Mit szóltok az ORTT kis akciójához, hogy meg fog szűnni a Sláger rádió és a Danubius rádió?
Az ORTT a múlt szerdán úgy döntött, hogy a Sláger és a Danubius Rádió november 18-án lejáró műsorszolgáltatási jogosultságát két új cég, az Advenio és az FM1 kapja hét évre. Mindkét cégnek van másik rádióban érdekeltsége: az FM1-nek a Rádiócaféban, az Adveniónak a Lánchíd Rádióban. A médiatörvény szerint egy országos műsorszolgáltatásra jogosult cégnek nem lehet egy másik rádióban is befolyásoló részesedése. Ezért az országos kereskedelmi frekvenciákért induló pályázóknak nyilatkozniuk kellett az összeférhetetlenségről, vagyis arról, hogy győzelmük esetén ezt a helyzetet megszüntetik.
Az ORTT honlapján olvasható, a rádiófrekvenciákra kiírt pályázat tartalmazza a műsorszolgáltatási szerződés tervezetét, amelyet a győzteseknek szerdán kell aláírniuk. Ebben a dokumentumban a győzteseknek arról kellene nyilatkozniuk, hogy sem ők, sem valamely részvényesük nem sérti a médiatörvény összeférhetetlenségre vonatkozó részeit.
A szerződéstervezetben hivatkozott, tulajdonról szóló rész azt írja elő, hogy "az országos műsorszolgáltatásra jogosult és az abban befolyásoló részesedéssel rendelkező nem szerezhet befolyásoló részesedést más műsorszolgáltatást vagy műsorelosztást végző vállalkozásban." Itt a törvény csak befolyásoló részesedésről szól, egy másik, a szerződés által szintén hivatkozott rész azonban általánosabban fogalmaz: az "Általános rendelkezések" szerint valaki egyidejűleg legfeljebb egy országos műsorszolgáltatás vagy meghatározott számú körzeti és helyi műsorszolgáltatás végzésére rendelkezhet jogosultsággal. Ez azt jelenti, hogy országos rádió üzemeltetése mellett a törvény szerint semmilyen más rádiót nem üzemeltethet senki.
A szerződésben az eredeti tervek szerint nyilatkoznia kell a győzteseknek, hogy a törvényben foglalt kizáró vagy korlátozó okok nem állnak fenn, és más pályázataik elfogadásával sem keletkezne ilyen helyzet. Szintén vállalnia kellene a rádiófrekvenciák elnyerőjének, hogy "a műsorszolgáltatási szerződés fennállásának teljes időtartama alatt köteles megfelelni a törvényben meghatározott személyi feltételeknek".
Nyilatkozott, majd haladékot kért
Az FM1 már a pályázatában beadta az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, ezt Kádár Tamás, az Est Média Group ügyvezető igazgatója korábban megerősítette az [origo]-nak. A pályázatokat csak szerdán hozzák nyilvánosságra, de az [origo] forrása szerint az FM1 nyilatkozatában azt vállalta: ha győz, visszaadja a Rádiócafé frekvenciáját. Miután a cég megnyerte a Sláger frekvenciáját, beadvánnyal fordultak az ORTT-hez, amelyre a testület információink szerint kedden rábólintott. Az FM1 a döntés értelmében 180 nap haladékot kapott a médiahatóságtól, ezalatt párhuzamosan két rádiót - köztük az egy országos frekvencián foghatót - is működtethet. Ez nem csak a médiatörvényben előírtaknak, de az FM1 által vállaltaknak is ellentmond. ORTT-s forrásunk szerint ez alatt az idő alatt a cég módosíthatja a Rádiócaféban lévő részesedését.
Az [origo] forrása szerint a másik győztes, az Advenio sem számolja fel teljesen a Lánchíd Rádióban lévő részesedését november 19-i hatállyal - azaz onnantól kezdve, hogy átveszi a Danubius frekvenciáját -, hanem olyan mértékben csökkenti azt, hogy ne kelljen visszaadnia a frekvenciát, és ezt az ORTT el is fogadta keddi ülésén. Korábban az ORTT két tagja - Majtényi László elnök és Timár János, az SZDSZ által delegált tag - kifogásolta, hogy az Advenio nem nyilatkozott pályázatában a Lánchídban lévő részesedésének felszámolásáról. Ez a pályázat szerint kötelező volt, mégsem zárták ki az eljárásból, sőt, végül megszerezte a Danubius frekvenciáját.
