Milyen mély/komoly mondanivalójú filmeket tudtok?
Nem kell Oszkár díjas, közkedvelt, über-népszerű film legyen.
A lényeg az, hogy szignifikáns mondanivalója legyen, elgondolkoztató témája, stb.
Írok pár példát azokból, melyeket én láttam: Egy csodálatos elme, Tövismadarak, Száll a kakukk fészkére, A fekete hattyú, Rekviem egy álomért, Vizsga, Mellékhatások.
Inkább fusd át, már nem emlékszem Ctrl+F talán könyebb lesz vagy nem tudom.
A jóképességnek..inkább semmit.
Lehet, hogy ezt írtad, sajnálom, ha rosszul emlékeztem, csak rémlett, hogy valami megdöbbentő dolgot írtál. :)
Rendben, akkor lássuk. :)
Nem értek azzal egyet, hogy nem drogellenes, azzal sem, hogy a drogok csupán a film eszközei. Tehát akkor szembe kell állítanunk az általad fő irányvonalnak gondolt mára már közömbössé vált vagy csak önző érdekekből létező szociális kapcsolatokat, és az emiatt megfogalmazódó gondolatot, miszerint igazából teljesen egyedül vagyunk, és ez elkeseredettséggel tölti el az embereket, hogy az egész világban magányosan állunk kiszolgáltatottan, és az általam vezetőszálnak vélt drogfogyasztás elleni gondolatmenetet. Ha már eleve megvizsgáljuk a film címét, miszerint Rekviem egy álomért, már az is utal rá, hogy itt egy lezajló cselekmény stádiumait fogjuk nyomon követni, hiszen az egyén maga elé kitűzött céljának a be nem teljesüléséből lesz a tragikus végkifejlet, jelen esetben több szereplővel, akiket az egymással való kapcsolatukon kívül összeköt az a dolog, hogy mindegyikük a drogokkal kezdte el a lejtőjét és taszította őket legvégül a teljes értékvesztettség állapotába. Tehát ezért nem mondanám, hogy a szociális kapcsolatok közömbösüléséről szól, hanem pont fordítva, az is egy eszköz, ami a drogokhoz vezet. Például Marion nem azért nyúlt a drogokhoz, mert magányosnak érezte magát, hanem a társadalom miatt ránehezedett teher juttatta őt oda, hogy menekült a drogokhoz. Ezért is meghatározó még a filmben a társadalomkritika. Arany Jánosnak például a Híd-avatás című művében is megjelenik, hogy milyen különféle elkeseredettséghez vezető okok jelentek meg a társadalmi rendszer miatt. Tehát az általad említett szociális kapcsolatokat Sarah Goldfarb-hoz kötném inkább, mert nála a legfontosabb (senkit nem érdekelne, ha meghalna), mert Harry-nek ott van a drogüzlet a pénzszerzés reményében, ami neki egzisztenciális kérdés, Marion pedig menekül a társadalom elől, azonban a drogok tönkreteszik a jövőjét neki is, tehát búcsút inthet annak, hogy egyáltalán el tudja tartani magát úgy, ahogy korábban eltervezte, hiszen a barátja börtönbe került, nem fog pénzt hozni a házhoz.
Mire a film végére érünk és jön a legkeményebb rész, amikor összekuporodnak az ágyon, és mindegyiküknek átérezzük egyszerre azt a rettentő tudatosulását, hogy semmijük és senkijük sincsen, amihez a _drogok_ vezettek az ő esetükben. Tehát emiatt iszonyúan drogellenes ez a film, mert hiába létezik sok módja annak, hogy hogyan jut valaki teljesen értékvesztett állapotba, jelen esettanulmány a drogok miatti szövődményekkel foglalkozik.
Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy tökéletes vizsgamű. :)
Én mindezektől függetlenül, sem kezelném drogellenes filmként, bár az nem negligálható, hogy hathatós szerepe van. Voltak a szövegedben olyasmi utalások amiket én nem tettem vagy jelentettem ki, bár ha ezek független eszmefuttatások akkor nincs vele gond, csak többértelmű.
Valamint a drog nem elsődleges indukció pl. a nagymamánál, sőt ő lényegében öntudatán kívül szokik rá amit az unokája észrevesz, de szignifikáns akciót nem követ el, szóval valahol, mégis megvan a szociális jó lépés lehetősge, de mégsem cselekszi meg /és nem a drog miatt/.
Az, hogy a végén összekuporodnak, hogy az életük ott jár ahol, nos ez is olyan, hogy a drog vezetett ide, de csak részben, már nem emlékszem teljesen, de ha végig jól megy nekik az üzlet, akkor nem generálódik a feszültség, annyira, és lehet más jön ki + ami a fiú karjával történik , szerintem sok volt, mert az nem tántorító hatás amikor látod, hogy ilyen nem történhet meg, ezt jobban meg lehetett volna oldani.
