Mi a véleményetek a Pirula Panda című Pixar filmről?
Nekem nagyon tetszett,viszont láttam,elég megosztó.
Be is szúrok egy másik kérdést: Mi a bajuk az embereknek a filmmel?
Én nem néztem meg, nem kapott meg annyira az előzetese, de a körülötte kialakult vita miatt, úgy nagyjából képben vagyok.
Általában ami negatívumot felhoznak ellene, az az animáció minősége, hogy túl cartoon-os, és nem a jó értelemben. De ez alapvetően sok embert zavar, hogy a mostani animációk nagy része egy lebutítottabb, egyszerűbb formavilágot követ, és ez 20+-on emberek számára visszatetsző. Ebben csatlakozom hozzájuk.
A másik meg, hogy SPOILERveszély (asszem??), hogy ugye maga a menstruáció, a pubertás kerül felvetezésre egy metaforán keresztül. Ami volt olyan rafkós, hogy nekem fel sem tűnt a trailerek alapján, gondolom a film közben azért leesett volna a tantusz.
Na és sok szülőn ezen van kiakadva, hogy hát ez x és y éves gyereknek nem való, meghát mi ez, meg hát - szóval megy a hápogás, és tulajdonképpen nem azt mondom, hogy 3 éves kortól világosítsuk fel a gyerekeket, de belegondolva az összes fing-pisi-kaki poén belefér, az árva (vagy éppen megárvuló) szereplők beleférnek, a teljesen helytelen párkapcsolati sémák és döntések beleférnek, valamint a logikátlan "a szeretet megold mindent és így ne büntessünk meg senkit" belefér, csak ez a nők havi vérzése még mindig TABU a 2020-as években.
Nem láttam, szóval lehet, hogy nekem is sok lenne, ahogy tálalja a dolgot a film, de ahogy elképzelem egy progresszív és leleményes ötlet volt - ennek ellenére én az utóbbi filmekből hiányolom azt a korábbi mélységet, amit az idősebb közönségnek (vagy az érettebb gyerekeknek) csempésztek bele a történetírók.
Pl. Zootopia szerintem egyaránt tartalmaz fordulat, élményt és mélységet egy 6, egy 16 és akár egy 56 évesnek is. Lehet ebből a filmből is hiányzott ez, hogy több síkon fusson a dolog és túlságosan könnyed, együgyű történet lett.
Nagyon szépen köszönöm a kifejtett,részletes választ! Van benne igazság. Ki van fejtve azért a nőiség témája,viszont jelen van a szülőknek való megfelelés komoly kérdése is. (Ez nem hiszem,hogy annyira spoiler,mert a hosszabb előzetesből lehet rá következtetni.)
Nyilván,megvan a film "merchandise-olható" oldala,de minek nincs.
Véleményem szerint jópofák a karaterek is,jól hozza a barátság témát mind a gyerek,mind a szülői oldalról.
Lehet, későn válaszolok erre, de gondoltam, elmondom én is a véleményemet, habár nem láttam, csak részleteket a youtube-on.
Nekem nem tetszik az animáció látványvilága, kissé csúnyácskák a szereplők. És furcsa nekem, hogy a kamaszok inkább 10 éves gyerekeknek tűntek, nem 13-nak. A történet viszont érdekes számomra, mert Mei anyja pl. gyakran kínos helyzetbe hozta a lányát, ezért Tyler csúfolni kezdte őt. A mai világban is vannak ilyen szülők, akik kellemetlen helyzetbe hozzák a gyereküket. No, és a csúfolódók is!
Mivel a Pixar érzelmekkel teli animációkat készített, sajnálom, hogy egy-két lényeget kihagytak ebből a pandás meséből. Mei elmondhatta volna az anyjának, hogy mit érez ő, hogy ennyire kínos helyzetbe hozta őt és Tyler folyton piszkálja őt emiatt. Tyler-nek meg elmondhatta volna (amikor pandává változott a tetőn), hogy nem szép dolog más szüleiről rosszakat mondani, mert NEKI is vannak szülei. És, hogy ő is érző emberi lény. Tyler szülei meg se mondták a gyereküknek, hogy ez nagyon csúnya dolog volt tőle. Nem tudom, Tyler kért-e bocsánatot Meitől, mert a végén összebarátkoztak.
Ilyesmiket kellett volna betenni, hogy az emberek elgondolkozzanak ezen, ha már erről szól a mese. Sok szülő ráébredne, hogy ők is ezt tették, mint Mei anyja. A csúfolódók is elgondolkozhatnának, hogy mit éreznek az áldozatok, amikor ezt teszik velük.
Nah megnéztem, és szerintem ezt a filmet jóóó sokan benézték :D
Vagyis a probléma max abból adódhatott, hogy sokan alábecsülték a film célközönségét, és 6-7 évesekkel beültek a filmre. Nekik nem tudja átadni az igazi mondanivalót a film, ami amúgy több mindent is elmond, több mindenkinek.
- A szülők felismerhetik mi is az a toxikusság, és azt is, hogy akár ezt hogyan lehet továbbadni. (Anyám ilyen volt, én is ilyen anya leszek, gyerekem....?)
- A kistiniknek szerintem borzasztóan jól bemutatja, hogy semmi gond nincs a változással, amiken most átesnek. Emlékszem, hogy én is milyen kis "zavarodott" voltam, amikor másképp kezdtem el nézni a másik nemre, mennyire tudtam rajongani dolgokért és mennyire másképpen értékeltem dolgokat (tipikusan a sohatöbbetnemleszilyen esete) de azt hiszem ezt nem kell magyarázni
- A menstruációval szerintem kár összemosni a pandát. El is mondták, hogy a panda a te belső szörnyed - ami szerintem mindenkinek van. Kérdés, hogy te hogyan éled meg? Titkolni akarod egy részed, meg akarsz tőle szabadulni, vagy elfogadod és a jó oldalát fogod meg? Ez egy nagyon fontos üzenet, szerintem eddig ezt nem sok mese mondta el ilyen jól és érthetően.
- De attól még a menstruáció benne volt és szerintem nagyon is jól volt tálalva. Semmi kivetni valót nem láttam benne, szerintem minden gyermek látott már betétet, nem ezzel "rontják" meg őket. (Fürdőszobaszekrény, áruházak polcai, reklámok stb.)
- A lore, maga a történet, a kínai hagyományelemek szerintem nagyon szépen lettek beépítve, én különösen szeretem, hogy a legtöbb mese mostmár egy-egy etnikum, népcsoport témáját dolgozza fel. Igazán színesíti a repertoárt, pedig nem vagyok a "mindenhova egy kínai, egy fekete, egy meleg karakter" ember.
- Külön bónuszpont, hogy 2002-ben játszódik. Annyira-annyira jó nosztalgiázni rajta, persze ez is inkább a szülőknek szólt, nem a gyerekeknek, sokan nem tudják mi az a CD-album, meg tamagochi.
- Az animációért viszont kár volt. Néha annyira szép, az effektek, a kameramozgások, tényleg minőségi munka, de maga a karakterdizájn nekem nem jött be továbbra sem. Sokszor elidegenítette tőlem a karaktereket, nehezen olvastam / éltem át az érzelmeiket, s sokszor túl plasztiknak hatottak ezek a lekerekített egyszerű formák.
Mindenesetre szerintem kár kihagyni.
Köszi szépen a kifejtést! :)
A karakterek kidolgozásáról írtakon kívül mindennel egyetértek,ez nem - elsősorban - kisgyerekeknek való film.
A szereplőkre visszatérve: Szerintem jópofák,illenek ebbe a lazább,színes világba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!