Érzi-e azt valamelyikőtök, aki nem elégedett az életével, és emiatt időnként szomorú? Főleg idősebbek,40-50 felettiek írjanak, de fiatalabb is jöhet, akik néha szenvednek saját tulajdonságaiktól.

Ha csak időnként lenne azzal azért megbirkóznék :)

Ahogy telil-múlik az idő egyre gyakrabban és egyre intenzívebb ez az egész. Egyre nehezebb. Az ember próbálja terelni a gondolatait így vagy úgy de valahogy mindig ide lyukadok ki. Mint amikor van egy sebed ami már rég begyógyult volna ha nem kapirgálnád akaratlanul.

Nekem az életemmel alapvetően nincs bajom. Elfogadható a munkám, egzisztenciám, barátaim, családom. Egyszerűen a magánélet, a párkapcsolat hiánya az ami beteszi az ajtót. Minden barátom, ismerősöm megnősült, gyermekeik vannak vagy éppen babát várnak. Csak én maradtam egyedül. Egyre nehezebb bekapcsolódni a beszélgetésekbe, egyre jobban eltávolodik az ember még azoktól is akiket szeret. Nyomasztó érzés :S

34F

semmim sincs

csődtömeg vagyok

38 F

Amikor már azt hiszem nincs rosszabb, vagy netalántán kicsit jól érzem magam, mindig történik valami. Már attól rettegek, h sosem lesz olyan az életben, h "most jó", mindig jönni fog vmi megpróbáltatás.

Sokszor úgy érzem állatokkal vagyok körülvéve. Már nem bírom elviselni a buta embereket, akikkel kénytelen vagyok találkozni. Elgondolkodtam, h ha már tényleg undorodom minden embertől, akkor lehet velem van a baj... Nem tudom, nincs már türelmem.

25f

Sajnos mindig olyanba szerettem bele és tettem rá az életem,akik nem érdemelték meg. Kihasználtak, nevetve szemembe mondták, hogy megcsaltak .

Pont az rúgott belém a legnagyobbat, akit legjobban szerettem a párjaim közul.

De amikor azt hittem, semmi remény, semmi kilátás, akkor érdekes módon az élet más módon kárpótolt. Másfél éve lett hűtlen hozzám a legnagyobb szerelmem, és most, kb egy hónapja beindult a pozitív változás. Már nem visel meg a magány és pénzugyileg, egyéb téren is javul minden.

Nem tudhatjuk, milyen a fény, ha az árnyékot nem ismerjuk meg...

49 F

Azt hiszem ezzel én is így vagyok

😢 33f