Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet a dologban valami, vagy csak én túlzom el? 18/F
Szóval arról lenne szó, hogy amikor a barátokkal beszélgetünk a kapcsolatokról, meg a társakról én mindig valahogy kilógónak érzem magam. Nem attól, hogy ők lányok én meg fiú vagyok, a melegség sem játszik szerepet a dologban. Talán arról lehet szó, hogy nekik van barátjuk, nekem meg nincs. Sokszor mondták már, hogy nyugodjak meg, majd lesz, pláne, ha egyetemre megyek. Általában nem reagálok erre különösképpen semmi érdekfeszítőt. De volt már, hogy kifejtettem nekik, hogy velük ellentétben velem messzemenőleg nem az a helyzet. Ők ha odateszik magukat hamar találhatnak párt maguknak, míg az én esetemben ez igen csak nehézkes lenne, pláne itt vidéken. Habár próbálkoztam neten ismerkedni, de nem sok sikerrel eddig. Viszont egyre jobban érzem azt, hogy most már igazán itt lenne az ideje egy olyan személynek az életemben, akire nem barátként, családtagként, rokonként, vagy csupán ismerősként tekinthetek, hanem ez mind egyben, hiszen egy ilyen személyre teljesen másként nézhetek. Úgy is mondhattam volna, hogy egy olyan fiúra lenne már szükségem, aki betölti az űrt... Hisz szerintem minden ember életében eljön egyszer egy olyan idő, amikor egy másik személyében többre vágyik, mint puszta barátság nemi irányultságtól függetlenül.
Ők nem nagyon értik, hogy mit is jelent ez, hisz nem ugyanabban a csónakban evezünk, részben meg is értem őket, részben nem, mert szerintük már nagyon rágörcsöltem a dologra. Szerintetek?
Nyugi. tényleg kicsit rágörcsöltél. de érthető. neked most érkezett el egy olyan időszakod, mikor nagy változások indulnak-egyetem talán még el is költözöl otthonról koleszba,új emberek helyek. nem csoda ha kissé több benned a para és a görcs. az meg csak nehezítő tényező, h melegként szeretnél egy komolyabb kapcsolatot. ha van rá lehetőséged próbálj keresni neten csoportokat, ha azok szerveznek találkozót, azokra elmenni ha van rá affinitásod, ne csak a fentebb említett csajszikkal lógj :D előbb utóbb kifakad valamelyik, h mit görcsölsz már, és akár a nagy barátságot is alááshatja. nos másik lehetöség: kérd az ö segitségüket h nincsenek-é ismerőseik nekd valók :D értékelni fogják szerintem :D szervezhettek bulikat. akár. :) mindenképp jó ötlet belekezdeni netes ismerkedésbe is, jó tapasztalatszerzés, meghát felméred a keresletet és a kínálatot is :D keress hozzád hasonlókat, akár neten, és hátha ők tudnak ajánlani helyeket. de nyugi. egyetemen ez is könnyebb lesz majd. ne hagyd hogy ezt a csodás korszakodat a depressziós/negatív hullámok uralják. adj nekik két tockost és zárd öket vissza a kis ládájukba :D menj és ismerkedj :D keress csak úgy új ismiket, akármelyik nemből :D sétálj, kezdj bele valami hobbiba, edzésbe, hátha lelsz valakit aki hozzádillik :D mármint ezen hobbikkal kapcsolatban.
sok szerencsét kiscsibe :D és sok sikert is :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!