A Lucifer sorozat miért kap még mindig olyan magas pontszámú értékeléseket, ha ennyire megváltozott a rossz irányba?
Az első 2 évad még jó volt, nem csak utólag elmesélték, hogy hogyan történt a gyilkosság, hanem láttunk izgalmas jeleneteket is, és valahogy az epizód végéig fenn tudták tartani az érdeklődést. Az ügyek sokszor több részen átíveltek, és minden részre volt valami újdonság.
Valahol a 3. évadnál kifogytak a történetből, telerakták az évad olyan töltelék részekkel, amik egy kaptafára készültek, Lucifer megkérdezi, hogy "What do you truly desire?", Ella talál valami nyomot a laborban, Lucifer kivetíti a saját problémáit az ügyre, amely során a nyomozó eszébe jut valami egy szóról, és megoldja az ügyet. De az egész gyilkossági történet olyan jelentéktelen, hogy nem lehet megjegyezni, hogy kit öltek meg, és éppen milyen nyomon vannak. Közben meg pár részenként majdnem összejön Lucifer és a detektív, de aztán mégsem. Kb olyan volt a sorozat, mint a pokol ábrázolásuk, újra és újra éljük át ugyanazt. Aztán persze a Fox el is kaszálta a sorozatot, de jött a Netflix és megmentette, de azt reméltem, hogy akkor legalább változtatnak jó irányba.
A 4. évadban és 5. évad első felében is voltak hasonló kaptafára készült részek, de azért kaptunk történetet is, így valahogy elment, de azért messze van az ideálistól.
Most meg megjelent az 5. évad második fele, amelynek a második része (5. évad 10. rész) egy nagyon erőltetett musical. Nagyon érződik, hogy a karakterek egyébként nem énekelnének. Alig tudtam végignézni, mert nagyon cringe volt.
SPOILER Isten énekelteti őket, de hiába kéri meg Lucifer, hogy többet nem énekeltesse, nem tudja megtenni, nem azért mert nem akarja, hanem mert fogy a hatalma. SPOILER
Ennek ellenére a magyar Netflixen most ez a legnépszerűbb sorozat, és hát más országokban is. A Lucifer facebook oldalán vannak kommentelők, akik kiakadtak ezen, de sok embernek meg nagyon tetszik, és azt gondolják, ha valakinek nem tetszett a musical, akkor nem értik az egész sorozatot. Az IMDB-n is 8.0-t kapott a 10-ből a rész, ami rosszabb, mint a többi, de még mindig nagyon nem reális.
Akkor nézzél mentalistat pl, es ne ezen agyalj, ha nem tetszik.
As se kerdezget, hogy mit esznek valamin
De most komolyan!
A sorozat címe Lucifer. Az első évadban az intróban is benne volt: "úgy döntött szabadságra megy"
Erről szóla a sorozat, a protagonistáról, pontosabban, hogy az életben az e egyáltalán.
A nyomozás(ok) tulajdonképpen csak mellékszál(ak), amik a Chloe, a deuteragonista karakteréből adódnak. "Csak" arra vannak, hogy filozofálgatni lehessen a bűnről, emberi természetről, és a lehetséges emberfeletti természetéről (vagy inkább annak antropomorfizált megközelítésén át megint csak az emberi természetről, más szemszögből).
... kis sziruppal leöntve.
Szerintem a Netflix elcseszte.. de teljesen.
Én nagyon szerettem ezt a sorozatot. A Chloe és Lucifer közti huzavonát imádtam a legjobban. Amit lényegesnek tartott a Fox, azt a Netflix elvágta és próbálták átalakítani.
Akinek ezek a részek tetszettek. Csak nézzétek újra az elejétől. Hihetetlen hogy mennyire szórakoztató az ahol még nem volt benne a Netflix keze..
Mert 8 evadig kellett volna húzni az osszejoveseuket?
Egyreszt unalmas
Masreszt pl 5 evadot akartak, konyorgesre lett 6 , inkabb lennenek csaladdal. Valahogy lenkell zarni, tortennie kell valaminek. Foxnal alig történt. Lassabban épült , hogy lehessen 20 evad akar, meg ugy is h mar masok a szereplok...
#12
Már miért nem tehetném fel a kérdést? Nem érdekelhet, hogy más is így gondolja-e, vagy ha nem így gondolja, akkor miért nem? Úgy gondolom, megindokoltam, hogy miért ez a véleményem a sorozatról.
#13
Lucifer a címe, és benne volt, hogy szabadságra ment, ez mind igaz, és ebből következik is, hogy csak azzal az üggyel foglalkozik, ami érdekli.
De nem csak azért érdekelheti a nyomozás, mert abban az adott ügyben talál párhuzamot a jelenlegi problémájával, mint ahogy a sorozat ezt az első pár évadban be is mutatta. Az első részben lelőtték a színésznőt, akit fel akart karolni, és a halála miatt meg akarta büntetni a gyilkosokat. Ez nem párhuzam, ez személyes érintettség. Aztán ezután egy jó ideig azért érdekelték a gyilkossági ügyek, mert amit csinált az emlékeztette arra, hogy a pokolban megbünteti a bűnösöket (ez azért jóval hihetőbb, minthogy minden bűnözővel van valami párhuzama). Aztán volt olyan olyan rész, amiben Azrael kardja halandók kezébe jut, akkor ha jól emlékszem meg akarta akadályozni a tömeges gyilkolást.
Szóval én úgy érzem, hogy attól, hogy nem ez az erőltetett párhuzam keresés megy, amiben már jó ideje bennragadt a sorozat, még maradhatna Lucifer a főszereplő, és akkor talán nem csak a nagy szünetek előtti és utáni részek (évadzáró, évadnyitó stb) izgalmasak.
#15
Nem a Netflix cseszte el, véleményem szerint már a Fox-on elkezdett unalmas és sablonos lenni, inkább azt mondanám, hogy a Netflix elszalasztotta a lehetőséget, hogy újra izgalmas sorozattá tegye. A történetbe a Netflix hozott pár jó dolgot, de alapvetően pár részben történnek az izgalmas dolgok, a többi rész közte csak egy kaptafára gyártott töltelék, amelyek azért nehezen kötik le az embert 1 órán át. A Lucifer és Chloe közti huzavona jó volt, de ez a "majdnem összejönnek aztán mégsem" nem húzható nagyon sokáig, szerintem így is tovább húzták, mint kellett volna. (Gondolj például az Így jártam anyátokkal-ra, ott se jött be, hogy ennyire elhúzták a találkozást a gyerekek anyjával)
Mi a nagyon is reális? Azt pont nem kritizáltam, amit írsz... A musical résztől voltam kiakadva és a sablonos epizódoktól.
Lehet, hogy arra gondolsz, hogy nem gondoltam a 8.0-s értékelést reálisnak a musical résznél, de abban nem veszi át Lucifer a hatalmat, és az értékelés közben már lement 7.7-re.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!