Milyen a bevezetés?

Írok majd egy blogos történetet, ami egy lány mindennapjairól fog szólni, viszont a kezdés sosem könnyű.. . Legalább háromszor újraírtam, mert vagy unalmas volt, vagy nem érdekes, most nem a legjobb, de eddig ez a legjobb. Elég figyelemfelkeltő?

Sziasztok, üdvözöllek titeket, ha még nem hallottál rólam, akkor most bemutatkoznék: én lennék Mrs. Mindentelcseszek úrnő ivadékának a megtestesített istennője. Csak vegyél be egy normaflore tablettát, és nem csak a hasmenés elcseszettségét fogod elfelejteni, hanem engem is. Talán még hasmenés tabletta se, szükséges hozzá… Elég rád villantanom a colgate max white mosolyomat is, és még az az agyszülemény is elszivárog elmédből, hogy valaha is szóba állj velem egyszer. Csak lehelj csókot orcámra, s mikor szemedbe virít a hatalmas nagy húsos pattanásom rögvest kicentizve a szemüvegem alatt, nem vágysz másra, csak arra, hogy bárcsak ismernél egy vámpírt a Vámpírnaplókból, hogy megigézzen, és hogy elfelejtsd a látványt. Csóró és nyomi lányként tengetem napjaimat a suli retkes folyosóján, ahol az emberek elhullajtott étkezési maradványait szedegetem, csak úgy plusz munkából, mely szükséges számukra a létfenntartáshoz, hiszen ellepné őket a sok retek, amiről nem is tudnak, hogy mind ők csinálják a szemetelésükkel. Mondjuk ha már meglátnak nemhogy a közelembe se jönnek, hanem még szemetelni is elfelejtenek a látványomtól. Ha már az embernevezetű homo sapienseknek nem vagyok benne az életkörforgásukba, hogy tudják, létezem, akkor elég kicsit nyalnom a tanároknak, hogy valaki szeressen.

Talán még is észrevesznek a tanulók. De csak a gyűlölet jut rólam az eszükbe. Mit is várok: nyomoronc kis életemmel minden diák érdemjegyét roncsolom, hiszen az összes gyűjtőmunkát elhappolom előlük. Habár az embert a közösen végzett munka, tagolt beszéd és gondolkozás vonja közre, ezekből egyikre sem ismerek rá, ha ránézek az egyik osztálytársamra. De picsogok én itt, mintha tökéletes lennék, közben még a halott nagymamám térdkalácsa is jobban csábítaná a szemetesben élő guberáló kupeceket. Még nekik is kevesebb ragyájuk díszelegharmadik szemként a fejükön, mint nekem. Most is ahelyett, hogy kezdenék valamit magammal a lapos seggemmel vagyok elfoglalva, ami még így is mindig kilóg mindenből, és az épp elvérző ujjammal ami lerohadni készül a sok vérző sebből. Az isten még egy egyszerű boltban kapható melltöméssel sem áldott meg, nemhogy dús keblekkel, így még azzal se vonhatnám magamra a figyelmet. És most drága naplóm, csak téged tudlak boldogítani, ha még a fajfenntartó Karcsi nevezetű sünömre se tudom felvonni a figyelmet. Vajon hall egyáltalán? Hallani hallhat, csak belekakil az egészbe. Hahó, Helen, hallod te magad? Nem hiszem, hiszen láthatatlan vagyok. De azért anya mondta, hogy Gizella néni puszil.