Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen életpályára számíthat egy meleg?
A heteróknak ki van jelölve az útjuk évszázadok óta. Szerelem, házasság, gyerekek, unokák. Így még ha megözvegyülnek is van akire számíthatnak.
A melegekre mi vár öreg korukra?
A párkapcsolatok finoman szólva sem élethosszig tartanak.(Legalább is nem ismerek olyan meleg párt akik 40-50éve együtt vannak.)
Gyerekek, unokák nem lesznek akik segítenének öreg korban amikor már rászorul az ember. Amit én látok az a teljes magány, ha valakinek nincs fiatalabb testvére.
Viszonylag későn tudtam elfogadni a melegségemet, holott már 10 éves korom óta tudtam magamban mi van, csak próbáltam elnyomni.
Családi téren rengeteg baj volt, haláleset, betegségek, gyerekkoromat ált. nem otthon töltöttem, hanem mamáméknál, aztán hogy ott is megszűnt a világ.
Érdekes módon az élet mindig kompenzált. Több mindenben osztály vagy évfolyamelső voltam.
Általában mindenki sokkal kedvesebb és segítőkészebb velem mint másokkal, ez a mai napig is így van.
23 évesen sikerült elfogadnom magam, azóta voltam kapcsolatban most egy ideje már nem, de idén már fogok ismerkedni.
Nagyon örültem annak, hogy rendkívül kedves és aranyos srácokat ismertem meg. Voltam nagyon sok (6) évig szerelmes is.
Nyilván kicsit rossz hogy nem lehet olyan családom mint egy heteró párnak, nem állítom, hogy ezt elfogadtam, de lerendeztem nagyjából magamban.
Több ismerősöm van, akik régebb óta a meleg életet élik, ők mondták hogy már nagyon fiatalon előkerül az öröklés téma, egymásra, barátokra hagyja mindenki a vagyonát. Én is így vagyok ezzel, pont a napokban döntöttem el, hogy mivel megvan a lakásom, a rokonokkal meg nem vagyok jóban ezért a volt párom lesz egyelőre az, aki örököl.
Azt veszem észre, hogy aki kapcsolatban volt, van, egyre jobban odafigyel ezekre a dolgokra.
A távoli jövőt nem tudom, vannak céljaim, szeretnék házasodni.
Sok elvárások nincs, nem luxus utakra szeretnék járni, hanem inkább sokszor együtt lenni a majdani párommal és eljárni amerre csak tudunk.
Nálam pl. utolsó párommal meg van beszélve, hogy segítjük egymást, jóban vagyunk.
#8
Kivéve, hogy neked nem jár csok, családi adókedvezmény, így nem nagyon tudsz sokat spórolni, ha egész életed során csak adót fizetsz, de az államtól nem kapsz semmit.
A kérdésre a válasz.
Nem tudnék megbízni senkiben így már 30 felett nem vagyok naiv. Szerencsére van két testvérem, az egyik nem akar sem párt sem gyereket, a másiknál sem biztos, de neki van párja.
Így ha nem lesz gyerekünk, sem párunk együtt fogjuk segíteni egymást.
Akinek nincs testvére annak meg azt ajánlom, hogy inkább keressen barátokat, akikkel együtt lehet élni, de nem annyira kötött, mint egy párkapcsolat.
A világon egyre több ember él párkapcsolat nélkül, mert kezdenek ráébredni, hogy jobb család nélkül élni, meg van egy rakat heteró férfi, aki pl nem rúg labdába a nőknél.
Szerintem idővel rengeteg ilyen lesz, barátok fognak együtt élni.
Sőt szerintem eljön az idő mikor annyian lesznek, hogy, politikai erő is kialakul a szingliknél.
Már bőven középkorú meleg férfi vagyok,jelenleg nincs párom. De arra soha nem gondoltam,hogy azért legyen valakim,hogy majd ápolgasson,stb. Mindig kerültem azokat a helyzeteket,ahol kiszolgáltatott lehettem volna, bárkitől is.
Gyerekeket szeretem, sőt van egy keresztfiam,akivel két hónapos korától egészen 7 éves koráig sokat foglalkoztam,mivel a szülei egymással rosszban voltak.Érdekes módon,vele is jól elvoltam, holott sosem volt kisbaba a családban.
Ami pedig az öregedést illeti, nem félek tőle, az élet része.Egyáltalán nem érzem magam öregnek,ha ismerkedtem, sokan meg is lepődtek amikor először találkoztak. A cigi,piamentes élet, a sok mozgás, a humor és a levegő, a természet fitten tart és ez nagyon jó érzés.
Az idő megy, el kell fogadni. Talán a rossz az,akinek nem lesz párja,vagy legalább barátja, akivel emberi módon beszélgetne,nevetne nagyokat vagy jönne menne ide -oda. De ha nincs, akkor ezt is tudomásul kell venni.
Így nézem a világot és higgyétek el,nagyon sok klassz dolog van benne, nincs nap,hogy valami ne jönne szembe, aminek örülök. Ha ezt valakivel együtt tehetném meg, akkor az lenne a legjobb - de gondolom, ezzel sokan így vagyunk kedves Barátaim :)
55/F
Nagyon szépen köszönöm, kedves 27 -es :) Jól esik !
# 25
#25 Mi lesz akkor, ha mondjuk 5év múlva kapsz egy agyvérzést? Ki fog bemenni látogatni a kórházba, ki fog gondoskodni rólad ha hazamész?
Vagy ha 20-25év múlva demens leszel?
Nem hiszem hogy sok olyan ember van aki évekig tud finanszírozni egy 24órás ápolót, ami havi600-tól indul, és ha már olyan helyzetben van el sem tudja magának intézni.
Vagy ha nem vagy demens, de már nehezedre esik egy bevásárlás is? Bemész egy otthonba amit szintén nem mindenki tehet meg, vagy megvárod hogy valami történjen otthon, mondjuk eless és kiszáradj a padlón mert nincs egy utód, aki legalább három naponta meglátogat?
Logikus, amit mondasz kérdező, a 29-es kérdésedben.
Válaszom pedig az, hogy nem ez jár a fejemben, hogy miképpen fogok lerobbanni. Két okból. Egyik az, hogy a családban sosem volt demens és általában hamar halt meg mindenki,nem kínlódva évekig.
Másik ok pedig az, hogy figyelek magamra,minden téren. Évente a munkám miatt teljes körű orvosi vizsgálaton esem át, vérképpel is egybekötve. Legutóbb is elmondta a jelentést aláíró orvos, hogy a szervezetem egy késő harmincas férfi egészségi állapotának felel meg. Soha nem dohányoztam, nem iszom alkoholt, kialszom a napi 8 órámat és ha esik, ha fúj megyek gyalogolni, sétálni, kirándulni.
Sosem azért ismerkednék, vagy szeretnék társat, mert potenciálisan ápolót látnék benne és rosszul is esne, ha neki kellene ápolgatni.
Sok ember van egyedül, nem élhetnek és én sem úgy, hogy jaj mi lesz.
De megnyugtatásul elmondom, hogy mind az anyagi, mind más téren időben gondoskodtam arról, hogy értesüljön a megfelelő személy a hogylétemről és arról is, hogy a padlón sem maradok. Sem fizikálisan, sem képletesen.
És mivel életem nagy része úgy telt el,hogy csak magamra számíthattam, így megedzett lelkileg.
Érdekes módon, mind a három páromat én ápolgattam, amikor betegek voltak,minden téren elláttam őket. Pedig huszonévesekről volt szó.
Így aggódó szavaidat köszönöm, de alaptalanok :)
# 25
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!