A gyilkolás bűn? Igen az! És nézni a gyilkolást az bűn? Szerintem az is bűn! Csak tudnám hogy a TV-ben és a filmekben a gyilkolást miért szórakozásképpen nézzük? Valaki el tudná magyarázni?
Van egy ismerősöm: lelkésznek készül és horrorfilmeket gyűjtött. (200-nál ugyan leállt, de akkor is van 200 eredeti horrorja)
Miért is bűn az, ha valaki gyilkosságot néz? Főleg, hogy az egész csak megjátszás, ténylegesen szórakoztatás?
Igaz, én inkább animéket nézek, de azokban is vannak véres jelenetek. Sőt írok is a véres dolgokat.
Ne állíts fel másnak gátakat, csak mert neked kellenek.
És még valami: ha kijelented, hogy a gyilkolás bűn, abban a pillanatban azt is kijelented, hogy a halálbüntetés bűn. Ergo: Isten bűnös, mert ugye nem egy várost ítélt halálra.
Vitatkozni lehet velem emailen is :)
Te valamit nagyon félreértettél, vagy hülyeségekkel tömték meg az agyadat. Kicsit olvasgasd a Tórát, a Bibliát, vagy a Koránt, vagy amit akarsz, és ott látni fogod, hogy miről van szó pontosan. Amikor Mózes lehozza a hegyről Isten törvényeit a táblákon, azon a hatodik parancsolat úgy hangzik: Ne ölj!
Ennek magyarázata: Az életet Istentől kapjuk és kizárólagos joga elvenni az életet csak Istennek, van. Az embernek tilos!
Ehhez képest a héber törzsek villámgyorsan elkezdték gyilkolászni mindenki mást, háborúkat viseltek más népekkel, stb, szóval enyhén szólva sem sikerült betartani ezt a törvényt.
Meg azért ne felejtsük el, hogy mi itt most nem egy hiteles dokumentumról, hanem egy metaforáról, szimbólumról beszélünk. Az ókori zsidó társadalomban muszáj volt bizonyos szabályokat meghozni, hogy egyben maradjon a nép, azonban minden egyéb magyarázat csak egy szép teológiai mese.
A nyugati keresztény alapokon nyugvó kultúrkör átvette ezeket az elveket, így az emberölés és gyilkolás "hagyományosan" bűncselekménynek minősül már hosszú évszázadok óta, ennek azonban nem isteni eredete van, hanem egyszerűen szükséges az emberi együttélés érdekében bizonyos szabályokat létrehozni, hogy ne irtsuk ki egymást.
Ennélfogva az, hogy a gyilkosságot nézni bűn lenne, egyszerű belemagyarázása valaminek egy már meglévő elvbe, viszont soha, semmilyen vallásos iratban nem volt olyan kitétel, hogy a gyilkosságot nézni bűn lenne, már csak azért sem, mert maga a gyilkosság sincs pontosan definiálva. Gyilkosság alatt csak az emberölést értjük? Vagy ha én agyoncsapok egy szúnyogot, az is gyilkosság?
Ami azt illeti, erősen kétlem, hogy Te fogod ezt eldönteni, vagy hogy egyáltalán bármiféle jogod lenne eldönteni, hogy mi számít bűnnek és mi nem.
Ahogy már az előttem szólók is írták, a filmekben nem gyilkolnak meg senkit. Az csak film, színészek játszanak szerepeketet, dramatizált történteteket látsz. A dolog végtelenül egyszerű: ha nem tetszik, amit látsz, vagy nem fér bele a világképedbe, a meggyőződésedbe, akkor ne nézzed. Viszont ne is merd venni a bátorságot, hogy bárkit megítélsz pusztán csak azért, mert ő veled ellentétben nézni és meri az ilyet, és talán még szórakoztatónak is tartja.
Ki vagy te, hogy ítélkezni mersz mások fölött? Ha vallásos vagy, akkor tudd meg, hogy az ember fölött csak Isten ítélkezhet, senki más. Ha nem vagy vallásos, akkor meg kicsit gondolkozz, vagy olvass utána a témának, amiben írsz, mert így csak önmagadat járatod le, na meg céltáblájává válsz a (némiképp jogos) beszólásoknak.
Nem mellesleg filmek csak mintegy 100 éve léteznek, a gyilkosságok bárminemű ábrázolása viszont az irodalom hajnala óta fellelhetőek a különféle írásokban, mítoszokban, regékben, legendákban. Az ókori irodalom kifejezetten tocsog a vérben. Az első görög drámák és tragédiák óta a színdarabok egyik fontos momentuma valakinek a halála.
