Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért akkor maradnak meg a passzív partnereim ha nem vagyok velük rendes?
Én is így szoktam.
Ráirok hogy mikor szopsz már le?
Erre ő: este lehet róla szó.
Sajnos egyre több az ilyen,akinek lelki defektusai vannak.
Ilyenekkel szóba sem állok már. Mondjuk a hisztizést alapból utálom.
A panaszkodó,de közben durvaságot elviselőket inkább sajnálom. Egyszer majd rájönnek, hogy saját magukkal csesznek ki.
Ezt tapasztalom én is, de hogy miért nem jöttem rá, mert nem mondanám őket lekisérültnek.
Nekem inkább olyanok mint a gyerekek a játékkal akkor kell nekik ha látják másnál.
Kedvességet én magam soha nem kértem. Ugyanakkor addig a szent pillanatig, míg fair playt játszom, ezt elvárom a partneremtől is. Ez alól nem hagyok kibúvót senkinek, amíg fair vagyok, jogosan várom el, hogy a másik is az legyen. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha a másik adott helyzetben unfair, akkor azonnal szakítok, hanem azt, hogy kiállok magamért. És nem is fogom nyolcvanszor felemlegetni és ráolvasni, hogy mekkora hegyi troll, ott helyben, az adott helyzetben kell ezt kezelni.
Passzív vagyok, ez egy szexuális preferencia, semmi több. Ettől még minden tekintetben egyenrangú vagyok a partneremmel, és nem is hagyom, hogy ez megváltozzon.
Itt felhozta az előttem szóló azt, hogy vannak, akik olyanok, mint a gyerekek. Igen. Vannak, akik infantilisek, érzelmileg éretlenek és nem tudnak határokat húzni. Pedig az érett kapcsolati dinamika egyik kulcstényezője, hogy mindkét fél meghúzza a maga határait, és ehhez bizony (konstruktív) konfliktusokon keresztül vezet az út.
22/p
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!