Az animerajongók miért kapnak vérszemet ha rajrfilmnek vagy mesének nevezik az animéket?

"mert hülyék" szerintem nem egy olyan animefant találok akinek böven magasabb az iq-ja mint neked

amugy ez egy fura dolog mert én nem ugrok hogyha azt mondják neki hogy mese

meg amugy nem hinném hogy az animék mossák át az agyadat hanem inkáb a reklámok a tv-ben de mind1

Az intelligens vitákkal semmi bajom, viszont ha meglátok egy tipikus, szó szerinti "az anime sz*r" kommentet, akkor a falra mászok. Annak csak annyit mondanék, hogy attól mert ő látta a sima Naruto első 3 részét, ami valljuk be, nem egy izgalmas valami, nem kell rögtön egy Death Note, egy Angel Beats, vagy ( csak hogy legyen egy szerelmi komédia is) egy Toradora szintű, nagyságrendekkel jobb animét is rögtön szarnak titulálni "úgyis szar, nem pazarolom rá az időm" alapon. Most az előbbi példamondatomba másik irányból kötnék bele:

Az általam említett animékből próbáljon valaki kettőt összehasonlítani. Ez olyan, mintha a Dr. House-t hasonlítanám össze mondjuk a Gyilkos Elmékkel. Mind a kettő amerikai, de ha csak 1 részt megnézel belőle, rájössz, hogy baromira nem hasonlítanak. Amerikai rajzfilmeket meg nem tudok így írni példának, mert speciel számomra mind ugyanolyan semmitmondó, mivel nem is próbálnak bele értelmet vinni. Tehát, visszakanyarodva eredeti mondanivalómhoz, nem lehet egy ilyen tág fogalmat, mint anime, echte leszarozni, mert biztos van ami jobban tetszik, van, ami nem.

Eddig OFF, innentől témánál maradok.

Én ilyen mindegy is, meg nem is helyzetben vagyok ezzel a "mese" dologgal. Lehet mese, mert a téma iránt abszolút érdektelen ember erre a szóra, mint a "rajzfilm" rövidebb változatára tekint. Jobban belegondolva viszont nem az, mert a meséről mindenkinek a Mézga család, vagy Spongyabob jut eszébe, ami korántsem egyenlő az animékkel, viszont ha elkezdem nekik boncolgatni, hogy miért is nem ugyanaz (hozzáteszem, normális hangnemben, higgadtan), akkor ott tartunk, hogy én is egy elmebeteg animefan vagyok, aki megőrül, ha meghallja a mese szót

(...?). Ha bárkinek azt mondom, hogy hobbim a rajzolás, a főzés, vagy a tévézés, akkor csak ilyen "Na és akkor miva'?" reakcióra számíthatok. Ha azt mondom, hogy hobbim az animék és a mangák, akkor én rögtön a Jupiterről jöttem, egy hűtőszekrényben, és nem is ismernek engem. Holott ők napjuk legalább egyharmadát töltik Fészbúkozással, és középkategóriás mexikói sorozatokkal, no meg a reklámokkal, meg még esetleg hatásvadász Supermanes amerikai látványfilmekkel. Igazából szerintem egy kalap alá lehet venni bármely hobbival, nem is értem miért közösítik ki sok helyen az animéseket. Személy szerint magamra úgy tekintek, mint aki egész szabadidejében szappanoperához hasonló sorozatokat néz, jóval több és jobb humorral. AZOK ölik az én agysejtjimet, amik Paula és Rodríguez ismerkedésétől ( összefutottunk a sarkon, első látásra szerelem, másnap az esküvőt tervezgettük, két hét múlva terhes voltam a drága Rosalindával *-*)szólnak, nem azok az ecchiknek nevezett "enyhe" pervezitással fűszerezett animék. ÉÉs megint elkanyarodtam a témától, de nem baj, ennyi lett volna a véleményem, bocsi a regényért :)

További szép estét!

Egyetértek az előttem szólóval.

Azért még hozzá tenném a saját story-m.

Ha egy klasszikus gyerekmeséről beszélünk, igen gyerekeknek való, DE sokan felnőtt fejjel elfelejtik a benne lévő tanulságokat.

Ha egy agyzsibbasztó Sponge Bob-rol van szó azt is imádom, mert vicces és nem kell komolyan venni, animék közt is van ilyen sok.

Az anime egy külön világ és ennyi, mesének lehet nevezni egy Pokémont, de még talán egy Dragon Ball-t is,viszont egy komolyabb hangvételű drámát vagy egy horrort már nem, pláne egy hentai-t.

Nem érzem magam visszamaradottnak ettől, hogy animés vagyok, mint ahogyan azt többen állították előttem.

Vannak amiket csak bizonyos agyi kapacitással lehet igazán megérteni.

Személy szerint imádom, mert elvarázsol, mert kikapcsol, mert megnevettet, mert nem találod ki az első részből, hogy mi lesz a vége, mert megsirat, mert elgondolkodtat. Olyan érzelmeket hoz ki az emberből és olyan dolgokra mutat rá, amit egy kisgyerek nem érthet meg!

Például vegyük a Death Note-ot ami egy alap anime, akármelyik amerikai kasszasiker történettel felvehetné a versenyt!

Nem érdekel, hogy mesének hívjátok vagy sem, számomra nem az.

Hát én sem akartam regényt írni, bocsi!

Utolsó előtti vagyok. Tudtam, hogy valamit lefelejtettem. :D

Szóval:

Amit igazán szeretek bennük az az, nagyjából amit az utánam következő válaszoló leírt, hogy amíg nem láttam az utolsó részt, nem fogom kitalálni mi lesz a vége.

Van, ahol teljesen happy end van, bár ebből van kevesebb.

Az animék 90%-ban lezáratlanok maradnak, hogy ne tűnjön annyira erőltetettnek a 2. évad, vagy egyszerűen a nézők idegeivel akarnak játszani.( nagyon sok van, de a Boku wa tomodachi ga sukunai-t írnám példának, bár itt a 3. évaddal- illetve annak hiányával szivatnak)

Van amikor egy részenként-leestem-a-székről szintű vígjátékból a végére valami tragikus történet bontakozik ki. (pl. Angel Beats)

Imádom az olyanokat, amik ár az elején sejtetik... mondjuk úgy, a nézőnek már az elején sejtése van arról, hogy ez túl boldogan indul ahhoz, hogy így maradjon, aztán szinte a végéig nem történnek különösebb bajok, majd a legvégén kiderül minden, és egy olyan - akár teljesen átlagos, de az adott helyzetben szomorú - mondattal zárnak, amit egy 35-40 éves felnőtt is megkönnyez. (Pl. mondjuk az Air)

Képes vagyok olyan jól irogatni felesleges dolgokról, hogy ahhoz már tehetség kell...

"Nem mese, Anime!"

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=bR7F..