Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt már munkahelyi kalandotok?
A sztori is érdekel, nem feltétlenül az intim részek, csak a történet.
Leszbikus kategória.
Munkakapcsolat. Kölcsönös szimpátia, egyre hosszabb beszélgetések, flörtölések, majd az első csók kettesben a liftben.
Több éves kapcsolat lett belőle.
A főnöknőmbe már az első napon beleestem annyira szép nő volt, aztán a viselkkedése is tetszett, pár hét után már megőrültem érte:-)Így könnyű volt elcsábítanaia, de sokáig csak játszott velem. A munkahelyen folyton flörtöltünk, egyszer megcsókoltam és nem ellenkezett.Hónapokig forrt köztünk a levegő, amikor kettesben voltunk mindig csólolóztunk, igyekeztünk egymáshoz érni,de félúton mindig leállított.Végül egy céges bulin szeretkeztünk az irodájában. 8 hónapig tartott ez a titkos románc, és főleg a munkahelyen zajlott,csak egyszer jártam a lakásán, ő egyszer sem volt nálam. Hianyoznak azok a szép idők:-)
29/N
Hetero vagyok, de volt, igen.
Bezárkóztunk az öltözőbe és orális szexeltünk, isteni volt, folyton azon aggódtam, hogy mi lesz, ha valaki be akar jönni, le sem tudtuk volna tagadni a szitut.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!