Ami sok, az sokk, csak szerintem túlértékelt?

Teljesen korrekt pontszám.

Legjobb vígjátéknak nevezni viszont valóban erős.

Ha 6.9 túlértékelt, akkor a Port.hu tetszeni fog:

[link]

Hát, első körben azt érdemes talán tisztázni, hogy van itt egy kis fogalomzavar. Ugyanis a burleszk (egyébként "burlesque") alapvetően egy olyan műfaj, ami ugyan már a XIX. század végén megjelent, de leginkább a XX. század elején ('10-es, '20-as években) vált igazán sikeressé a mozgókép (ekkor még ugye, mint némafilm) térhódításával. Leghíresebb képviselői voltak pl. Charlie Chaplin, illetve Buster Keaton. A hangosfilm megjelenése után, annak elterjedésével azonban a burleszk műfajának mondhatni leáldozott. Mivel alapvetően némafilmes műfaj volt, a Chaplin és Keaton által megformált karakterek egyszerűen nem működtek a hangosfilmben, hiszen a burleszkben alapvetően a vizuális gegek, az esetlen figurák csetlés-botlása (az úgynevezett "slapstick") jelentette a humor forrását. Páran még próbálták életben tartani a műfajt (pl. Stan és Pan), de nem sok sikerrel. A '60-as években volt még egy tiszavirág életű reneszánsza a burleszknek (Jacques Tati személyében), majd gyakorlatilag végleg kifulladt.

Tehát a lényeg, hogy amire te gondoltál az a groteszk. :) Ami szintén (de nem kizárólag) egy komikus műfaj, viszont teljesen más eszközökkel dolgozik, mint a burleszk. A burleszk humorforrását alapvetően az ügyetlen csetlő-botló figurák esetlenkedéséből fakadó helyzetkomikumok adják. A groteszk humora ezzel szemben abban rejlik, hogy két alapvetően teljesen ellentétes érzelmi minőséget ötvöz egymással: a félelmeteset és a nevetségeset. Tehát az alapvetően félelmetes, taszító, riasztó, torz jelenségeket nevetséges helyzetekbe helyezi, vagy valami nevetséges tulajdonsággal ruházza fel őket. Ebből a "kettősségből", az ilyen vegyes érzelmeket kiváltó helyzetekből áll a groteszk humora. Mondok egy példát: a Hullajó című film főhősének házát ellepik a zombik, ő pedig elszeparálódik a barátnőjétől. A nőhöz a zombik egyre közelebb kerülnek, már mindjárt nekiállnak lakomázni belőle, a feszültség a tetőfokára hág, és ekkor az utolsó pillanatban a főhős berúgja az ajtót, kezében egy fűnyíróval. Beáll a csend, a zombik mind felé fordulnak, mire a főhős megszólal: "Vége a bulinak!" Majd bedurrantja a fűnyírót és elkezdi feldarabolni a zombikat, de mintha csak füvet nyírna, hagy maga után egy üres "sávot" a zombihadsereg kellős közepén, majd megáll, mint valami vármocskos Mózes, aki kettéválasztotta a Zombi-tengert. Mindezt úgy, hogy közben végig repkednek a végtagok, ömlik a vér, közben pedig szól valami vidám keringő, a főhős pedig végigröhögi az egész mészárlást. :)

