Hát nem tudom hogy az alábbi írásomból mi számítana spoilernek, de megpróbálom körülírni a világot meg úgy mindent.
Van egy srác, aki átkerül egy másik világba. Ez a világ kissé virtuális (egy számítógépet találnak, amin lehet változtatni a világban a személyek "képességeit"), kissé pedig a keresztények "tisztító"-jához hasonlít. Tehát egy köztes világ az élet és a túlvilág között. Itt dől el, hogy megszívod, vagy a mennybe kerülsz. Egy iskolában játszódik. Senki sem tudja, hogy mi ez a hely, csakhogy már meghaltak. És megpróbálnak kijutni. Egy idő után rájönnek, hogy ha beilleszkednek a "sablonkarakterek" közé, tehát követik a házirendet, tanulnak, stb, akkor ottragadnak és elveszik a tudatuk, viszont ha nem olvadnak be, akkor tovább is önmaguk maradnak. Ebből kifolyólag arra is rájönnek, hogy mindenkinek van egy álma, amit halála előtt nem tudtak beteljesíteni, s ha ezt megcsinálják, akkor átmehetnek a túlvilágra, "eltűnnek". Van egy angyal nevezetű lány, akiről azt hiszik hogy ő a gonosz, csak kiderült, hogy ez a lány ugyanolyan mint ők, és már régóta itt van, korábban megtalálta azt a gépet, és azért harcol velük folyton, hogy senki se olvadjon be. Tehát igazából ő az egyik legtisztább szívű karakter. És a lényeg, hogy ez az angyal végül összebarátkozik velük, és mindenki álmát egymásnak beteljesítik, így mindenki nyugovóra térhet a boldog túlvilágon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!