Timár János megerősítette az [origo] információit a keddi ülésen meghozott döntésekről. Mint mondta, teljesen abszurd a helyzet, de a frekvenciákról hozott döntéshez hasonlóan ismét teljes összehangban szavazott erről a többi pártdelegált. (Timár volt a múlt szerdán az egyetlen ORTT-tag, aki egyáltalán nem szavazott, és így nem támogatta a két cég pályázatát.) "Az Advenio nem is tett összeférhetetlenségi nyilatkozatot, így jogsértő módon kikerülte a problémát, az FM1 pedig, úgy tűnik, rájött, hogy balek volt, és utólag kér haladékot, hogy ő is hasonló módon járhasson el" - állította Timár.
"A pályázat pont arról szólt, hogy aki nagyobb jogosultságra pályázik, az a korábbit visszaadja" - mondta Timár, aki szerint az ORTT elemi érdeke lett volna, hogy a jóval nagyobb lefedettséget jelentő frekvenciát elnyerő két cég a korábbi frekvenciákat visszaadja, és ezeket újra meg lehesssen pályáztatni. Hozzátette: amikor korábban különvéleményben kifogásolta, hogy az Advenio nem tett összeférhetetlenségi nyilatkozatot, pontosan attól tartott, hogy vita bontakozik ki arról, mégis megtartanák már meglévő műsorszolgáltatási jogosultságaikat is.
Az [origo] kedden kereste Kádár Tamást, az FM1 képviselőjét, de nem sikerült elérnünk, az Advenio igazgatósági tagja, Heltai Péter pedig későbbre ígért választ kérdéseinkre.
A cikk megjelenése után, szerdán Kádár Tamás azt közölte az [origo]-val: FM1 megtette ezt a nyilatkozatot, de a pályázat egy másik részében, az ajánlatban azt is jelezték, hogy a "Rádiocafé visszaadása nem elfogadható megoldás, ezért a közös megegyezést" kérnek. A pályázat megnyerése után ezért kezdeményezték is az ORTT-nél, hogy ne kelljen azonnal lemondaniuk a már meglévő frekvenciáról, és ezt a médiahatóság kedden el is fogadta. Hozzátette, hogy maga a pályázat okozta az összeférhetetlenséget azzal, hogy a kért műsorszolgáltatási tapasztalatot meglévő rádióban lévő befolyásoló részesedéshez kötötte.
Szerdán szerződnek
Az ORTT által adott haladéknak köszönhetően a két győztessel alá tudják írni a műsorszolgáltatási szerződést, információink szerint szerda reggel 9 órakor. Majtényi László ORTT-elnök a pályázat elbírálását törvénytelennek tartja, és emiatt távozik posztjáról, illetve már az eredményhirdetés utána bejelentette, hogy nem írja alá a két országos kereskedelmi rádiós frekvencia pályázatának győzteseivel a szerződést. Úgy tudjuk, hogy ezt helyette Szalai Annamária, a Fidesz által delegált ORTT-tag fogja megtenni. (A döntést a két vesztes rádió, a Sláger és a Danubius bíróságon támadta meg.)
Szalai korábban közzétett egy párhuzamos indoklást, amelyben kifejezetten védte az összeférhetetlenség miatt támadott Adveniót. Ebben többek között arra hivatkozott, hogy a frekvencia megnyíltáig még "elégséges idő áll a nyertes pályázó rendelkezésére", hogy ezt megszüntesse. Gyuricza Péter, az MSZP által delegált ORTT-tag pedig - közvetlenül a két rádiót győztesnek nyilvánító döntés után - azt mondta az [origo] tudósítójának kérdésére: biztos, hogy a Lánchíd jogosultságát vissza fogja adni az Advenio, "mert vissza is fogjuk kérni".
Az Adveniót alig három héttel a pályázat beadási határideje előtt, szeptember 7-én jegyezték be a cégnyilvántartásba, a céget 5 millió forintos tőkével alapították. A cég kétharmad részben Nyerges Zsolt ügyvéd, egyharmad részben pedig a jobboldalinak tartott Lánchíd Rádió által alapított Lánchíd Vagyonkezelő tulajdonában van. Az FM1 egy konzorcium, az Est Média Group (EMG) és a cég tulajdonában álló Radiocafé 98.6 közös pályázatát takarja.
