Miért gyengék a magyar filmek?

Én arra tudom a színészi játék hanyatlását vezetni,hogy itt nagyon nyomják ezt a paródiaszerűséget. Ez szerintem amiatt van,hogy a képzés is színházi színész kiképzésre fektet hangsúlyt. Nem akarom őket megsérteni,de tény,hogy a színházi játék az a monumentalitásra,a túlzásra épül: hangosan fejezed ki az érzelmed,valamilyen táncmozdulatot teszel,és láthatóan színészkedsz,míg egy jó filmben pont az a lényeg,hogy úgy színészkedj,hogy azt lássuk,mintha nem színészkedne az illető. (Mindkettő nehéz) Valószínű akik a film felé húznak,már ösztönből ezt beleépítik.

A másik gond a forgatókönyvekkel lehet,meg persze a rendezéssel,de ahogy én látom általában a sztorival van a baj,hogy ugyanolyan,nincs benne semmi új,nem mernek komoly téma felé menni. (Nem mindenki,mert sajnos nem jut eszembe a neve,de az a női rendező,aki indul az Oscarra idegen nyelvű kategóriában neki jó a sztorija,és külföldi színészekkel játszatja)

Sajnos ezen kéne változtatni,hogy ne ez a paródi,,,h.lyegyereket játsszunk mert azt legalább mindenki szereti,meg arra jók" főgondolat alapján menjen a rendszer,hanem ezt át kellene alakítani,vagy pedig szerintem motiváló,ha külföldre/külföldnek csinálnak filmet,akkor lehetne ebből több,és azzal mi is jól járnánk.

Oké, most egy kifejezetten rétegrendezőt mondok, de azért ne felejtsük el, hogy a legnagyobb élő, és amúgy nemzetközileg is hatalmas jelentőségű magyar rendező Tarr Béla, aki 1994 és 2011 között három remekművet is letett az asztalra (Sátántangó, Werckmeister harmóniák, A torinói ló), amiket a világ minden táján a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásai közé sorolnak; olyanok rajonganak érte mint Jim Jarmusch és Martin Scorsese és Nyugaton Tarkovszkij mellett szinte egyedül jelenti az egész kelet-európai filmművészetet. 2003-ban a Guardian pl. a 13. legnagyobb kortárs rendezőnek választotta, megelőzve Tarantinót, Almodóvart, Finchert, Wong Kar-wait, Haneke-t, Lars von Triert és PTA-t is többek között.

De persze a magyar filmvilág nem csak Tarr Bélából áll:

A Kontroll is jó volt szerintem, ahogy Reisz Gábor eddigi rendezései is (Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Rossz versek), illetve bizonyos körökben divat utálni a témája és az Oscar-győzelme miatt, de a Saul fia is kifejezetten érdekes darab volt.

három dolgot említenék

1. nem tanítottak a színház- és filmművészeti egyetemen filmezést a leendő színészeknek, tehát úgy jöttek ki onnan évtizedeken át, hogy ilyen téren se elméleti tudást, se gyakorlati képzést nem kaptak.

2. hazánkban elsősorban tehát a színházi munkára képzik ki őket, de a forgatások teljesen más skilleket követelnek meg.

azért is rosszak a magyar filmek, mert kamera előtt ugyanolyan technikával játszanak a színészek, mint színházban.

széles gesztusokkal, harsányan, teátrálisan... nagyon kevés színésznek megy az, h. egyszerűen csak jelen legyen a kamerák előtt, ne játssza túl a szerepét... ezért egyes magyar rendezők inkább amatőrökre osztják a szerepeket, mert ők sallang és rossz beidegzések nélkül megoldják a feladatot... emiatt a színészek sokat panaszkodnak, egyébként joggal, mert így ők kevesebb munkához jtnak.

pl. a saul fia c. oscar-díjas film egyetlen női szerepét az amatőr jakab juli kapta, és a napszállta főszerepét is, holott nem is színész.

3. soha nem volt elég pénz a magyar filmekre, most sem jut bárki támogatáshoz.

ill. a magyar filmgyártás mindig is erőltetetten rendezőközpontú volt.

a rendező írta a forgatókönyvet is, holott az egy külön szakma.

rengeteg szar forgatókönyv született, amiből csak szar filmek készülhettek.

a forgatókönyvírás tanítása csak néhány éve van jelen a hazai felsőoktatásban.