Van valaki, aki hasonlóan lecsúszott, mint Rory a Szívek szállodájában a Year in the life évadban? Szerintetek mit rontott el Rory és mit Lorelai vagy Rory a körülmények áldozata? Mit tennétek Rory helyében?

Itt nem azzal kéne kezdeni valamit, hogy nem jön össze semmi, hanem azt nézni, hogy ez miért alakult ki.

Én például folyamatosan szabotáltam a barátságaimat, mindig az elején már az egykori depressziós dolgaimról mesélek és néha bele is hajszolom magam egy depresszív állapotba. Aztán amikor elmenekül a másik fél összezuhanok.

De azóta könnyebb, hogy megértem, az oka az hogy sokat költöztünk, ezért magányos voltam és a gyerekek nem is szerettek, sokat bántottak, ezért a felnőttektől vártam a vígaszt és akkor kaptam figyelmet és törődést a tanároktól, ha bajban voltam, ha sírtam, ha szenvedtem.

Így összekapcsolta az agyam, hogy szemvednem kell a szeretetért. Magányos is vagyok, nincsenek barátaim és amint jön valaki aki barátkozna, máris előjön belőlem ez - és ez tényleg ijesztő annak aki nem a tanárom, a rokonom vagy a pszichológusom, hanem egy ember, aki barátkozna.

Most hogy így megértem, egy kialakuló kollégiális vagy egyéb kapcsolatnál is tudatosítom magamban, hogy nem kell őket rákényszeríteni a figyelemre, hogy egy jó kapcsolat hogy alakulhat ki szépen.

Ezt azért írom, mert ha ezt levezetitek a tesóddal, ő is megérti, miért szabotálja saját magát és miért kallódik és könnyebben tehet ellene.

Amúgy, ha megnézed, Rory esetében az a gond, hogy senki se hagyja őt megküzdeni semmiért és ő is azért kallódik, mert nem keresi az alternatív megoldásokat, nem kreatív.

Ott van Paris. Parist kislány kora óta lexarta mindenki és ő hamar megtanulta hogy senki sem fogja támogatni, ha akar valamit azért küzdenie kell a végsőkig vagy, ha nem, akkor találnia kell alternatívát, ezért is ért el messzire (oké, egy nehéz időszakon megy át ebben a 4 évszakos részben, de ez mindenkivel megesik és ő nem kallódik, megvan a helye).

Nézzük Lanet, az egész élete arról szólt, hogy egyefül megtalálja és élje azt az életet, amit szeret egy olyan élet nellett amit utál, kijátszva egy szigorú anyát. Amikor az anyja kidobta, a kezdeti sokk után azonnal tudta, hogy hogyan tovább.

Ott van Jess. 17 évig lexarta az anyja, aztán el kellett mennie egy helyre ahol csípőből utálta mibdenki ahelyett, hogy mehértették volna, aztán elment az apjához akivel nem alakultak jól a dolgai és egyedül kellett megtalálnia a boldogsága kulcsát és sikerült is.

Na és ott van Rory. Lorelai annyira Emily szöges ellentéte akart lenni, hogy kb kinyalta Rory fenekét. Ráadásul Rory egy kisvárosban nőtt fel ahol mindenki egy gyámoltalan cuki kislányt látott benne és támogatta. Ráadásul minden párja egyben egy védője is volt (és ezért nem tudott pl mit kezdeni Jesszel onnantól, hogy Jess dolgai is rosszra fordultak és nem tudott Rory támasza lenni).

Rorynak sosem kellett semmiért sem megküzdeni, mindent megkapott, mindig meghallgatták, mindent elért csak azért mert magolt,mert cuki volt és mert támogatták és persze mert volt sok lóvé.

Felnőttként pedig pont ezért nem kreatív, nem törtető, nem keres alternatív megoldásokat, csak sodródik, kallódik, elfogadja, hogy ő nem jó sehova sem.

+ Még mindig ott van ez a közeg ahova visszamenekülhet és ez sem motiválja arra, hogy megváltozzon.

**"

+ Tényleg újságírónak kell lennie? Nem lehet hogy ez csak egy vágy és nem egy valós szerep? Elvégre lehet azért nem kell sehova, mert ő belé kiskorában beletáplálták, hogy újságíró legyen és ezért küzdött.

***

Rorynak az lenne a segítség, ha ebből a közegből kiszakadna, ha messzire elköltözne és akármit elkezdene dolgozni, bármit, hogy érezze, most csak magára számíthat, ezt kell tennie és akkor megérti azt is mit jelent küzdeni és mit kell saját magának kitalálnia alternatív megoldásként, ha valami nem jön össze, kreatív lenne és megtalálná azt is, ami a szenvedélye.

Amúgy még valami, aztán leállok: én is pl úgy éltem le a gimit hogy tanár akarok lenni és az egyetemen is többen visszajelezték, hogy remek tanár leszek.

Aztán volt egy nagy bakim és így egy napon eltanácsoltak az egyetemről.

Ott álltam hogy akkor most nem leszek tanár, pedig az akartam lenni és most hogyan tovább.

Aztán azt mondtam, hogy a következő évben jelentkezek tanárira máshova, addig pedig dolgozok akármit ami pénzt ad, szóval azonnal el is kezdtem gyorsétteremben dolgozni, de nem éreztem jól magam, szóval onnan átmentem egy boltba, ahol egy beszélgetés után kitaláltam, hogy irodista akarok lenni, szóval sok próbálkozás után átmentem egy multiba és ott megtaláltam a helyemet. Imádtam amit csináltam és amikor eljött a február, nem küldtem el a jelentkezési lapot egy tanárira sem. Azóta is ez a munkám, csak már más helyen és egy kicsit másabb munkakörben és szeretem.