Az Országos Rádió és Televízió Testület a fenti határozatokkal nyerteseket hirdetett a két országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultság pályázati eljárásában. Álláspontom szerint a Testület döntései súlyosan sértik a Médiatörvény, az Általános Pályázati Feltételek és a pályázati felhívás rendelkezéseit, mivel a nyertessé nyilvánított pályázók, az Advenio Zrt. és az FM1 Konzorcium ajánlatai jogszerűen el sem juthattak volna a végső értékelésig. A Testület eljárásának jogszerűtlenségét az alábbiak támasztják alá.
1. A Testület az 1903/2009. (X. 7.) számú határozatával alakilag érvényesnek nyilvánította az Advenio Zrt. pályázati ajánlatát.
A Testület többsége annak ellenére fogadta be az Advenio Zrt. pályázatát, hogy az sértette a pályázati felhívásnak a Médiatörvény rendelkezésein alapuló összeférhetetlenségi, tulajdonosi korlátokra vonatkozó követelményeit. A Médiatörvény 123. § (1) és (2) bekezdései egyértelműen kizárják, hogy az országos műsorszolgáltatásra jogosult és az abban befolyásoló részesedéssel rendelkező vállalkozás befolyásoló részesedéssel rendelkezzen más műsorszolgáltatóban. Tekintettel arra, hogy a Médiatörvény rendszerében a tulajdonosi összeférhetetlenséget előíró szabályok kiemelten fontos, a demokratikus közvélemény alkotmányos kötelezettségének teljesítését biztosító rendelkezések, és e rendelkezésekre a piacra lépésről döntő pályázat esetében kitüntetett figyelemmel kell lenni, az Általános Pályázati Feltételek és a pályázati felhívás már a pályázati ajánlat benyújtásának pillanatában megköveteli azok érvényesülését. Az a pályázó tehát, amellyel szemben tulajdonosi összeférhetetlenség áll fenn, már a pályázat benyújtásakor köteles nyilatkozattal biztosítani az ORTT-t arról, hogy az összeférhetetlenséget nyertessége esetén megszünteti oly módon, hogy az országos jogosultság gyakorlása ne ütközzön törvényi akadályba. A kérdés jelentőségét jól mutatja az is, hogy e körben a pályázati felhívás nem enged hiánypótlást vagy utólagos felvilágosítást a helyzet rendezésére.
A Médiatörvény, az Általános Pályázati Feltételek és a pályázati felhívás alapján nyilvánvaló, hogy a pályázó e kötelezettsége nemcsak a személyében, hanem a tulajdonosi körében jelentkező összeférhetetlenség esetén is fennáll – ellenkező esetben feloldatlan maradna az ellentmondás a pályázati ajánlat és az egyik legalapvetőbb törvényi és pályázati követelmény között.
A pályázati felhívás 2.6.1. pontja hiánypótlási lehetőség nélkül alakilag érvénytelennek nyilvánítja a pályázatot, ha a pályázó a Médiatörvény tulajdonosi korlátozásokra vonatkozó rendelkezéseinek nem felel meg. A felhívás 2.8.4. pontja ugyanakkor lehetővé teszi a pályázó részére olyan nyilatkozat megtételét, hogy nyertessé nyilvánítása esetén a már meglévő műsorszolgáltatási jogosultságáról visszavonhatatlanul, minden további feltétel és igény nélkül lemondjon. A pályázati felhívás szerint a pályázó ugyanakkor felelősséggel tartozik azért is, hogy tulajdonosa se idézzen elő a törvény és a pályázati felhívás rendelkezéseit sértő helyzetet. A pályázati felhívás 2.6.1. pontja – és a Médiatörvény vonatkozó rendelkezése – kizárólag akkor teljesíthető, ha a pályázó a saját és a tulajdonosai által gyakorolt műsorszolgáltatási jogosultságokkal kapcsolatban egyaránt kinyilvánítja azt a szándékát, hogy a tulajdonosi korlátozásokkal össze nem férő helyzetet nem tart fenn. A pályázónak tehát saját nevében garantálnia kell, hogy minden olyan műsorszolgáltatási jogosultságról lemond, amely jogosultságok egyébként a 2.6.1. pont szerint pályázatának alaki érvénytelenségét okoznák. Kötelezettségvállalása akkor is saját magára vonatkozik, ha az összeférhetetlenséget a pályázó tulajdonosa által nyújtott műsorszolgáltatási jogosultság alapozza meg.
