Velem van a gond, ha nem szeretem az Avengers és a Marvel filmeket?
Nem vagyok oda értük.Számomra olyanok mint valami hosszúra nyúlt pc játék videó.
Ami szerintem egész jó és Marvel az a Logan - Farkas című film.
Vagy a Megtorló sorozat.
Sosem voltam Marvel-párti. Láttam az összes Vasember és Thor filmet, néhány Bosszúállókat, a Marvel kapitányt és a Hulkot és egyet A Galaxis őrzőiből, hátha ráérzek az ízére, és engem is elvarázsolnak, de nem jött el a csoda. Tipikusan olyan filmek, amiket úgy készítenek, hogy minél tágabb réteg számára legyen befogadható.
A DC sötétebb figuráit, történeteit kedvelem, viszont ők sem olyan intenzitású megszállottságot váltanak ki, mint a Marvel mozik a legtöbb emberből.
Én is nagyon megjártam velük a hullámvölgyet, először abszolút nem érdekeltek (csak a Vasembert, az első Thort és az első Amerika kapitányt láttam, de azokat sem így a Marvel-univerzum részeként, csak sima önálló akciófilmként), aztán pár éve engem is beszippantott és nagy rajongó lettem, végignéztem mindet meg nagyon megkedveltem a karaktereket, viszont vagy két éve, amióta lement a Végjáték, én is rájuk untam, mostanra pedig meglehetősen elegem lett már belőlük, főleg az értelmetlen, erőszakos nyomulásuknak köszönhetően - ahelyett hogy szépen lezárták volna a Végjátékkal a sztorit, elkezdtek elmenni a futószalag irányába, egyre több film, pláne egyre több sorozat, amik rohadtul nem illenek már bele az egész történetbe, a karakterek se, ráadásul egyre erősebben mutatkozik hogy csak a profitmaximalizálás (meg az SJW-propaganda) a célja már csak az egésznek. (Nyilván tudom hogy az első perctől az volt, de azért az első 10-20 filmet még össze tudták rakni egy normális nagy egésszé egy okos és átgondolt háttérsztorival és szerethető karakterekkel, na ez mostanra elmúlt - mostanra már csak minél több karakter és minél több tartalom az ami számít, a minőség kárára.)
Eleve ez az idősíkos, időutazós hülyeség meglehetősen ostoba és csupa ellentmondást eredményez, emellett borzasztó izzadságszagú és fanservice már az egész, feltámasztanak egy olyan karaktert aki meghalt csak mert a közönség szereti és akkor sokan nézik - nonszensz. És akkor ott van mindennek a tetejébe a polkorrekt propaganda, már a Végjátékba is bele kellett rakni meleg jelenetet, erős nők egyesülése jelenetet (ami mindkettő akkora cringe volt hogy elképesztő), most pedig már lassan minden karakter nő, fekete vagy meleg/leszbikus. Bocs de ez túl sok (nem vagyok rasszista meg homofób de ezt az erőltetett propagandát gyűlölöm).
Egy szó mint száz én kiábrándultam belőlük, most már nem várom az új filmeket (talán a Fekete özvegyet egy kicsit) és pláne nem a sorozatokat. Egyszerűen túl sok, túl ostoba, túl erőszakos (mármint a nyomulásukra értem, nem a tartalmukra).
Aki ma kezd bele ezekbe az új tartalmakkal, szerintem nagyon nem ugyanazt kapja mint aki 2008-2018 között kezdett bele.
És ezek alapján immáron azt remélem, egyszer majd kifullad a dolog, mert tényleg túl van már tolva.
Illetve külső szemmel nézve teljesen meg tudom érteni ha neked nem tetszik vagy nem érdekes, elsőre nekem sem volt az egyáltalán, sőt néhány filmet kifejezetten meg se akartam nézni elsőre.
Miert lenne veled baj? En 22 lanykent nagyon szeretem oket, de ha valakinek nem tetszik nem fogom gyozkodni, hogy marpedig ez jo. Sokan odavannak a horrorert, de egyszeruen nem birom oket, es szamomra csak meg ellenszenvesebbe teszi az egesz mufajt, ha valaki ram akarja eroltetni.
Nincs veled baj es azzal sincs, ha valamit nem szeretsz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!