Milyen volt régen a kapcsolatotok apukátokkal?

Jó kapcsolatom volt/van vele, anyukámmal is. Együtt neveltek, már 23 éves voltam mikor elváltak, szóval végig jelen volt az életemben.

Nagyon rossz és most is az, apaképem sosem volt.

Nekem nem volt jó kapcsolatom vele, de rossz sem, szimplán leszart. Én nem voltam tervezett gyerek, csak besikerültem, apám már nem szeretett volna több gyereket anyum viszont szeretett volna megtartani, így végül megtartottak. Apum mindig is rengeteget dolgozott, pénzügyileg mindig támogatott minket, vagy ha el kellett vinni valahova/ értem jönni megcsinálta, reggel iskolába is elvitt mindig, mert ugyanarra ment dolgozni, ennél többet nem tett sosem, de sokaknak ennyi sem jut. Mindig hallgattam ahogy az osztálytársaimat, hogy mesélték, hogy ezt csinálták az apukájukkal meg azt én meg csak furcsáltam, hogy valakinek ilyen jó a kapcsolata az apjával, mivel én úgy nőttem föl, hogy érzelmileg nem nagyon volt jelen az életemben nekem az volt a normális, hogy nem foglalkozik velem az apukám és nem is tudtam volna elképzelni, hogy bármit is együtt csináljunk, együtt tanuljunk vagy akár csak annyit, hogy megkérdezze milyen volt a napom. Egyszer elköltözött otthonról, akkor anya kérdezgetett sokat, hogy hogy érint ez az egész én csak annyit tudtam neki mondani, hogy nem érzek különbséget aközött, hogy most nincs itt mint mikor még itt volt. most már, hogy felnőtt lettem kicsit más lett a viszonyunk, ő is észbe kapott, hogy nem volt jelen az életünkben úgy ahogy kellett volna és érzem rajta, hogy próbálkozik, de még mindig nagyon furcsa nekem. Mivel én így nőttem fel és ezt szoktam meg ezért nem is igazán haragszom rá, nem tudom milyen lett volna ha törődik velem, hogy milyen lenne az életem most, ha így lett volna, ezért nem is érzem azt, hogy hiányzott az életemből ez, de nem is igazán szoktam rajta gondolkodni.

Nos, az én szüleim 4 éves koromban elváltak. 4 éves koromig kb 3 emlékem, ebből kettő ami apámmal kapcsolatos kapásból negatív,az egyik talán megbántottság (a nem éppen jó személyisége miatt), a másik szomorúság, mert itthagyott. Vagyis akkor még szerintem nem igazán fogtam fel mi is történik, de ha visszagondolok, akkor viszont sajnálom azt a kis énemet. 4 éves koromtól felfele, továbbra is inkább negatív,leangoló volt vele a kapcsolatom a személyisége miatt, és mert nem igazán foglalkozott velem, azóta se sokat változott, és nem hiszem, hogy ő keresne akkor, ha én nem keresném őt. Amikor vele vagyok,akkor leszívja az életenergiámat, 95%-ában csak magáról beszél. Nem szeretem, és nem ismerem. De talán jobb is. Apaképem soha nem volt, a nevelőapámra nem tekintettem apámként, mert nem ő csinált, a vérszerinti apám meg olyan volt, amilyen, szóval én apa nélkül nőttem fel.

Nekem jó viszonyom volt apámmal, nagyon szerettem akkoriban (nem mondom, hogy most sem szeretem csak már nincs meg kettőnk közt az a kapcsolat, ami régebben volt), mire a tinikorszakba léptem teljesen megváltozott, uralkodni akart felettem, irányítani, ami természetesen nem tetszett, mert lázadó korszakomban voltam, de ez sajnos még mindig változatlan, viszont ebből kifolyólag anyukámmal nagyon közel kerültünk egymáshoz. Az utóbbi években, sok mindennel csesztet, amit nem tűrők meg, volt hogy verekedésbe torkollott/torkollik.