Megjegyzem, ha helyes lenne az a testületi ülésen kifejtett jogértelmezés, miszerint a pályázati felhívás a pályázót csak az ő személyét közvetlenül érintő összeférhetetlenség esetén szólítja fel nyilatkozatra, és a pályázat zárt rendszere miatt más nyilatkozat megtételére nem nyílik mód, abból – folytatva e szigorúan formális érvelést – éppen az következne, hogy a felhívás a tulajdonosi körben fennálló összeférhetetlenségre semmilyen kimentést nem enged, így az ilyen hibában szenvedő pályázati ajánlat eleve érvénytelen lenne. Álláspontom szerint azonban a helyes és méltányos értelmezés szerint a pályázónak az ilyen esetben is lehetőségében áll nyilatkozattal biztosítani az ORTT-t arról, hogy nyertessége esetén egyéb, az érdekkörébe tartozó jogosultságról lemond.
Az Advenio Zrt. pályázati ajánlata, mivel befolyásoló részesedéssel rendelkezik benne egy körzeti rádiós műsorszolgáltatási jogosultságot gyakorló vállakozás, sérti a törvényi előírásokat. A fentiek alapján az is egyértelmű, hogy ezt a nyertesség esetén kétségtelenül beálló összeférhetetlenséget a felhívás szerint már az ajánlat benyújtásakor rendeznie kellett volna a pályázónak és tulajdonosának, nyilatkozattétel formájában. Az Advenio Zrt. pályázati anyagában ilyen nyilatkozat nem található, ezért az ajánlatot az ORTT-nek az egyik legalapvetőbb törvényi és pályázati feltétel hiánya miatt – alaki érvénytelenség miatt – vissza kellett volna utasítania.
2. A Testület az 1905 és az 1911/2009. (X. 7.) számú határozataival az üzleti terv megalapozatlansága miatt mindkét jogosultság tekintetében visszautasította a Zene Rádió Zrt. pályázati ajánlatát, ugyanakkor nem fogadta el azt a határozati javaslatot, amely ugyanezen indokkal az FM1 Konzorcium ajánlatának visszautasítását indítványozta. Ezzel a Testület megsértette az esélyegyenlőség és az egyenlő elbánás pályázati alapelveit, illetve nem tett eleget indokolási kötelezettségének.
A Testület által meghirdetett pályázati felhívás logikája teljesen világos és követhető: egyfelől a verseny érvényesülése végett nem szab felső határt a második évtől fizetendő műsorszolgáltató díj vonatkozásában, másfelől viszont éppen a verseny tisztaságának érdekében kizárandónak minősíti a minden reális pénzügyi alapot nélkülöző üzleti tervet és díjat. Ez az előírás nem mellesleg a közpénzek védelmében azt is szolgálja, hogy az ORTT-nek ígért díjak valóban meg is érkezzenek a jogosultság teljes időtartama alatt.
A Testület éppen a korábbi évek tapasztalatai alapján rögzítette a pályázati felhívásban, hogy a pályázót kizárja, amennyiben „a piaci körülményekre vonatkozóan helytelen, nem megalapozott feltételezésekből indul ki”, illetve ha „üzleti és pénzügyi terve nincs összhangban saját bevételi és költség előirányzataival” (3.4.2.1.1. pont). Szalai Annamária a 188/2007. számú különvéleményében azt kifogásolta, hogy a Testület „helyzetbe hoz egy olyan vállalkozást, amely nyilvánvalóan irracionális díjajánlatot tett”, és ezzel „ellehetetleníti és kiüresíti” a médiatörvény pályáztatási rendelkezéseit, továbbá összefoglalta azokat az eseteket, amelyekben a Testület a pályázót megalapozatlan üzleti terve miatt zárta ki az eljárásból. A Testület állandó gyakorlatának tekinthető tehát az irreális díjajánlatot tartalmazó pályázatok kizárása. Ez a gyakorlat feltétlenül helyeselhető, és nélkülözhetetlen mind a pályázatok közti verseny tisztaságának biztosítása, mind az ORTT-re bízott közpénzek védelme szempontjából. A megalapozatlan üzleti tervet, irreális díjajánlatot tartalmazó pályázat befogadása ugyanis azzal a kockázattal jár minden esetben, hogy az esetleg ilyen módon nyertessé nyilvánított pályázó díjfizetési, sőt műsorszolgáltatási kötelezettségének a vállalt időtartam során nem tud eleget tenni. Ez az országos kereskedelmi rádiók esetében a rádiós piac, sőt a hazai médiapiac egészére kiható következményekkel járna. A piac összeomlásának kockázata mellett az a kockázat is felmerül, hogy utólag olyan mértékben kell módosítani a nyertes pályázó műsorszolgáltatási pályázatát, ami a pályázat célját, értelmét és tisztaságát teljes egészében megkérdőjelezi. Szalai Annamária éppen azt kifogásolja az idézett korábbi ügyben, hogy – gyaníthatóan politikai megfontolásokat követve – a Testület többsége ott is eltért állandó gyakorlatától. Az eset következményei jól mutatták, hogy Szalai Annamária akkori kifogásai megalapozottak voltak, az érintett műsorszolgáltató utóbb nem fizette ki a vállalt műsorszolgáltatási díjat.
