Mikor fiatalok voltatok és nem engedtek a szüleitek buliba de nagyon akartatok akkor volt olyan hogy szöktetek?

Te mertél volna szökni, amikor már azért is 1 hónap szobafogság járt, ha 15 percet késtél?

Nekem sokszor "bébiszitterem" volt, őt szerencsére könnyű volt lefizetni:) De volt olyan is hogy elmentem fesztiválra és hazatelefonáltam hogy majd 4 nap múlva otthon leszek. Komolyabban nem izgatott ha leüvöltik utána a fejem.

Én annyit mertem megcsinálni, hogy amikor ott aludtam egy barátnőmnél, akkor ellógtunk buliba. Persze fostam, mert apu befenyegetett,hogy akár éjszaka is képes odatelefonálni, hogy otthon vagyunk-e, de hála Istennek, egyszer sem tette. Pedig akkor le volna hábórú.

Régen volt: nagyi a konyhában matatott, én meg felnyomtam a redőnyt, kimásztam az ablakon, srác segített átmászni a kerítésen. Átmentünk (a kertek alján) a szomszéd faluba egy lakodalomba. 14 voltam akkor, jó volt, táncoltunk, csókolóztunk is. Másnap szíjjal vert meg az apám. (Hajnalban kerültem haza, semmi se volt "úgy", nem hitték el).

Hja, az egy másik világ volt, akkor ilyenek voltak a szülők. Az én nagyobbik lányom (15 éves volt akkor) szülinapi buliba ment, este 10-re kellett volna hazajönnie, megigérte. Csak reggel került elő, ráadául rosszul volt, mert ivott. Én nem bántottam, de hogy lehet megbízni benne, ha nem tartja be, amit ígért? Az apja megvárta, hogy kijózanodjon, aztán jókora páros pofonnal fejezte ki a véleményét. Egész éjjel nem aludt, annyira aggódott érte. Kisasszony duzzogott, de megértette, hogy amit ígért, azt tartsa be, különben nincs bulizás. Ettől kezdve be is tartotta. Kölcsönös bizalom nélkül nem megy.