Ezentúl meg fognak büntetni torrentezés miatt?
Azért azt megnézném ahogy a rendőrség elkezd több millió embernek utánajárni, ha mindenkit lesittelnének aki torrentezik kihalna az ország. Ez megint ilyen nesze semmi fog meg jól dolog, eleve ez egy EU-s döntés (amúgy már a sokadik olyan ami miatt egyre inkább támogatnám lassan én is hogy kilépjünk az EU-ból, pont elég volt már az óraállítás eltörlése, a GDPR, a holnaptól érvényes vámrendelet meg a többi kártékony agyhalál amit kitaláltak), amiből nem következik hogy érvényes lenne ez itthonra, vagy ha érvényes is lenne bárki csinálna bármit.
Lassan 20 éve EU-tagok vagyunk, és a torrentezés hivatalosan sosem volt megengedett, és az adataidat is kiadhatták a hatóságoknak bármikor.
Ugyanakkor itthon még a törvényben is benne van hogy magán célú felhasználásra filmek, zenék, sorozatok letöltése nem tiltott, csak a továbbadásuk, forgalmazásuk tilos. A rendőrség pedig nem fog ilyesmivel vesződni, mikor a betörőknek, adócsalóknak sincs kapacitásuk utánajárni, még egyszer mondom minimum százezres, de inkább milliós nagyságrendről beszélünk aki csak ebben az országban torrentet használ, csak az én ismerőseim fele kb. (Még olyat is hallottam hogy a rendőrök is torrenteznek néha odabent.) Ha a jogtulajdonos hozzá is jut egy ilyen listához, egy újabb film esetében pl. lesz ott több tízezer név aki egyetlen nap alatt leszedte, most akkor mind a több tízezer ellen külön pert indít? Nagyon nem életszerű.
Végezetül azt olvastam hogyha beállítod, elvileg az ncore kliense mostantól automatikusan titkosítja a kapcsolatot, tehát nem adja ki a szolgáltatónak hogy mit töltesz le és honnét.
Ez megint egy ilyen szenzációhajhász rémhír, semmi se fog változni, mert egyszerűen irreális lenne.
És az már csak hab a tortán, hogy sok tartalom legálisan nem is elérhető, most a Mandaloriant pl. hol nézed meg Magyarországon jogtisztán, mikor semmilyen formában és nyelven nem elérhető? Mégis a fél ország látta. Erről ennyit. A drága Disney meg a többi kapzsi pénzéhes cég esetleg foglalkozzon azzal hogy ha már a sokmilliárd dolláros tiszta profit amit termel még mindig túl kevés neki, akkor első körben tegye elérhetővé a tartalmait mindenhol, tudniillik nem csak az USA-ból meg a UK-ból áll a világ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!