Szerintetek milyen reményeim vannak így?

Szerintem, nincs veled semmi baj, egyéni vagy ennyi, nekem nem ilyen jellegű a problémám, önértékelési problémáim vannak, phcyhológushoz nem járok, mert úgy vagyok engem ne kezeljen olyan akinek úgyanúgy vannak problémái, gondolok itt arra, hogy egy barátja nincs vagy felesége vagy párja vagy valami és nekem akarna párkapcsolati tanácsokat adni, elemezni és megmagyarázni, hogy miért nem akarok ismerkedni, félek attól hogy az önismeretem roszul ismerem, mondjuk azt állítom, hogy kedves vagyok erre a következő pillanatban csinálok valami őnzőt, lusta vagyok és nincsenek céljaim nem tudom mit csináljak, sorra csinálom magamnak a problémákat, társalogni nem tudok ezért nem barátkozom, vannak ismerőseim, de ugy senkit se engedek közel, azokkal ismerkedek meg akikkel nagyon muszáj, pl amikor középiskolába mentem az osztálytársakkal, évfolyam társakkal, tanárokkal, de ugy önnálóan soha nem akartam, tartani se tartom a kapcsolatot senkivel csak ha véletlen találkozunk, úgy csinálok mint akinek semmi baja, mások is full ugyaneut csinálják, utálom magam önsajnáltatni, de néha annyira kikívánkozik, hogy muszáj, de nem merem elmondani, bulizni nem járok, az alkoholt utálom, dohányozni nem szeretek, már apámmal már vitatkoztunk azon, hogy mi lesz velem ha dolgozni fogok és azt mondtam, hogy hát... éhen fogok halni mi lenne (és ezt nem vigyorogva mondtam) sajnálom, hogy ezt mondtam, neki, de magamból kiindulva az lesz és rosz érzés, hogy úgymond ezzel őt minősítem, ezzel neki is sz@r lesz mert azt hiszi elrontott valamit, nem akarok ismerkedni, mert egy ilyen embernek mint én hülyeség lenne, túl sok rosz dolgot teszek amin nem tudom, hogy változtassak, ezek után melegekkel mért beszélgessek? Hogy jobban elmenjen a kedvük? Hogy még szarabbul érezzék magukat? Így is kevés a normális ember, nem akarom hogy miattam csak megerősödjön ez a reménytelenség, hogy sok a hülye és nekik soha nem lesz egy normális ember aki szereti és akit szerethet, szóval nem hiszem, hogy bármi baj lenne veled, te legalább rajta vagy a változtatáson, én így lassan 21 évesen nem tudom hogy mi lesz velem, hogy fogok a munkás világban élni, mit kéne tanulnom vagy csinálnom amit szeretnék, amitől nem érzem magam sz@..rul minden nap, amikor én is vágyok ölelésre, puszira, szeretetre, csak hát... na, nem akarom, hogy pátyolgassanak, egy az, hogy a másik erejét is elvenném, az életkedvét, nekem ez nem hiányzik, így én inkább kiléptem a listáról, hogy annyival kevesebb h..lyével kelljen foglalkozni.