Lehet a dologban valami, vagy csak én túlzom el? 18/F

Szóval arról lenne szó, hogy amikor a barátokkal beszélgetünk a kapcsolatokról, meg a társakról én mindig valahogy kilógónak érzem magam. Nem attól, hogy ők lányok én meg fiú vagyok, a melegség sem játszik szerepet a dologban. Talán arról lehet szó, hogy nekik van barátjuk, nekem meg nincs. Sokszor mondták már, hogy nyugodjak meg, majd lesz, pláne, ha egyetemre megyek. Általában nem reagálok erre különösképpen semmi érdekfeszítőt. De volt már, hogy kifejtettem nekik, hogy velük ellentétben velem messzemenőleg nem az a helyzet. Ők ha odateszik magukat hamar találhatnak párt maguknak, míg az én esetemben ez igen csak nehézkes lenne, pláne itt vidéken. Habár próbálkoztam neten ismerkedni, de nem sok sikerrel eddig. Viszont egyre jobban érzem azt, hogy most már igazán itt lenne az ideje egy olyan személynek az életemben, akire nem barátként, családtagként, rokonként, vagy csupán ismerősként tekinthetek, hanem ez mind egyben, hiszen egy ilyen személyre teljesen másként nézhetek. Úgy is mondhattam volna, hogy egy olyan fiúra lenne már szükségem, aki betölti az űrt... Hisz szerintem minden ember életében eljön egyszer egy olyan idő, amikor egy másik személyében többre vágyik, mint puszta barátság nemi irányultságtól függetlenül.

Ők nem nagyon értik, hogy mit is jelent ez, hisz nem ugyanabban a csónakban evezünk, részben meg is értem őket, részben nem, mert szerintük már nagyon rágörcsöltem a dologra. Szerintetek?