A Testület rendelkezésére álló – az ORTT Irodájának munkatársai, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem médiagazdasági szakértői által készített – szakvélemények egyöntetű álláspontja szerint az ORTT-hez beérkező pályázati ajánlatok közül többről is egyértelműen kijelenthető, hogy teljes mértékben irreális piaci szempontokon és számításokon alapulnak, piaci feltételezéseik és várakozásaik nyilvánvalóan megalapozatlanok, ebből következően alkalmatlanok arra, hogy a vállalt feltételek szerint a műsorszolgáltatási jogosultságot annak teljes időtartama alatt gyakorolják. „Megítélésünk szerint semmi remény nincs arra, hogy a pályázók elérjék az üzleti és pénzügyi terveikben feltüntetett eredményeket, azaz hogy valóban befizessék a megajánlott műsorszolgáltatási díjakat a jogosultság egészének ideje alatt” – mondja ki több pályázatról a Corvinus Egyetem tanulmánya.
Hangsúlyozandó, hogy ezek a megalapozatlan pályázatok lényegében azonos vagy alig különböző ajánlatokat tettek. Az ORTT-nek a többségi döntést támogató tagjai felszólításom ellenére kísérletet sem tettek arra, hogy ezt az önkényes különbségtételt szakmai érvekkel alátámasszák. Ezzel a Testület megsértette az esélyegyenlőség elvét (Általános Pályázati Feltételek 7. pont) és az indokolási kötelezettséget (pályázati felhívás 3.4.2.3.)
Alapjaiban veszélyezteti az országos kereskedelmi rádiózás jövőjét, hogy a Testület szakmai szempontból indokolhatatlanul, önkényesen, a pályázati felhívást sértően tett különbséget lényegében azonos tartalmú pályázati ajánlatok között. Álláspontom szerint valamennyi, az üzleti terv kirívó megalapozatlansága miatt azonos helyzetben lévő ajánlatot azonos módon kellett volna elbírálnia, vagyis – a pályázati felhívás 3.4.2.1.1. pontjával összhangban – vissza kellett volna utasítania. Meghozott döntéseivel a Testület súlyosan sérti az ORTT Általános Pályázati Feltételeiben is alapelvként meghatározott esélyegyenlőség és egyenlő elbánás követelményét, és egyes pályázatokat világos és jól meghatározott indokok nélkül előnyös helyzetbe hoz. Míg az ORTT Irodájának előterjesztése a Zene Rádió Zrt. pályázatainak visszautasítása mellett lényegében ugyanazon érvek alapján az Advenio Zrt. és az FM1 Konzorcium pályázati ajánlatának visszautasítására is javaslatot tett, addig a Testület többsége csak a Zene Rádió Zrt. pályázata esetében tartotta indokoltnak a visszautasítást. A határozatból azonban nem derül ki, hogy a Testület a Zene Rádióval kapcsolatban miért fogadta el az Iroda érveit, és a másik két pályázóval kapcsolatban azokat miért hagyta figyelmen kívül, illetve milyen érvek cáfolják az Iroda javaslatát. Az indokolási kötelezettség nemcsak a 46/2007. (VI. 27.) számú AB határozatból következik, hanem magából a pályázati felhívásból is, amely többek között a kizárással, visszautasítással kapcsolatban kifejezetten kötelezi a Testületet döntésének megindokolására.
A következőkben azokat az érveket foglalom össze, amelyek alátámasztják, hogy a Testület többsége által nyertesnek nyilvánított pályázatok irreális, megalapozatlan üzleti terveken alapulnak.
