Vagytok még emberek?

Hi!

Annak idején nagyon sokag bántottak a suliban azzal, hogy nyomi vagyok (apukámmal tartottunk hazafelé amikor belénk jött egy kamion. Azóta csak mankóval tudok járni és a baleset következtében a testem is kicsit deformált lett) senki sem foglalkozott az érzelmeimmel és azzal, hogy meghalt az apukám. Csak bántottak és kirekesztettek folyamatosan. Mondhatni, hogy én voltam az osztály bolondja -habár viselkedésemmel úgy érzem sosem szolgáltam rá erre. Csak a barátjuk szerettem volna lenni-.

A lányok szintén nem álltak velem szóba. Én mindig is szerettem volna egy barátnőt...Az osztályban volt is egy gyönyörű lány, de ő szintén úgy gondolta fogyatékos vagyok, és ezzel el is vesztettem minden esélyemet nála. Anyukámmal jól megvoltunk és próbáltam úgy viselkedni elötte, hogy minden rendben. Amikor kérdezi van e barátom mondom: persze sok van. Egyszer aztán meglátott sulibamenet. Egyedül kullogtam az esőben, esernyő nélkül. Mint egy kirekesztett hülye. Persze én próbáltam mondani neki, hogy nincs semmi baj, meg, hogy csak lemaradtam a többiektől, de ő átölelt. Azt mondta nagyon szeret és, hogy minden rendbe jön majd. Én persze ordítottam vele mint mindig -tudtam, hogy nagyon rosszat teszek, és, hogy minden nap talán az utolsó lehetőség arra, hogy beszéljek vele. És nem szeretném, hogy azt gondolja nem szeretem.

Egyszer aztán meglepett valamivel. Egy kiskutyával. Nagyon aranyos kis magyarvizslával :) Attól a naptól kezdve mindent együtt csináltam vele. Igazi jó barát lett. Mások szerint kajla bolond kutya volt, de én velem nagyon is jól megvolt. Anyukám elmesélte, hogy egyszer volt egy kutyája -még igazán kis korában- aki nem engedte, hogy az apja elverje. Velem is így volt. MIndig, ha rossz napom volt vagy valami, csak hazaértem és már el is feledtette velem a sok hülyeséget.

Az igazán érdekes dolgok viszont azon a napon kezdődtek... Egész nap iszonyat meleg volt. A parasztok palackozott vizet öntöttek magukra a földeken, de még így is majdnem hőgutát kaptak kapálás közben. A magamfajták mint én viszont inkább otthon henyéltek a hűvős szobában. Legalábbis lehetett volna hűvös, a miénk viszont elég meleg ház volt, a legyek valósággal megfőttek az ablakban.

Úgy három óra körül megjelentek a felhők. Sötét fellegek gomolyogtak az ég peremén. A vihar szele hatalmas erővel érkezett, a szomszéd gyerekek az udvaron nézték ahogyan a cserepeket letépi a tetőről -véleményem szerint izgalmasnak hitték.- Ekkor jött. Hatalmas mennydörgész hallattszott. A szomszéd gyerekeket az anyjuk rángatta be az udvarrol. A villámok mindenütt cikáztak, jégeső. A jég olyasféle volt mintha pengének alkották volna. Lapos, és rendkívül éles. Az ablakom alatti növényeket apróra vágták Isten kései. Igen. Olyan volt mintha maga az Isten gyártotta volna ezeket, hogy megtisztítsa a világot tőlünk, s minden más gonosztól. A kutyám odakint volt kikötve. Láncravertük mert minden éjjel a szomszédok csirkéit lopkodta. Láttam ahogyan vergődik, ahogy próbálja elszakítani a láncot, de a hatalmas erejű jégtől nem menekülhetett.

A borotvaéles pengék orvosi pontossággal kezdték lemetszeni a húsát. Iszonyat gyorsan magamra vettem minden kabátot a házban, és egy tálcát a fejem fölő fogtam. Öngyilkosság volt kimenni, de mindenféleképpen meg akartam menteni a kutyámat. Szűkölt a fájdalomtól ahogy utolsó erejével is próbálkozott menedéket kaparni magának a föld alá.

Testemmel védem, leszedtem a láncról és elkezdtem bevonszolni házba amikor láttam, hogy valahová távolra a hegyekbe egy hatalmas villám csap be. Óriási dörrenés hallatszott, majd az egész égbolton vakító sárga fény futott végig. Olyan volt mintha atombombát robbantottak volna. Amire magamhoz tértem vihar már elvonult. Az ég tiszta volt, csak a blökim vérző teste és a szétroncsolt udvar emlékeztetett a történtekre.

Ahogy feleszméltem rádöbenntem, hogy valami megváltozott. A lábam nem fájt többé és elmúlt a deformáltság a testemről. Meggyógyultam. A vihar alighanem meggyógyított. Ekkor hallottam meg az utcáról az öreg marika néni hangját. azt ordította "látok". Zavarodottság votlt, káosz. Végigmértem az embereket és rájöttem, hogy minden az ellenkezőjére fordult. A pap szemei kifolytak, Marika néni újra lát.

Én meggyógyultam, a világ legszebb lányának pedig valamiféle fekélyek kezdték beborítani a testét. Azt gondoltam, hogy ez Isten megnyilvánulása lehetett. Mások szerint az ördögé. Fura, hogy ezt épp azok gondolták akik most a rövidebbet húzták. Ezután nem kellett suliba mennünk, a tanárok nagyrésze elvesztette az értelmét -fura viszont, hogy Tomi bácsi nem, sőt egészen értelmes lett-, az emberek nem nagyon értették a kavarodást maguk körül. Aztán egy napon arra ébredtem, hogy eltűnt a kutyám. Azt gondotlam belepusztult a fájdalmába, ezért anyukámat kezdtem keresni, de ő sem volt sehol. Az utca teljesen üres volt, a házak..Minden kiürült.

Eltűntek az emberek, eltűntek az állatok. Leültem a gép elé és láttam, hogy net még van, feljöttem hát eerre az oldalra és leírtam mindent ami történt. Vagytok még emberek?