Mondanátok nekem vicces történeteket? Bővebben lent.

első vagyok:

hát, akkor tényleg elég hülyén éreztem magam, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen, első nap így kezdeni xd. de most már jót röhögök rajta. ma például véletlenül más kocsijába szálltam be, amit csak akkor vettem észre, mikor egy férfi megkérdezte, hogy én mégis mi a jó életet keresek ott, és egyáltalán ki vagyok. nem szó szerint de a lényeg ez volt.

ja meg az évzáró. megyek fel a színpadra (valami oklevélet vettem át), amikor a mikrofon zsinórjában megbotlottam, és szó szerint kiborultam a magas sarkúmból, a bokám meg kb. 130fokban fordult ki. na, ez elég ok arra, hogy egy kicsit elkáromkodtam magam. a kihangosító mellett. csakhogy az udvar másik végében álló szülők is hallják. nem akartam félig cipőben átvenni a díjat vagy mit, úgyhogy lerúgtam a másik magas sarkút is. tehát mezítláb, sántikálva vettem át az igazgatótól azt az izét. végül a cipőmet nem vettem vissza, mert így is alig tudtam járni. ehhez pluszban hozzá jön, hogy én vagyok az egyik zászlós emberke a három közül. minket ilyen ünnepségeken kiállítanak a színpad elé, és fogjuk a suli zászlaját. én sem tudom, hogy mi értelme, de ez van. lényeg, hogy elég hülyén néztem ki, kezemben egy pár cipővel, eredeti magasságommal, ami 170 cm, tehát nem alacsony, de két 190 centis srác között... az ünnepség valamikor véget ért, bevonultunk az osztályba, az én tempómba, mert állni tudtam, max nem egyformán nehezedtem rá mindkét lábamra, de menni

... hát, igen. mindegy, valahogy bejutottam, aztán ki, barátnőmék hazavittek, anyáék meglátták a bokámat, mondták, hogy ez nem játék, úgyhogy húzás sürgősségire. ahol két órát vártam az orvosra. végül kaptam egy sínt, és egy hét ágynyugalom. mit ne mondjak, ez a szép évkezdés után a zárás is méltó volt. :). amúgy évközben is volt egy pár XD. nincs mese: aki lúzer, az lúzer. :D. bár most, ahogy ezt írom csak röhögök magamon, és remélem, hogy senki sem fotózott vagy videózott le.

hát, a családomnek meg a barátaimnak kicsit elege lehet belőle, hogy az olyan dolgokban, amiket más szabad szemmel észre sem vesz, én hasra esek. például ez a mikrofonzsinór is. március 15-én pedig a színpadról estem le. az osztályomat kerestem hátul, miközben mentem előre, s mondtam a szövegemet. és hát nem néztem a lábam elé, a következő pillanatban pedig az éreztem, hogy a levegőben vagyok, rá egy ezredmásodpercre, puffantam egy gyönyörűt a földön. rá az ujjamra. kicsit fájt, de gondoltam ez természetes. na iszonyat röhögés, az ofő meg felmeg a színpadra, (eddig a függöny mögött dekkolt), és zavartalanul kiáll az elejére, és leüvölt rám:" Nikoletta, ez nem igaz, veled nem lehet egy akadálymentes műsort szervezni!" Egyébként csak pótember voltam, mert az eredeti lebetegedett, a tanárnőnek pedig villámgyorsan kellett valaki, aki két nap alatt bemagol kábé egy A4-es oldalt. máig nem tudom, miért, de ez én lettem. na szóval felkeltem a földről, tanárnő vissza a függöny mögé, felmentem a színpadra, és folytattam a szöveget mintha mi sem történt volna. amikor vettem volna át egy rohadtnagy csokrot, és fogtam volna meg, akkor vettem észre, hogy nem hajlik az ujjam. mondanom sem kell, sürgősségi. ahol engem már felismernek. most is egy "Letti, már megint mit csináltál?" mondattal fogadtak. hát, az orvos szinte könnyesre röhögte magát, amikor elmontam neki.

meg még egyszer év eljén, bioszon a tanár kihívott felelni. mint aki a vérpadra igyekszik, olyan arckifejezéssel mentem ki, az asztal előtt megbotlok valamiben nem láttam ott semmit, szóval szerintem a saját lábamba. mire a tanár:" látom, már a felelés előtt pofára esett.". egyébként a felelés közben és után is pofára estem, olyan marhaságokat mondtam néha, hogy a tanár is röhögött rajtam. tehát nem lett túl fényes a feleletem. XD most így érdekes olvasni hogy ennyi szerencsétlenség történt velem. ráadásul még mindig van. :D. bocsi hogy mindig kisregényt írok. :)

Még mindig én vagyok. Ilyen tanáros sztorik nekem is vannak, nem is kevés XD. Ugyebár a kislabdadobás nem az erősségem, úgyhogy a tanár szívat rendesen. kábé az ötödik dobás után mondta, hogy ez még kettes sincs, aztán indult vissza, hogy lemérje hatodik dobásomat. annyira ideges voltam, hogy nemigaz, hogy nem fogja fel, hogy nekem ez az, amiben béna vagyok, úgyhogy jól megküldtem a labdát. Ami szép ívben repült... neki a tanár tarkójának! :D hát, életemben először hallottam tanárt káromkodni.ez még ötödikben volt, kábé azóta... hát, nem vagyok a kedvence.

ez még szintén ötödikben: tudni kell, hogy a töritanárunk nem tud tanítani. össze-vissza veszünk mindent, a tézében meg minden anyag számon van kérve, mi meg szedjük össze, mit vettünk. na, így történt, hogy a tanár még akkor, mikor az őskort vettünk, elég értelmesnek találta az osztályt ahhoz, hogy olvassunk a szerzezesekről, amit elvileg nem is abban az évben vennénk. mindegy, lényeg, hogy a tanár a tézé végére betett pár ezzel kapcsolatos kérdést. én pedig a doga alatt annyira az ősemberekre koncentráltam, (amikből tulajdonképpen a számonkérés volt), hogy az utolsó, "hol éltek a szerzetesek?" kérdésre odaírtam: "a barlangban". na, mondanom sem kell, azóta is ezt hallgatom. :D

ez már idén volt: azóta a töritanár az ofő, az irodalom és a nyelvtantanár. engem meg nem kifejezetten kedvel. XD. ezért az első padban ülök, ő pedig kocsányon lógó szemekkel figyel, kivéve, ha a táblára ír. nyelvtanon nagyon szomjas voltam, de a kólám a mögöttem ülő haveromnál volt. elkértem tőle, és ameddig a tanárnő háttal volt, kibontottam. csak arra nem számítottam, hogy a kóla fel van rázva. úgyhogy amint kibontottam, a kupak kilőtt, neki a táblának. ekkor megfordul, és annyit lát, hogy a "kedvenc" tanulójának a kezében egy kólás flakon van, amiből ívben spriccel ki a kóla, elég nagy magasságban. ráadásul az egész folyadés miután leér, (mert ugye amit felmegy, az le is jön) az osztály, de talán az egyész cicababájára megy, aki emberi fülre ártalmas hangerővel virnyákol. tartott az egész kábé öt másodpercig. aztán az egész osztály dőlt a röhögéstől

kivéve a tanárt aki egy "Nikoletta (Rajta kïvül senki sem szólít a teljes nevemen), ellenőrzőt, most, ez nem igaz vérlázító, ahogy viselkedsz!" sikítással közeledett felém, és komolyan azt hittem megtép. a hangjától a decibel mérő szerkezetek kiakadtak volna. és még egy évem hátra van vele. várom a ballagást, mit ne mondjak! :D