Rátérve a filmre: amellett talán én sem mernék teljes mellszélességgel kiállni, hogy ez lenne a az elmúlt kb. 120 év filmtermésének a 4. legjobb vígjátéka, mert hirtelen csípőből tudnék mondani vagy húszat, ami (szerintem) "jobb"... És itt a "jobbat" idézőjelbe teszem, mert eleve nem lehet csak úgy a "vígjátékokat" egy kalap alá venni. Viszont azt el kell ismerni, hogy benne van a "Top Akárhányban"! Maga a film ugyanis több rétegben zseniális. Egyrészt, aki valamennyire képben van a "tipikus amerikai kertváros" miliőjével, az egyből felismeri, hogy mennyire finoman, ízlésesen (és nem utolsó sorban marha viccesen) állít a film görbe tükröt az állandóan a szomszédja után leskelődő, pletykás, kicsinyes, a közösség többi tagját a háta mögött kibeszélő, paranoiás, mindenféle lehetetlen elméleteket gyártó, "tipikus amerikai kertvárosi" átlagpolgár előtt. Ha lebontod a film legfelsőbb "vígjáték" rétegét, egyből megjelenik alatta ez a finoman, ízlésesen, és nem is annyira burkoltan megfogalmazott társadalomkritika. Ha lebontod ezt a réteget, akkor már meg is találtad a komolyabb morális tartalmat: az idegenfóbiát/idegengyűlöletet. A rettegést attól, amit nem ismerünk, nem értünk, és egyből elkezdünk elméleteket gyártani a felületes ismereteink alapján, ahelyett, hogy megpróbálnánk megérteni, megismerni. Félünk tőle, mert állambácsi a szánkba rágta, hogy hát a gonosz kommunisták el akarják foglalni a világot, és HOPP, már itt is vannak a szomszédban! Fantasztikusan jó kritikája ez a Ronald Reagan "uralma" alatt gyökeret vert alaptalan idegenfóbiának és az amerikaik hidegháború utáni paranoid képzelgéseinek. És ami még fantasztikusabb, hogy mindezt sikerült becsomagolni egy állati vicces vígjáték köntösébe!

Azonban a film nem csak mondanivalójában, hanem a forgatókönyvet tekintve is zseniális. Az izgalmat, a feszültséget alapvetően az a dramaturgiai eszköz adja, hogy a néző csak azt látja, amit a főhős. Semmivel sem tudunk meg többet, mint a családot megfigyelő, utánuk nyomozó karakterek. Velük együtt "leskelődünk" és velük együtt nyomozunk. Ezáltal eléri a film, hogy az események részeseinek érezzük magunkat. Végig azért szurkolunk, hogy végre megtudjanak valamit a karakterek, hiszen ha ők megtudják, akkor végre mi is. Ez a dramaturgiai eszköz a film alapvető mozgatórugója, amit nagyon jó ízléssel és sikeresen emelt át Hitchcock '54-es Hátsó ablak című klasszikusából.

És ha már szóba került a leskelődés, a film legalsó, legmélyebb rétege pedig a pszichológiai réteg. Létezik ugyanis egy olyan dolog, hogy "voyeurizmus". Az ebben a parafíliában szenvedő egyén abban lel szexuális kielégülést, ha más embereket, azok tudtán kívül megfigyelhet, "kukkolhat". Nem azt mondom, hogy a film bármiféle szexuális devianciát propagál, vagy bármiféle tudatalatti szexuális üzenetet tartalmaz! Szó nincs róla! Viszont az ismert tény, hogy az embert alapvetően "izgatja" (és itt az "izgalom" NEM szexuális jellegű!), ha másokat, azok tudta nélkül megfigyelhet, "leskelődhet". Ennek alapvető pszichológiai oka az, hogy az ember egyszerűen szereti a "tiltott gyümölcsöt", szeret a tilosban járni, mondhatjuk úgyis "rosszalkodni". Másrészt pedig a leskelődés "aktusa" önmagában azért is izgalmas, mert fennáll a lehetősége annak, hogy megtudunk valami olyasmit a másikról, amit nem lenne szabad megtudnunk. Birtokába kerülünk valami "titkosnak". Ezáltal pedig a megfigyelt személy "fölé" kerülünk, mivel az új tudás, az új helyzet végett kialakul bennünk egyfajta alá-fölérendelt viszony, mondhatjuk úgy, hogy "hatalmunk" lesz a másik fölött. Ezt az alapvető emberi érzést használja ki nagyon jól nem csak ez, hanem sok másik film is (például a már említett Hátsó ablak, vagy Michael Powell Kamerales című filmje).

Tehát összefoglalva: ez egy marha jó kis film, ami szinte minden rétegében rendesen át van gondolva, érdekes, izgalmas, ráadásul fontos üzenetet is közvetít... és mindemellett állati vicces. :) Én sem gondolom, hogy minden idők 4. (vagy akár 20.) legjobb vígjátéka lenne, de mindenképp elismerésre méltó.