Shakespeare drámái tiszta horrorok, csakúgy, mint a Grimm-mesék jó része. Az ó- és újszövetség szintén elég véres (Dávid és Góliát, Jézus keresztrefeszítése, stb.), a középkorban éppen Isten és a hit nevében voltak a keresztesháborúk, majd később az inkvizíció, és még hosszasan lehetne sorolni, hány és hány alkalommal szegte meg az ember a hatodik parancsolatot. Ma is vannak merényletek, háborúk, gyilkosságok, stb. A világ ilyen, az ember ilyen, fogadd el, mást úgysem tehetsz.
Ezzel az erővel, ha csak az eszedbe jut egy gyilkosság képe, már bűnös vagy???
Ugyan már...
A tegnapi 23:35ös válaszoló vagyok:
Kicsit továbbgondoltam a kérdést, és még kiegészíteném azzal a hozzászólásomat, hogy ugyan a világ összes vallásában valamilyen formában megtalálható a "ne ölj"-kitétel, azonban ez sehol sem ennyire fekete vagy fehér. Az iszlám szent könyvében, a Koránban pl. van egy olyan rész, ami kvázi megengedi az ölést, ill. aki ilyet követ el, az mintegy felmentésben részesül:
"És nem ti öltétek meg őket, hanem Allah ölte meg őket. És nem te dobtál, amikor dobtál, hanem Allah dobott (...)"
Illetve a Koránban számos "felszólítás" van a hitetlenek, azaz a nem muzulmán hitűek meggyilkolására. Az már csak téves belemagyarázás, hogy ez valamiféle buzdítás lenne, de az tény, hogy vannak ilyen passzusok.
De térjünk vissza az alapgondolathoz: szerinted gyilkolni bűn. Na akkor ezt figyeld: Ne ölj! - szól a parancsolat. Vagy mégis szabad, ha azt a vallásod, vagy más érdekében teszed? Egyes vallásokban, így a keresztényeknél is az adott vallás érdekkörében elkövetett gyilkosságok jónak, sőt példaértékűnek számítanak és nem bűnnek. Sőt mi több: még szentek is lehetnek a vallási alapon gyilkolókból - lásd I. Istvánt, azaz eredetileg Vajkot, a magyar államalapító királyt.
Mózes második könyvében maga Isten "szólít fel" az ölésre:
"Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, ... és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát."
Na most akkor hogy is van ez?
A buddhizmus szent könyvében, a Dhammapada-ban ez szerepel a témában:
"Mindenki fél a büntetéstől; mindenki fél a haláltól, ahogy te is. Ezért ne ölj, és ne öless. Mindenki fél a büntetéstől; mindenki szereti az életet, ahogy te is. Ezért ne ölj, és ne öless."
Itt sem említ olyat, hogy az ölés, a gyilkosság bűn lenne, csak annyit, hogy azért ne tegyél ilyet, mert félni kell a haláltól.
És noha a buddhizmus az ölést sem önvédelem, sem pedig bosszú esetén sem fogadja el, elfogadja viszont akkor, ha nagyobb szenvedés megelőzése a cél.
Ahogy Shantideva Bodhicaryavatarája írja: "Mindig mások hasznáért cselekedj. Még ami tiltott, is engedélyezetté válik, ha a cselekvő előre látja, hogy végső soron jóra fordul."
A Zen buddhizmus egyik kifejezése: "a kard, ami (igazságosan) öl, azonos a karddal, ami életet ad".
Alapvetően már az a felszólítás, amiből a zsidó, majd a keresztény vallásban parancsolat lett, azaz a „ne ölj", eredetileg csak a csoporttagok megölésének tilalmát jelentette. A Talmud (a zsidóság legszentebb könyve) szerint a rabbik csak akkor tartottak egy izraelita bűnöst gyilkosnak, ha az illető szándékosan ölt meg egy másik izraelitát, de ha más embert ölt meg, az nem számított.
Egyes vallások kifejezetten bátorítják a gyilkosságot és a háborút, ha az más vallásúak ellen irányul. Az Iszlám fatva és dzsihád igazolja a hitetlenek megölését, és különösen azokét, akik megsértik vagy megtagadják a hitet.
Vagy vizsgáljuk meg a primitív dél-amerikai vallásokat, melyekben hosszú ideig bevett eszköz volt az emberáldozat bemutatása. És még hosszan lehetne sorolni....
Az ölés és a gyilkosság tehát iszonyatosan mélyen gyökeredzik az emberi kultúrában, te viszont láthatóan semmit nem tudsz erről, ezért írsz le olyasmit, amit leírtál, ill. ezért vonsz le teljesen téves következtetéseket, amiről azt hiszed, nagyon megmondja a tutit, holott még csak a felszínt sem karcolja meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!