Van itt olyan, akit 18-20 éves korában kifejezetten izgattak a pasik, mégis rájött később, hogy leszbikus?

Az a baj, hogy szerintem nem lennék képes az "éljük ki magunkat" életvitelt követve váltogatni a partnereimet néhány hetente vagy havonta, nekem valami hosszútávú kapcsolat kéne. Hogyan vethetném bele magam egybe, ha még én sem tudom, kire van szükségem pontosan? Kivel kéne ismerkednem egyáltalán? Kinek a részéről lenne rendben, ha fenntartanám magamnak a jogot, hogy bármelyik pillanatban benyöghessem, hogy "bocsi, de én amúgy nem is bukok a lányokra/fiúkra"? Úgy érzem magam, mintha nem lenne semmi önismeretem.

Talán idióta vagyok és feleslegesen görcsölök, de már régóta nyomasztanak ezek a gondolatok.

"Honnan tudod, hogy neked hosszútávú kapcsolat kell?"

Hát hogyhogy honnan? Onnan, hogy nincs ingerenciám másra.:D Nincs senkim, akiben maximálisan bízhatnék, nem is volt soha (vagy ha mégis, előbb-utóbb csalódnom kellett benne), úgy hiányzik már a törődés és az elfogadás, mint egy falat kenyér, és az is, hogy egyszer végre én legyek az első valakinek. Nem igazán érdekel semmi, ami felszínes.

Egyébként azzal szerintem sincs különösebb probléma, ha valaki kapcsolat közben rájön, hogy biszex, de ha összejönnék egy férfival, majd beütne a felismerés, hogy leszbi vagyok, akkor nem igazán lehetne közös jövőnk.

Azt hittem, a kérdésből egyértelmű lesz, de lány vagyok, 18 éves, és 2 éve tart már ez a történet.

Oké, hát azt meg tudom ígérni, hogy azért fogok küzdeni, akibe beleszerettem, függetlenül a nemétől.:D Előre talán nem is minden esetben tudhatom, hogy egy vagy több évnek nézünk-e elébe, és nem történik tragédia, ha mégsem jön össze a dolog. Csak azt akartam mondani, hogy kifejezetten komolytalan célra úgysem fogok keresni magamnak senkit.

Utolsó, ahogy meséled itt a dolgokat, arra kell gondolnom, hogy ezek szerint te sem vagy teljesen leszbikus, max. előny nálad, ha valaki nő. Nem okoskodni szeretnék, mert amúgy igazad lehet abban, hogy ha megtalálom életem társát, akkor ez már nem fog számítani.