérvonalból származóknak van varg képességük (erre a könyvben kicsit jobban ráfekszenek), elképzelhető, hogy Szellem testében lesz egy ideig (nem hinném, hogy megölték), mielőtt visszatér a sajátjába.
3. A vörös papnő segítségével újjáéled, és mivel egyszer már meghalt, így a halála felmenti az esküje alól, és otthagyhatja a Falat. Szerintem amúgy ez a legvalószínűbb, Melissandre nem véletlenül hagyta ott Stannis-t.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!