Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megtegyem neki?
Sziasztok.
A barátnőm azt kérte, hogy 69ben a popsiját is nyaljam. Nekem ez egy kicsit fura, mert hát tudjuk mire való az a pont.
Azt mondta, alaposan kitisztítja magát ott is, de mégis na.
Ha elutasítom megsértődne? Ti szoktátok csinálni?
A kanos pasik légyszi hanyagoljanak.
Pasi vagyok.
Van pár leszbikus ismerősöm,illetve inkább lányok iránt vonzódó csaj.
Ahányszor rákérdezek erre a dologra 90%ban azt mondják, hogy a popsival nem szoktak foglalatoskodni.
Igazából ezt sose értettem, de a valóság más, mint a pornó nyilván.
Ettől függetlenül el nem tudnám képzelni, hogy az ő helyzetükben ezt kihagynám.
Valószínű, hogy ez csak nekünk ilyen izgató pasiknak, akik alapvetően egy kerek fenékre már egyből felállnak.
Tehát, akinek nincs farka abból talán nem is vált ki hasonló reakciókat egy fenék.
Ez nem igaz négyes,meg tudom cáfolni, ismerek olyan leszbikus, aki gerjed ennyire a fenékre (de nyilván neki nem áll fel,mert nincs minek,de attól még tuti felállna,ha lenne neki).
Kérdező, mi egyszer csináltuk, szerintem egyszer majdnem mindent ki lehet próbálni, jó volt amúgy,de azért a higiéniára ügyelni!
1. Ettől a túlzott higiéniamániától már sikitófrászt lehet kapni, komolyan.
2. a 70-es 80-as években tizedennyi higiénia-hülyeséget nyomott a média, érdekes, de 10-edennyi beteg ember volt, mint ma.
3. A mai tinik és 20-onévesek immunrendszere sajna = 0. Miért ? Mert pici koruk óta hozzászokott (az immunrendszer) hogy soah semmit nem kell "legyűrnie", mert kap külső segitséget, minden sz...rt, hála a "fejlődő" gyógyszeriparnak :-) Hagyjuk már.
De a kérdésre :
Az én koromban mondhatom, atom mennyiségű bnővel mögöttem, hogy eddig egy se volt, aki elutasitotta volna a popsinyalást. Csak ugyanúgy, mint a puncinyalást, ezt talán még érzékibben kell csinálni, mint a puncival.
Aki még nem élvezte, annak kivánom, hogy egyszer egy pasi úgy tegye meg nekik, hogy maguk is meglepődnek tőle.
Én soha nem veséztem ki élőszóban, hogy igy vagy úgy "szexeljünk", vagy ezt vagy azt neeeeee, stb stb.
Nem kell előtte A4-es papiron elemzést csinálni, mit hogyan szeret a másik és mit nem.
Egymás önzetlen !!! felfedezése, erről kell hogy szóljon.
Ezért javaslom az első 3-5 szeretkezést majdnem totál sötétben kell megélni, mert akkor sokkal könnyebb csak az érzésekkel betelni. Nem befolyásoló tényező a látvány-környezet stb stb.
Húú de tudnám még folytatni :-)
Bocs.
Akit érdekel nyugodtan irjon rám, nem felszedni akarom majd, ha adott esetben lány (erre millió egy más lehetőség lenne-van).
És amit vallok, az első és legfontosabb tényező mindennemű testiség megélésekor = az önzetlenség !!! adni adni adni az élményt a másiknak.
Ehhez segitek konkrét jótanáccsal ha kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!