Lányok! (de akár fiúk is) Mikor és hogyan jöttél rá, hogy a saját nemedhez vonzódsz?

Velem mindig is az volt a legnagyobb "baj", hogy én ezt természetesnek gondoltam. Annyira természetesnek tartottam, hogy ovitól kezdve a fiúkkal játszok, fiúsan viselkedem, együtt húzzuk más lányok haját, hogy be is fogadtak meguk közé. Elkezdtem iskolába járni, a fiúkkal fociztunk félmeztelenül, néztek minket a lányok. Igen, rövid hajam volt, fiús ruhákban éreztem jól magam, a lányok engem is körberajongtak, és ez nagyon tetszett. Megszoktam, hogy ilyen vagyok, és sosem tűnt fel, hogy ennek másképp kellene lennie. Majd egyre idősödtem. Ahogy teltek az évek lányos lettem, mondhatni nőies, megnőttek a melleim, kikerekedett az arcom, alakom lett, megnövesztettem a hajam. A viselkedésem, a gondolkodásom, a mozdulataim és minden más egyéb viszont megmaradt. Belül ugyanúgy fiúsnak éreztem magam, ugyanúgy a fiúkkal lógtam, és a lányokról beszéltünk. Hétköznapinak éreztem magam. Aztán 14-15 évesen csapott fejbe, hogy Magyarországon élünk. Ez még mindig nem az a hely, nem az a társadalom, ahol ez normális, ahol ez elfogadott, ahol nem néznek utánad, nem pletykálnak, nem tartanak abnormálisnak emiatt. Itthon sem fogadtak el igazán, a barátaim is sokan meglepődtek. Csak én voltam, aki mindig is tudta. Bennem volt, és annyira, hogy észre sem vettem, hogy ez az a világ, ahol kell(ene) coming out-olni is... Mert mit valljak be és minek? Mit kelljen elfogadni? Hisz mindig is ilyen voltam, és ez annyira természetes... Hosszú évekbe telt, hogy elfogadjam magam, mert ekkor olyan sok negatív kritikát kaptam, és oly sok lekezelő élményben volt részem, hogy ez nagyon padlóra küldött. Azóta is mély depresszióm van, ami már nem csak egy állapot, hanem megtanultam vele élni. Ugyanis ennek 6 éve. Volt az életemben több lány, volt, akivel testi kontaktus is volt, talán szerelmes is voltam. Olykor éreztem, hogy talán nincs is velem semmi baj, talán egészséges vagyok, hisz valaki így is szeret. Most 20 éves vagyok, és mikor megkérdezik, mikor jöttem rá, mindig csak annyit tudok mondani: sosem jöttem rá, mert annyira egyértelmű és természetes dolog volt számomra, hogy nem kellett mire rájönnöm.