3. Az Advenio Zrt. üzleti és pénzügyi tervének megalapozatlansága
Az óvatosnak látszó tervezés ellenére a pályázó üzleti tervének bevételi oldala irreális. Mindenekelőtt teljesen egyértelmű, hogy a pályázó nem fogja tudni teljesíteni az árbevételének legfőbb elemét, a reklámbevételeit érintő számításait. A pályázati ajánlat 26. oldalán ugyanis a pályázó azzal számol, hogy heti és havi műsoridejének 20%-át reklámként értékesíti. Ez a tervezés azonban sérti a médiatörvényt, amely szerint a napi műsoridőnek legfeljebb 15%-a lehet reklám [16. § (1)]. Mindez azt jelenti, hogy a pályázó a törvényeshez képest harmadával több reklámértékesítéssel számol, és ezzel az árbevétele akkora hányadát tervezi jogszerűtlenül, amely önmagában megalapozatlanná teszi az üzleti tervet. Különösen egyértelmű a megalapozatlanság annak figyelembevételével, hogy még a törvényes maximális reklámidő teljes körű értékesítése sem lenne reálisnak tekinthető. Példa nélküli és teljes mértékben életszerűtlen ugyanis, hogy egy műsorszolgáltató valamennyi műsorórában értékesíteni tudja a rendelkezésére álló maximális reklámidőt.
Itt hangsúlyoznám, hogy a pályázó ajánlata abban a tekintetben sem felel meg a törvényi feltételeknek, hogy műsortervében nem számol a főműsoridőben kötelezően sugározandó 15 perces hírműsorral (Médiatörvény 8. § (3) bekezdése).
Mindemellett a bevételi oldal megalapozatlanságára utal az is, hogy a pályázó új piaci szereplőként úgy tervez a már tizenkét éve piacon lévő versenytársáéhoz hasonló összegű reklámbevételt, hogy nagyságrendekkel kisebb marketing és reklámköltséggel számol. (2010-ben és 2011-ben a Danubius Rádió 376 és 391 mFt-ot, az Advenio 66 és 66 mFt-ot tervez ilyen költségként.) Hasonló aránytalanságot mutatnak a piackutatásra szánt összegek. (2010-ben és 2011-ben a Danubius Rádió 48 és 50 mFt-ot, az Advenio 3,6 és 3,6 mFt-ot irányoz elő.) Nyilvánvaló pedig, hogy ezekben a tételekben egy újonnan piacra lépő műsorszolgáltatónak a működés első éveiben jelentős befektetést kellene vállalnia ahhoz, hogy egy régóta piacon lévő szereplő pozícióját elérje.
Tovább növeli az üzleti tervet érintő kétségeket az is, hogy a pályázati ajánlatban található műsorterv szerint a pályázó műsora közelebb állna a beszélgetős rádiók típusához, mint a versenytársaké. Ennek egyrészt kihatása van a bevételekre, hiszen a szakmai közmegegyezés szerint a zenei adók nagyobb közönséget vonzanak, és így nagyobb reklámbevételre is számíthatnak. Másrészt ez a kérdés már átvezet a kiadási oldal megalapozatlanságához, hiszen köztudomású, hogy a műsorkészítés költségét növelik a beszélgetős magazinműsorok. Az ORTT rendelkezésére álló piaci adatokból egyértelműen kiderül, hogy a talk-rádiók árbevételük kisebb arányát képesek műsorszolgáltatási díjra fordítani. Ennek ellenére az Advenio Zrt. pályázati ajánlatában szereplő műsorszolgáltatási díjajánlat (200 MFt + árbevétel 55%-a) oly mértékű elvonással számol, amelyet egyetlen üzleti alapon működő szervezet sem bír el.
Jól szemlélteti az üzleti terv kiadási oldalának tarthatatlanságát, hogy az Advenio Zrt. országos jogosultságra pályázó esetében mintegy 15-20%-kal alacsonyabb szinten kerültek meghatározásra egyes kiadási értékek 2010. évi szinten, mint a pályázó egyik résztulajdonosa által működtetett körzeti rádió (Lánchíd Rádió) vonatkozásában a 2008. évi szinten. Így a bérköltség 2008-Lánchíd Rádió esetében: 231,1 M Ft.; 2010–Advenio tervei szerint: 181,7 M Ft.; a személyi juttatások 2008-Lánchíd Rádió esetében: 292,9 M Ft; 2010–Advenio tervei szerint: 252,3 M Ft.
