Mennyi idősen jöttetek arra rá, hogy a saját nemetek vonz? Mennyi idő volt mire elfogadtátok?

Általánosban jöttem rá, 12 körül talán. Elég hamar elfogadtam, mondjuk segített az is, hogy anyáék elég nyitottan beszéltek erről, és elfogadóak ilyen téren. A legjobb barátnőmnek mondtam el, ő azt reagálta, hogy aki ismer annak leesik. Utána a nővéremnek, aki hasonlóan reagált mint barátnőm. A szüleim is jól fogadták, bátyám reakciójától féltem, de nem kellett volna. A többiek véleménye meg pont nem érdekel. 🙂

És mi a te válaszaid a kérdésekre? 🙂

24l

17 évesen jöttem rá bár ez azért fura mert gyerekkoromban volt "kapcsolatom" lánnyal. És az tök soká eltartott csak éppen nem volt kimondva hogy kapcsolat. Én előtte is elfogadtam a melegeket és magammal kapcsolatban is kb két hét alatt sikerült teljesen.

Egy lángoló szerelemmel kezdődött szóval a párom tudta először... Utána pedig anyukám. Jól fogadta. Azóta meg tudtam úgy oldani hogy kb mindenki tudja a környezetemben, de a rokonok közül viszont senki más és nem is tervezem elmondani.

19

Én csak nemrégiben tudtam meg ezt, bár én nem kizárólagosan a saját nememhez vonzódom, viszont azonos nemű párom van jelenleg és ő volt az aki miatt rájöttem hogy nem vagyok heteroszexuális. Először a legjobb barátnőmnek szerettem volna elmondani, de nem úgy jöttek ki a dolgok és valaki olyannak kellett elmondanom először akiről tudtam, hogy nem fogja jól fogadni és nagyon nehéz lesz. Aztán a legjobb barátnőmnek mondtam el aki hál istennek jól fogadta és mostanság jutottam el oda, hogy a szüleimnek is elmondtam. És itt jön a neheze. Nem mondhatom azt, hogy nem fogadták jól, mert teljesen rendben volt minden, viszont érzem rajtuk, hogy ezt elfogadják mint tényt hisz szeretnek és az a fontos nekik, hogy boldog legyek de nem örülnek neki. Érzem rajtuk, hogy nekik még furcsa ez az egész és fel kell egy kicsit dolgozniuk. Ez az ami engem is megnehezít egy picit abban, hogy ezt elfogadjam. Mármint imádom, szeretem a páromat és azzal, hogy mondjuk az utcán mutatkozzam vele vagy hasonlók nem zavar, hogy mások mit gondolnak nem érdekel, viszont azt érzem picit, hogy nem tudok kötetlenül beszélni a páromról a családom előtt, mert annak ellenére, hogy senki sem akadt ki rajta és biztosítottak róla, hogy támogatnak mégis bennem van egyfajta szégyenérzet amikor beszélek róla. Viszont biztos vagyok benne, hogy ez olyan dolog ami idővel javulni fog majd ha a családom is megismeri majd a páromat.

27/L

Én még fiatal (egész pontosan tinédzser) vagyok, az egész folymatnak a kellős kib@sz0tt közepén, és szavakkal leírni nem tudom, hogy éppen mekkora kavar van a fejemben.

Az a helyzet, hogy hellyel-közzel egy nagyon elfogadó környezetben nőttem fel.Anya elfogadása azért nem száz százalékig felhőtlen, velem szemben nem tett egy árva negatív megjegyzést sem. Amikor anyának pedzegettem, hogy igen, vonzódom a nőkhöz, akkor szóba került apa és elmesélte, hogy ő viszont nem igazán tolerálja a melegeket.

Anyának igaza volt. Felkerült a téma, csak így, általánosságban, és az "apám" valami brutális módon "leoltotta" a (férfi) melegeket. Így inkább el sem mondtam neki, hogy mi a helyzet, nem azért, mert nagyon félek a konfrontációtól, mert igazán pont nem érdekel az apám véleménye, csak nem akartam anyának stresszt okozni azzal, hogy az apámat egy ilyen nehéz helyzetben (pont akkor halt meg a párja) még jobban a földbe döngölöm. Na, ő pontosan az a fajta ember, akinek úgy mesélsz történetet, hogy a legjobb részeket kihagyod, nehogy elkezdje a cirkuszt. Előtte rá sem gyújtok, nem sminkelek, nem festem a körmeimet és még a ruháimat is rejtegetni kell. Hála a jó égnek évente maximum két napra megyünk oda, és akkor anya is ott van, hogy nehogy elmérgesedjen a helyzet, nem tudnám elképzelni mellette az életemet.

A nagymamám... nos hálistennek nekem konkrétan nem tett olyan megjegyzést, ami nagyon meghatott volna. "Na ne b@ssz már, nem szereted a férfiakat?" Néha komolyan elgondolkodom rajta, hogy Borsod jelentős befolyással van a székely, vallásos nagymamámra... de összességében idős nagyi létére jófej volt, csak furcsállta.

Valamiért sosem volt kérdés, vagy hatalmas felfedezés az, hogy a saját nememhez vonzódok. Szerintem ehhez köze van annak, hogy elfogadó környezetben nőttem fel. Amióta tudom, hogy mi a szex, biztos voltam benne, hogy a nők (is) tetszenek, legalábbis egész biztosan nem hagynék ki legalább egyetlen alkalmat egy nővel, ha nem tetszik, hát így jártam. A későbbi tapasztalataim alapján aztán sokat változott a véleményem. Az egyenletben az egyetlen biztos pont mindig a nők maradtak, akárhogy összeadtam, kivontam, soha nem kérdőjeleztem meg, hogy a saját nememhez vonzódok-e. Számomra inkább az a k&rva nagy kérdés, hogy az ellenkező nem vonz-e.

Egyelőre a válasz, amit a szüleim, meg a többiek tudnak: nem. A Kinsey skálán jelenleg valahol az ötös körül vagyok. Férfivel párkapcsolatot nem tudok elképzelni, a negatív tapasztalatom nagyon rányomta a bélyeget erre az egész kérdésre. Egyelőre senkinek semmit nem merek mondani a kétségeimről, mert ki fognak nevetni. A férfiaktól főleg mentális síkon undorodok nagyon, fizikailag pedig semmit nem váltanak ki belőlem (van aki undort). Ettől függetlenül vannak olyan srácok, akiket kedvelek (és akikkel szintén nem tudok párkapcsolatot elképzelni), egyelőre megpróbálok rájönni, hogy szimplán arról van szó, hogy kedvelem, mint embert, vagy netalán romantikus érzésekről. Általában azt tapasztalom, hogy igenis észreveszem, ha egy férfi jól néz ki, csak éppenséggel nem jön az a "jaj, de megcsókolnám" vagy hasonló érzések, hanem inkább a stílusa az ami tetszik, vagy "nekem is kéne egy ilyen kabát", "én is szeretnék ilyen szemeket", "de menő ez a srác" (akinek valami jó stílusa van).

Ez nekem határozottan úgy tűnik, mintha csak olyan szeretnék lenni, mint ők, nem pedig velük lenni... szóval igen. Nem tudom. Össze vagyok teljesen zavarodva. A nem tolakodó, de mégis jófej srácokkal csak haverkodni szoktam, a legtöbb ami belefér, az egy ölelés. Annyira lehet nem fér bele a leszbikus kategóriába, ha élvezed akár egy (férfi) barátod ölelését...