Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan leplezheted azt, hogy meleg vagyok?
15 évesen jöttem rá, hogy meleg vagyok. Most 21 vagyok, elég nehezen tudom elfogadni magamat. Soha nem volt még kapcsolatom.
A családom és a barátok, csoporttársak mindenki sikeres embernek tart, orvosi egyetemre járok, esztétikai bőrgyógyász és háziorvos leszek.
Hiába vagyok ezen a területen sikeres, nagyon sok energiát kell bele fektetnek és erős akarat kell hozzá, amit mások nem látnak.
A kérdésem lényege az lenne, hogyan leplezhetném a homoszexualitásomat?
Sajnos nem vagyok kimondottan az a férfias típus, kimondottan sokat foglalkozom az öltözködéssel és nem tudok úgy kimenni az utcára, hogy ne lenne belőle a hajam.
A családnak már szemet isbszúrt, hogy piperkőc vagyok és néha be is szólnak, hogy a lányok nem adnak ennyit magukra, mint én. De egyszerűen így érzem jól magamat és ezen nem is szeretnék változtatni. Imádom, amikor a bonctan gyakon megjegyzi a professzor, hogy mintha egy modell lennék és nem orvostanhallgató.
A járásomban is van valami érdekes, de eddig még nem sikerült kiküszöbölni.
Van valami jó tippetek vagy ötlet, hogyan lehetek férfias? Semmi esetre sem érzem készen magamat bevallani ezt az egészet bárkinek.
Félek a szüleimtől, egyszer apa kifejtette, hogy szerinte a melegség az betegség.
Ez nem így van, én nem választottam ezt az életet, ha lehetne, akkor hetero szeretnék lenni. Sajnos nem így működik.
Adnátok használható ötleteket, aki hasonló cipőben jár?





Kedves első válaszoló! Nem örülnék ha a földön lévő összes ember homoszexuális lenne, mert akkor már én sem születtem volna meg. De annak viszont kifejezetten örlülök, hogy én meleg vagyok, mert jól érzem magam a bőrömben. Az egyébként is lehetetlen hogy mindenki meleg legyen, szóval a kérdésednek nincs is nagyon értelme, akármit akarnak a melegek nem lesz az egész világ meleg soha. De egyáltalán nincs baj azzal hogy léteznek homoszexuálisok, tekintve hogy a világ így is túl van népesedve.
A kérdező kérdésre válaszolva pedig csak azt tudom mondani, hogy vállald fel magad a családod előtt. A szülők mondanak ilyen dolgokat, de ha valaki meg tudja változtatni a véleményük, az csak a gyerekük, hogy semmiképpen sem kevesebb az ember attól hogy meleg. Ha el akarod nyomni az igazi énedet akkor nagyon keserves lesz az életed hátralévő része, azt szerintem te sem akarod, főleg hogy élvezed ha dicsérnek is miatta. Elhiszem hogy még nem érzed késznek magad a melegséged felvállalására, de én szurkolok neked.





Irigyellek,hogy ennyi problémád van.
Szerintem ezt nem kell leplezni,főleg nem másnak mutatni magad,amilyen vagy!
Amúgy minél magasabb iskolai végzettségű valaki,annál kevésbé nézik a többi dolgot rajta.
Nehogy már egy olyan embernek kelljen lepleznie bármit is,aki az orvosi egyetemet elvégezte.Ez nonszensz.





1, Az emberek nem véletlen kapcsolják össze a férfiak piperkőcségét a homoszexualitással, mert a két dolog gyakran együtt jár. De a két jelenség között a kapcsolat csak összetett! Éppen ezért nyugodtan elmondhatod, miért adsz magadra ennyit. Magyarázd el, hogy igényes vagy, szeretsz tetszeni, megéri ennyit belefektetned stb. Ha tudják az okát, nem fognak mögöttes magyarázatokat keresni.
2, Gimiben nekem többször is beszólt egy srác, hogy nem tudok (jól) járni. Azt tanácsolta, hogy gondoljak közben zenére, még ha éppen nem is hallgatom. Megfogadtam, bevált.
3, Egyszer egy csajnak elmondtam, hogy meleg vagyok, de nem lepődött meg. Mint kiderült, egy nőiesebbre sikerült gesztusom buktatott le. Ezekre egész egyszerűen oda kell figyelni. Keresztebe tett lábbal se ülj!
+1, Ami a családodat illeti - ez nehéz téma, és keveset írtál ahhoz, hogy ennyi alapján felelős tanácsot lehessen adni. Azt viszont tudd, hogy nagyon is létezik olyan, hogy némelyeknek érdemes nem beszámolni a szexulitásodról, sokszor a családnak sem. Ennek semmi köze az önazonosságodhoz vagy önmagad elfogadásához. Inkább arról van szó, hogy nem mindenki elég érett ennek feldolgozására (akár idős emberek sem), vagy a kapcsolatotok nem teszi lehetővé. De azért azt is vedd figyelembe, hogy látszatot fenntartani fárasztó és terhes vállalkozás!
UI.: Remélem van/lesz olyan barátod, akivel biztonságban érzed magad erről beszélgetni! Nagyon sokat segít.










15-20 év múlva majd rá fogsz jönni és meg fogod érteni, hogy minden idő és energia FELESLEGESEN ELFECSÉRELT volt, amit arra fordítottál, hogy másoknak megfelelj.
Neked is csak egyetlen egy életed van. Éld úgy, ahogyan TE szeretnéd! Éld úgy, hogy TE boldog legyél a saját életedben, a saját életeddel. Ne pazarold el az életed harmadát-negyedét arra, hogy a mások által helyesnek vélt életet éled. Nem kell a fal mellett osonnod éveken keresztül, mert mások ezt várják el Tőled. Légy szabad! Élj!















A #6-ossal értek maximálisan egyet.
Dobd el a társadalmi/családi, esetleg vallási elvárásokat, mert ezek csak ártanak neked!
Csak és kizárólag úgy élj ahogy neked tetszik és ahogy te jól érzed magad!





Kedves Kérdező!
Átérzem a helyzeted, például volt, hogy megpróbáltam leszokni arról, hogy keresztbe tegyem a lábam.
Hozzád hasonlóan és is hat éven át titkoltam, hogy meleg vagyok, majd én is ezen az oldalon kezdtem tanácsokat kérni meleg témákban. Mindez már 3 éve volt.
Számomra nem a leplezés és titkolózás hozta el a megkönnyebbülést, hanem pont az, hogy 6 év leplezés után végre lettek olyan emberek, akik előtt és akik mellett önmagam lehetek.
(Ezzel egyáltalán nem azt akarom üzenni, hogy mond el mindenkinek, én se mondanám el pl. az apámnak.)
Mint írtad, "egyszerűen így érzem jól magamat és ezen nem is szeretnék változtatni."
Akkor mi az, amin igen? :)
A valódi lényeg már az első bekezdésedből kiderült: nehezen fogadod el magad és nem volt még kapcsolatod.
A melegségen nem, ezen viszont lehet változtatni. ;)
És akkor nemcsak a professzor fog bókolni :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!