Az ajánlott műsorszolgáltatási díjfizetési kötelezettség figyelembevételével szintén kockázatosnak tűnik az említett évben a 35%-os árbevételre vetített költséghányad. Ennek tervezett összege mintegy 700 M Ft., amely harmada a jogosultságra pályázó más társaságok által megadott költségek összegének. A tervezett költségekkel összevetve így a nagyon magas százalékos arányban megadott díjajánlat (200 mFt + 55%) csak rendkívül takarékos költséggazdálkodás mellett, pótlólagos források bevonása esetén valósítható meg. Ezek tényleges megvalósulása azonban a pályázati ajánlatban nem kerül valószínűsítésre.
Megvizsgálva a pályázó finanszírozási modelljét, megállapítható, hogy a pályázó nem igazolta vagy valószínűsítette a tervezett banki finanszírozási hátteret. A pályázati ajánlatból az derül csupán ki, hogy a pályázó érdekeltségi körének élő kapcsolata van az Erste Bankkal (működési költségek elkülönítése).
Összességében tehát az üzleti tervnek sem a bevételi, sem a kiadási oldala nem tekinthető megalapozottnak, az üzleti terv a vállalt műsorszolgáltatás szerződésszerű nyújtását nem biztosítja.
4. Az FM1 Konzorcium üzleti és pénzügyi tervének megalapozatlansága
Az FM1 Konzorcium üzleti terve szintén irreális feltételezéseken alapul, mind a bevételi, mind a kiadási oldal tekintetében. A bevételi oldal bizonytalanságát alapvetően az okozza, hogy „a bevételek növekedése túlzó feltételezések alapján született”, a pályázó például 2011. évről 2012. évre 32%-os növekedést tervez. Az FM1 Konzorcium bevételi terveinek értékelését megnehezíti, hogy a pályázó maga egyáltalán nem foglalkozik a reklámok értékesítésével, hanem ezt teljes egészében egy külső partner, ún. sales house végzi számára. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bevételek nagy része eltüntethető, és a sales house közbeiktatásával a pályázati felhívás kijátszható. A pályázati ajánlat értékelésénél ugyanis bevételként kizárólag az az összeg vehető figyelembe, ami a reklámidő bármilyen módon történő értékesítéséből származik. Ha a pályázó azt az üzletileg teljesen ésszerűtlen magatartást követi, hogy a teljes reklámidejét aránytalanul alacsony áron átadja a sales house részére, akkor az ő működési fedezetét szolgáló bevételként a sales house-tól kapott ellenérték számolható el. Más legális, a pályázó saját árbevételeként nem megjelenő módja ugyanis nincs annak, hogy a pályázó részesüljön a sales house által értékesített reklámidő tényleges ellenértékéből. Ez a bevételeket a díjfizetés alól kimenekítő megoldás azzal jár, hogy a pályázónak nem áll rendelkezésére megfelelő fedezet az országos rádió működtetéséhez, ami egyértelműen megmutatkozik magában a pályázati ajánlatban is.
Az üzleti terv kiadási oldala éppen ezért számos alapvető kérdést vet fel. Új piaci szereplőként az FM1 tizedannyi marketing- és reklámköltséggel számol, mint a már piacon lévő műsorszolgáltatók pályázatai, amit nem ellensúlyoz az, ha e költségek egy részét esetleg a sales house átvállalja. Alultervezett a piackutatás költsége is, ami ráadásul a következő években a hallgatottság mérésének közeljövőben várható változása miatt a jövőben a jelenleginél is nagyobb terhet ró a műsorszolgáltatókra. E két költségelem alultervezése közvetlenül veszélyezteti a bevételi terveket, hiszen egy új szolgáltatás bevezetése jelentős ráfordítást igényel, és a hiteles hallgatottsági adatok alapfeltételei minden reklámpiaci bevételnek. Ugyancsak veszélyeztetik a tervezett reklámbevételeket az indokolatlanul alacsonyan meghatározott műsorkészítési- és beszerzési költségek; ez egyúttal a nagyobb beszédarányt mutató műsorterv megvalósíthatóságát is kétségbe vonja. E műsorterv egyébként szintén nincs összhangban a törvényi követelményekkel, hiszen – az Advenio Zrt. ajánlatával egyezően – ez sem tartalmazza a 15 perces főműsoridős hírműsor sugárzását. Az ún. általános és adminisztratív költségek körében az FM1 Konzorcium nemcsak a jelenleg piacon lévő rádiókhoz képest határoz meg aránytalanul kis összeget (a jelenlegi piaci szereplők ilyen költségeinek kb. harmadát), de még az egyik konzorciumi tag által működtetett körzeti rádióhoz képest is kevesebb, mint feleannyi költséggel számol.
