Ti nem szoktátok magatokat egyedül érezni csak azért, mert mondjuk melegek vagytok? Vagy ez csak még az elfogadás kezdeti szakaszában van?

Teljesen àtérzem a helyzetedet, olyan, mintha lenne egy üvegfal köztem és a többi ember között, és így lehetetlen őszinte és mély kapcsolatokat kialakítani. Meg zavaró, hogy mindenki a képembe nyomja a "tökéletes" heteró életét (pàrkapcsolat, gyerek), engem meg mivel sokan szinglinek hisznek (pedig már rég nem vagyok az), teljesen komolytalannak tartanak. De megpróbálok úgy élni, hogy nem akarok másoknak megfelelni, persze ezt mondani könnyebb, mint teljesíteni.

Egyébként pedig nem hiszem, hogy itt az elfogadás korai fàzisàról van szó, van egy ismerősöm, aki màr 20 éve elfogadta magát, mégis szokott így érezni, sőt, azt mondta, hogy a karrierjében is érez egy üvegplafont, pont azért, mert szinglinek tartják.

Most lehet fölöslegesen belekevertem ezt a szingli témàt, de végülis ez is ideillik abból a szempontból, hogy a rejtett magánélet miatt sem lehet teljes értékű kapcsolatokat kiépíteni.

És bizony úgy érzem, hogy a "beavatottak" sem tudják igazán atérezni azt, hogy minden nap milyen kis bosszúsàgokon kell keresztül esnünk, csak azért, mert melegek vagyunk.

23f

Jó rövidfilm :D

Én nem amiatt érzem magam egyedül, mert meleg vagyok, hanem mert egyedül vagyok. Tipikusan remete típusú ember vagyok (így nyári szünetben legalábbis), mert amíg nem keresnek, addig én sem keresem a másikat. Legyen szó barátokról, családról. De ha barátokkal vagyok, akkor nem érzek olyat, hogy kívülálló lennék (bár azért már néhányan tudják rólam, így lehet, hogy más).