Ti hogy álltok a Darkkal (Harry Styles fanfiction)? (többi lent)
Én májusban olvastam, azóta nem volt rá érkezésem.Sok fejezetet nem olvastam el, nem hogy az addig felrakott utolsó részeket de pl pár huszon akárhányadik részt sem. Am nagyon tetszett :)
Én úgy kezdtem el olvasni, hogy nem szerettem az 1d-t :D az osztályunk csoportjában a chaten (a fiúk is benne vannak) írt egy részletet az egyik lány a másiknak (persze hogy a perverz részből), plusz a linket. Kíváncsi voltam, miről szól, szal rányomtam xd
Aztán jobban érdekelni kezdett maga a banda, (érdekelt hogy tud valaki ilyet írni az 1d-ről), kezdésnek végighallgattam az albumaikat (!), majd nyomoztam a tagok után :)
Szóval igen, a harrys "huncut" fanfiction-nek köszönhetően lettem rajongó :DD
Azóta már én is írok fanfictiont, NÉGYET egyszerre és jelenleg 11 másik sztorit is olvasok XD
Bocsi ha hosszú!
én imádtaaam, de valahogy a nagy szünet után már nem tudott úgy visszatérni az írócsaj (sztem), és azóta így annyira nem is követem :( pedig ez volt az első angol fanfic amit olvastam és mikor megtaláltam még csak 18 fejezet volt :D
én mostmár sokkal jobban szeretem a Twisted-t meg Aftert (amit ismerhettek) meg még rengeteg más szuper angol fanfic-t :)
Én csak a 21 fejezetig olvastam, azelőtt faltam a fejezeteket. Beleolvastam az angol folytatásba, de nem tűnt érdekfeszítőnek.
Úgy gondolom, hogy nagyon sablonos.
"A neszesemmifogdmegjól sorsú lány, akinek még sosem volt pasija, egy buliban találkozik az elhíresülten veszélyes, de szuper szexi sráccal, aki beleszeret a lányba." Aztán arról szól, hogyan szereti meg Harryt Bo, majd egy bizonyos szint után a fél történet a nemi életükről szól. Véleményem szerint unalmas. *ásít*
Nekem is ez volt az első fanfiction, amit olvastam, de vannak a Darknál ezerszer jobbak és még magyarok is és a legfontosabb: nem sablonosak!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!