Komolyan ilyen mindenki? Ez a ma társadalma?

Nem is tudtam, hogy a környékemen is vannak meleg srácok 😊.

Na jó, nyílvánvaló, csak most úgy meglepett milyen közel vagy.

Nem akarok hosszan írni, mindenre kiterjedve.

Szerintem sokféle ember van, mindenki a fejlődés egy pontján, az aki így viselkedik elég önző alak, de igen, sajnos ma ez a jellemző.

Régen volt egy srác aki után elég sokáig futottam, úgy éreztem nekem ő az igazi, mikor együtt voltunk látszólag nagyon egy hullámhosszon voltunk és minden remek volt. Bár én úgy érzékeltem, hogy billeg, igazából mégsem akart engem, ha akart volna ot lettem volna.

Nagyon sokáig tartott kiheverni, és megfogadtam többé nem futok senki után.

Aztán idén én is megismertem valakit a neten, pár nap alatt nagyon komoly lett, pedig igazából nem nagyon hittem benne.

Elég rendesen nyomult is, de közben teljesen normálisnak tűnt, megbeszéltem vele a kétségeimet is, végig nyugtatott, nem fog rám unni, kíváncsi rám, megkértem bármi van csak beszéljük meg.

Még azt is mondtam neki, nem várom el, hogy megtartóztassa magát amíg köztünk ez nem lesz komolyabb.

Úgy tűnt minden oké lesz, napról napra jobban alakult, pedig nem nagyon hittem el, de közben a fellegekben voltam, és úgy voltam vele, nehogy már azért szalasszam el, mert nem merek belemenni.

Egyeztek a jövőbeli terveink is, a szexuális vonzalmaink is tökéletesnek tűnőien kiegészítették egymást.

Az utoló este is nagyszerűen beszélgettünk, aztán másnap nem írt.

Én írtam neki, láttam, hogy elolvasta de nem reagált, legközelebb következő nap írt, mintha épp akkor olvasta volna el.

Mondtam neki, hogy nálam ez most elég furán veszi ki magát, erre hárított, most munkában van, nem tud komoly dolgokról beszélni.

Mondtam jó, megbeszélhetjük később is.

Naivan azt hittem a következő adandó alkalommal rámír amint lesz ideje.

2 teljes napot vártam, és még akkor sem érezte, hogy kéne bármit írnia.

Végül nem bírtam tovább és ráírtam, “csak mondj valamit, bármit.”

Ekkor válaszolt, de úgy éreztem inkább idegesítem, pedig én azt is elfogadtam volna, ha őszintén megmondja mégsem érdeklem.

Előállt egy elég hosszú kamúnak tűnő dumával, hogy most épp rosszul alakultak a dolgai, a munka meg a stressz, meg a többi.

Nagyon kérlelt, hogy bízzak benne, én meg szerettem is volna neki hinni. Nem nagyon hittem, de nem volt más választásom mint normálisan reagálni, ha akarok én még tőle bármit is.

Úgyhogy kedvesen és normálisan közöltem, hogy semmi baj, és írjon akkor amikor úgy érzi már jó, akár napokkal akár hetekkel később.

Nem reagált semmit, másnap letiltott, azóta sem írt.

Őszintén nem tudom ma sem, hol romlott el, de időben észre kellett volna vennem, hogy ő már nem jön velem, csak én szaladok utána.

Utólag azt gondolom megérdemeltem, ha az elsőből nem tanultam.

Sose szaladj senki után, akinek igazából fontos vagy, az mindig tud rád időt szánni.

Abban mindenkinek igaza van, hogy adott körülmények között, csak mert elsőre nem jön össze valami, lehet még neki esélyt adni.

Ez teljesen igaz.

De meg kell különböztetni azt, amikor a körülmények tényleg úgy hozzák, hogy újabb esélyt kell adni, meg amikor valaki csak kifogásokat keres.

És nekem itt mos ez utóbbi tűnik inkább valószínűnek.

Gondolj magadra, hogy te mennyire szívesen találkoznál vele és ezért mennyi mindent megtennél, gondold ezt át.

Aztán gondolj arra ugyanezt az elhatározást érzed-e a másik oldalon is.

Ha őszinte vagy magaddal, akkor valószínűleg nem érzed, amit persze lehet, elhessegetsz, hogy nem számít, meg az első találkozás legyen meg, aztán úgy is elkezd hozzád ragaszkodni.

Sajnos ez nem valószínű, már csak azért sem, mert ha könnyen adod magad, akkor máris nem tűnsz annyira érdekesnek. Másrészt, nem tudhatjuk miért, de nagyon úgy tűnik, ő már ezt eldöntötte, hogy nem akarja, csak nem képes kimondani, ehelyett hárít.

De én semminek nem akarok az útjába állni, az lenne a legjobb ha kiderülen ez csak valami félreértés és találkoznátok és happy lenne minden, ez csak az én véleményem.