Kinek mi a véleménye a 4400 című sorozatról?

Szerintem izgalmas volt. Az elején látszott, hogy "csapjunk a lovak közé" hozzáállással letudták a bevezetést, ami néhány helyen kifejezetten jó volt, de volt, ahol én még egy kicsit többet szerettem volna.

Ahol jó volt az, hogy nem nyújtották a történetet, mint a rétestésztát, az Richard és Lily kapcsolata például. Úgyis tudtuk volna, merre halad majd a szerelmükről szóló történetszál, bőven elég volt, bemutatni, hogy Lily magára maradt és és volt neki Richard, aki a támasza volt és, aki nem mellesleg a nagymamába volt szerelmes. Az ő kapcsolatuk olyan, hogy már, ahogy a karanténban összefutottak, tudni lehetett, hogy össze fognak jönni.

Ellentétben Maia-nál valamit hiányoltam. Túl összecsapottnak éreztem a karakterét. Erre az volt a magyarázat, hogy stramm kölyök, de szerintem ritka, hogy egy 8 éves ilyen hamar elfogadja, hogy elmegy virágot szedni a következő pillanatba meg 60 évvel később jár és meghaltak a szülei.Ráadásul az elején úgy érződött, hogy nagyon könnyen elengedte a szüleit. Tudom, hogy a gyerekek könnyebben alkalmazkodnak, de ezt nagyon idegennek reakciónak éreztem. És ellentétben, amíg Richard és Lily kapcsolatához nem kellett még egy cselekményszálat a sorozatba szőni, itt kibonthatták volna egy kicsit Diana és Maia között a kapcsolatot. Kb nem is utaltak arra, hogy Diana-nak gyerek kell az életébe, Diana és Maia között pont annyi kommunikáció volt, mint Maia meg a csávó között, aki az elején megkérdezte Maia-t, hogy tudja e, miért hozták vissza a nevelőszülei, ennyi erővel akár ő is magához vehette volna... Látszik, hogy megszeretik egymást Maia és Diana és megtörténik az adoptálás is, de ezt se igazán bontakoztatják ki, csak Maia ott van Diana lakásán vagy Diana megy Maia-ért az iskolába. Szóval nekem egy kicsit több Maia kellett volna.

***

Illetve ugyanígy Richard-nál imádtam, hogy bemutatták, hogy egy olyan korból jön, ahol a feketéket megvetették egy olyan korba, ahol a feketékkel nem ugyanúgy bánnak, mint az ő idejében, másmilyen a világ, meglepődik azon, hogy milyen a mozi, hogy csókolóznak a kamaszok a nyílt utcán, szuper volt, hogy bemutatta, ahogy az ember felfedezi a jövőt, ami megdöbbenti őt és amikor rájön, hogy azért hiába ezek a változások aprók, mert a fő gond ott van, eddig azért volt megvetve, mert fekete, most meg azért, mert 4400-as, az frenetikus volt (amikor a pszicholgúusnál beszél az első évadban, de persze nem ilyen részletesen magyarázza el).

Shawn is ebből a szempontból szuper volt, hiszen ő ezt kmaszként élte meg és remekül bemutatta, hogy erre egy kamasz hogyan reagálna.

De megintcsak Maia volt az, akiből egy kicsit több jó lett volna. 1948-ban tűnt el, rengeteg minden változott azóta, hihetetlen, hogy ilyen gyorsan elfogadta az új szokásokat, nem mutatják, ahogy ledöbben. Jó 1-2 jelenetet bevágnak, hogy pl sír, mert nem tudják a többiek, hogy ki Frank Sinatra, de a karaktere fényévekre messze járt Richard-étól. Nem igaz, hogy az iskolában vagy bárhol ne jött volna elő még valami, viselkedését, az ízlését illetően. Kevésnek éreztem, hogy úgy reagálja le, hogy viccesek a ruhák, klasszak a videójátékok.

***

Egy embert nem értettem, hogy vele mi volt a céljuk.Ugyebár a sorozat lényege, hogy minden epizódban bejön egy 4400-as és ő vagy egy epizódig van vagy vissza-vissza tér, általában velük nem is foglalkoznak többet, de Orson Bailey azért nagyobb háttértörténetet kapott, mintha a készítők elunták volna a karakterének a kialakítását. Megmutatják, hogy tűnt el, hogy a felesége az idősek tthonában van, amikor visszatér, hogy nem tudja ott folytatni az életét, ahol abbahagyta, hogy az utolsó csepp a pohárban, amikor elveszti a feleségét és nem bírja tovább, majd lelövik és bedugják őrizetbe és többet nem is látjuk, epizódokkal később emlékezetetnek rá pl azzak hogy ki van írva a neve az egyik szobához, de szerintem bőven lehetett volna még ezzel a karakterrel foglalkozni.

***

Mindenesetre, amiket kiemeltem nem vágták haza a sorozatot, hiszen az, ahova haladt, fantasztikus volt, imádtam, az epizódok az elején megragadják a figyelmedet és a végén mindig várod már, hogy folytathasd.