Meleg fiatalként mennyire viselt meg, vagy most felnőttként szükséges-e az állandó hazudozás, titkolózás amiatt, hogy a férfiakat szereted, és hogy dolgozod fel, hogy más vagy, mint az átlag?

26 éves korom után lett normális párom és addig sokkal kevesebben tudták, de konkrétan nem éltem rettegésben.

Én nagyon egyszerűen elfogadtam 15 évesen, hogy ez van és valamiért ennek kell lennie a sorsban. Nem volt még kiforrott hitem, de ebben már akkor így hittem. Viszont mégis sokáig tartott normális embert találni és azzal voltak problémák. Úgy tudom, hogy ez csak rosszabb lett mára. :/

35évesen vállaltam magam

Először mindenki örült elfogadott

De 10jóbarátból 9haver lett

1 barát maradt meg

Nem bántam meg, szerintem ha nem fedtem volna fel magam már rég elvitt volna a rák, vagy a depreszió belső örlődés.

Szexuális életet azért előtte is éltem, csak senkit nem mutattam be Othon.

Én egészen 30 éves koromig titkolóztam, küzdöttem magammal, emiatt addig nem is ismerkedtem. Azóta már tudják páran rólam, azok akik közel állnak hozzám és szerencsére elfogadnak. Még van hova fejlődnöm, de már annyira nem stresszelek a dolgon mint korábban. Azok akik fontosak nekem azok tudják a többieknek meg semmi köze hozzá.

A következő lépés majd akkor lesz ha találok valakit akivel közösen lehet tervezni a jövőt. Jelenleg inkább ez az ami zavar, az hogy úgy tűnik kicsi az esély arra hogy találjak olyat akivel klappolnak a dologk. És ez az én hibám is. Nehéz úgy kapcsolatot építeni, ha nehezen nyitok és bízok meg az emberekben. Ez is egy olyan dolog amin még dolgoznom kell.