Az üzleti terv olyan egyéb bevételi forrásokra – Radiocafé Kft. értékesítése, nem részletezett tőkepiaci forrásbevonás – utal, amelyek szintén nem jelentenek pénzügyi garanciát arra, hogy a meglehetősen ingatag bevételi és kiadási tervek meghiúsulása esetén a pályázó működőképes marad.
Mindezek mellett a pályázó évente 200 millió forintot és ezen felül nettó árbevételének 50%-át ajánlotta fel műsorszolgáltatási díjként. Ilyen mértékű elvonást egyetlen üzleti alapon működő szervezet sem bír el. Az FM1 Konzorcium ráadásul ezen az elvonáson felül a működés második teljes évétől pozitív üzemi eredménnyel számol. Árbevétel-arányos eredménye (11,9%) a jogosultság utolsó évében több, mint a legkisebb arányú műsorszolgáltatási díjat ajánló Sláger Rádió Zrt. árbevétel-arányos eredményének (18,8%) fele, miközben műsorszolgáltatási díj-ajánlata a Sláger Rádió Zrt. díjajánlatának közel ötszöröse. Az eddigiekben bemutatott felültervezett bevételek és/vagy alultervezett ráfordítások azonban nagy valószínűséggel oda vezetnek, hogy ellentétben az üzleti tervben szereplő pozitív üzemi eredménnyel, valójában éves szinten jelentős veszteségek keletkeznek az FM1 Konzorciumnál. Amennyiben ez előáll, a tervezett műsorszolgáltatási díjak befizetésére a pályázóknál eltűnik a fedezet, és a pályázat műsortartalmi célkitűzései is teljesíthetetlenné válnak.
Összességében tehát az üzleti tervnek sem a bevételi, sem a kiadási oldala nem tekinthető megalapozottnak, az üzleti terv a vállalt műsorszolgáltatás szerződésszerű nyújtását nem biztosítja.
Budapest, 2009. november 2.
Dr. Majtényi László
Nem akarják elengedni ismertebb műsorvezetőiket az országos frekvenciákról eltűnő rádiók, a Sláger és a Danubius - közölték a két cég vezetői. A Sláger reggeli műsorában szereplő Boros-Bochkor párossal a rádiónak 2010 végéig szóló szerződése van, de meg nem erősített sajtóhírek szerint átvenné őket az egyik új rádió.
Miután a múlt héten kiderült, hogy november 18-tól új rádiók jelennek meg a Danubius és a Sláger frekvenciáján, több sajtóértesülés is megjelent arról, hogy a két rádió ismert műsorvezetői esetleg az új adóknál folytatnák. Pénteken azonban mindkét cég közölte, hogy nem hajlandó elengedni húzóneveit.
A Sláger Rádió vezérigazgatója, Heal Edina közölte, hogy a reggeli műsort vezető Bochkor Gábor-Boros Lajos párossal 2010 végéig szóló megállapodásuk van, és attól nem szándékoznak elállni. A hatályban lévő szerződéseket akkor sem mondják fel, ha csak "kis időkieséssel" jelentkeznek november 18., azaz országos jogosultságuk lejárta után - mondta a vezérigazgató.
A Daniubius ennél kevésbé konkrétan fogalmazott. Földes Ádám vezérigazgató közölte, hogy előreláthatólag a jövő héten születnek meg a húzónevekkel kapcsolatos döntések. Konkrétumokat nem mondott, de annyit megjegyzett, hogy a médiában általános, hogy versenykorlátozó passzus is helyet kap az ismertebb műsorvezetők szerződésében. (Vagyis megtilthatják nekik, hogy átmenjenek más rádiókhoz.)
A médiahatóság a múlt kedden döntött arról, mely pályázók üzemeltethetik a két országos kereskedelmi jogosultságot, két nappal ezelőtt pedig már alá is írták a győztesekkel a műsorszolgáltatási szerződést. Az eljárást szabálytalannak nevezte a hatóság elnöke, Majtényi László, aki ezért le is mondott posztjáról.
A Sláger jelenlegi frekvenciáját az FM1 Zrt. nyerte el, amely sajtóértesülések szerint átvenné a Bumeráng című reggeli műsort jegyző Bochkor Gábort és Boros Lajost, míg a Danubius hullámhosszán reggel hallható Sebestyén Balázst az Advenio Zrt. által működtetett Klassz Rádióval hozták hírbe - írja az MTI.
Kommentálja ön is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!