Végül pedig, én azt hittem ez a film, majd ütni fog annyian írták....de nekem egy jottányit sem vette el a kedvem, mármint attól, hogy esetlegesen fogyasszak, bár nincs tervbe véve. Na nem mondom, hogy rossz volt vagy akármi, csak nem érzek benne akkora átütő erőt.
Igen, minden gondolatot leírtam, ami hirtelen eszembe jutott.
A hozzászólásod első felében sajnos újat nem írtál, csak elismételted a nagyival kapcsolatos kardinális gondolatszálat. Én is ezt írtam, hogy nála a szociális kapcsolatoknak van decizív szerepe, azonban a többi karakternél nem ez vált ki döntően akciót-reakciót, hanem az előző hozzászólásomban említett saját problémakörüket, ami végül elsodorja őket a drogokhoz. Egyikük sem azért kezdett drogozni, mert csak úgy, hanem a kiváltó okok mindegyiküknél megvoltak, és végül a drog miatt lett az, ami.
Mindegyikük megírta a rekviemjét a drogokkal, hiába attól várták igazából a segítséget. Nem csak részben okozták a drogok, hanem teljesen, hiszen mindenképpen lejutnak a lejtő végére a drogok miatt, ha éppen nem csukják le őket, akkor a következő drogüzletüknél fogják, mert az következett volna, úgyhogy idővel lerántja őket a mélybe a kábszer. Szóval persze, tovább lehetne gondolni a film történetét, hogy mi lett volna, ha ez meg az máshogy alakul, de a döntő hangsúly azon van, hogyha drogokhoz nyúl valaki, az idővel teljesen tönkreteszi.
Ezért is kérdéses számomra még mindig, hogy miért tartod még mindig másnak, mint ami. :)
A fiú karjával úgy emlékszem, hogy az történik, hogy elfertőződik és levágják. Ez megtörténhet, mi benne a hihetetlen? Ennél gyomorforgatóbb dolgok is történhetnek egy drogossal. :)
Csak hogy én is hozzászóljak, itt az említett link:
http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__filmek-sorozatok__..
Zolival az a helyzet, hogy nem olyan hosszas beszélgetés után kiismered és rájössz, hogy az elképesztő méreteket öltő sznobizmusa hatására belemegy eleve vesztett vitákba, elkezdi az "érveit" összevissza dobálni és belezavarodik abba amit két hónapja vagy akár két perce írt.
Mint ebben az esetben is láthatod, hogy teljesen feleslegesen írsz bármit ami tény, neki semmit nem számít, mert ha elfogadná, hogy már megint nincs igaza, akkor a net-en kialakított egója újra és újra megroppanna.
Azért ismételtem az első részt, mert elsőre úgy látszott mintha, ott azt gondolnád, hogy a drog a kiindító ok.
A fiú karja a filmben a drogtól lesz olyan, ami ugye nem reaális, mert drogtól nem lesz ilyen, az ember karja.
Ami a fő különbség az az, hogy én arra utalok, hogy a gyújtópont mármint a prímer, az nem a drog, tehát nem az az úgymond kvintesszenciális indukciós pont, ily módon a drog a szekunder, ami persze nem zárja ki azt, hogy hatásarányosan aztán prímerré lép elő, noha időszerűleg másodlagos. Ugyanakkor, a a lehetséges prevenciók kimaradása, jellemzően nem a drog miatt van, amikor ilyen lehetőségek lennének a szereplők jellemzően "tiszták" , öntudatuknál vannak, ezért próbálok rámutatni arra, hogy ez a film ilyen szinten nem "drog,drog,drog" amit kb. mindenki mond/ír róla. Valamint az hogy aki a drogokhoz nyúl végül kiszív, és ezt specifikusan te is írtad, ezzel a film szerint pl. az a baj, hogy a csávó meg a csaj is végig annyira racionális jelenlét látszatát keltik, szóval feltételezhető az, hogy tisztában vannak a dolgokkal, de aztán a függőség, és az attól független közéleti történések által generált stressz ami legyűri őket együttesen, nem csak a drog...valamint mivel egyfolytában olyan éretten, mondhatni profi módon kezelik a drog témát, a színészi játék emlékeim szerintem mindenképpen erre enged következtetést, így megkérdőjelezhető az, hogy racionális előrehaladott ember, nem tudja-e kezelni a dolgot, ha nem alapból olyan szar szoc. helyzettel indul, mint a szereplők, szóval már majdnem hívogató, ilyen téren a film.
Mondjuk nem ártana mindkettőnknek újranézni, bár időm nem igazán lesz erre, meg talán annyira kedvem sem, őszi szünetben lesz dolgom bőven.
Ja elképesztő sznobizmus, hogy sorolj fel 10 jó filmet, meg könyvet kérdéseknél felsorolok 10 jó filmet meg könyvet.
Amúgy ha elolvasod, amit linekeltél ott sem írtam mást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!