Hogy tetszik nektek? (Csak a barátaim és magam szórakoztatására íródott. )

Elveszett hitemet gyászolom ez a világ romlott, agymosott, mit kezdek én egymagamban, a nagy világ kirakatban?

Egyedül volt Arany, Petőfi, mégis őket mindenki ismeri. Itt vagyok egyedül, állott magányban Aranyt, Petőfit csodálva.

Rolóm az utamat egyedül, gondtalan, Világ szemébe nézek s undort látok, veszettséget.

"Te ember, te romboltál, magadban pusztítottál, mégis most eljöttél te világ báránya, ki egyedül tenni próbálna."

Mit kezdjek én veled Világ, kit támaszt fel ezer virág? Ezer virág érted és értem mi kezdek most egységben?

"Te és én, egy-ség már, együtt vesztünk, s együtt győzünk csatát."

"Ezer világ száll alá, minket gyászol ezer Világ. Nem hagyom, hogy annyi kín hiába legyen, nem hagyom magára magányos népeket."

Magányos nép az én Magyarom, kit már nem támaszt fel Trianon. Minden elveszve. Egyedül tengetve napjait, fénye egyre halványul, szívverése gyengül.

Haldoklik a magyar, kinek nyilaitól egész Európa rettegett. Nem hagyom, hogy annyi lélek szenvedése, annyi könnycsepp hullása hiába legyen.

Pusztítják népem, mióta a Kárpátokba tette lábát, hű védőbástyáját a barbár török, pusztította, várainak falait mongol nyilalta.

S, most ezer év után megcsonkítva bár, de töretlen elszántsággal harcol az önkény diktatúrákkal szemben.

Eljön a nap, amikor kardot ragad a nép és kiáll jogaiért. Rettegj tőlünk önkény, kit önkén tesz majd magáévá a kín.

Nem tűrünk többé, perzsel az izzó, éget a tettvágy forradalom kezdete ez immár.

Győzünk! Egykor egységes várainkba visszatér a Magyar élet. Népzene lengi be az éget. Örök magyar élet, a legszebb földi ígéret, megvalósult immár.