Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van olyan, hogy valaki nem tud hűséges lenni?
Eddig három párkapcsolatom volt, ebből az utolsónál azt éreztem,ő az igazi,révbe értem.
Ugyanúgy ért véget ez a kapcsolat is, megcsalás,szakítás. Nem gondoltam volna ,de egész életemben nem tudok felmutatni egyetlen hű embert sem.
Barátot sem,társat sem.
Lehet ,hogy én vagyok rosszul bekötve,mert nekem a hűség alap, és a hűtlenség a legnagyobb bűn,amit soha senkinek nem tudok elfelejteni.
Már az ismerkedéssel is leálltam, semmi értelme. Olvasva kérdéseket, válaszokat még inkább megerősít ebben.
Aki nem tud hűséges lenni, az ne keressen párkapcsolatot! A párodnak mondd meg, mi a helyzet, majd neki áll jogában eldönteni, hogy belemegy-e egy nyitott párkapcsolatba, vagy sem!
Átverni, csalni őt teljesen aljas cselekedet!
Párommal mi már olyan sok mindenen mentünk keresztűl
Egyáltalán nem zavarna ha mással is hetyegne, persze szóljon előtte ott alvás nem játszik csak ürít és jön.
Nekem belefér, ezt neked a pároddal kell megbeszélni
Van akinek belefér van akinek nem.
Ez szerintem egyértelmű. Számodra a nyitott kapcsolat az ideális. Ezzel semmi baj sincs, szerintem ez egyre gyakoribb, és elfogadottabb, főleg a melegek körében.
Attól még ugyanúgy lehet párod, csak közben mással is élhettek mindketten szexuális életet. Nyilván ehhez olyat kell találni, aki hasonlóan gondolkodik, és hasonló igényei vannak. Nem mindenkinek való ez, például én nem lennék képes rá, mert az önértékelésemet a föld alá döngölné az, hogy nem vagyok elég a páromnak. De sok ember ezt máshogy éli meg...
Köszönöm a válaszokat! Úgy döntöttem véget vetek ennek a kapcsolatnak, mert nem akarok hűtlen lenni.
16: Nem csak állítólag, tényleg vannak hűséges srácok, a párom ilyen, éppen emiatt nem akarom átverni.
Kérdező,legalább bevallod,amit érzel és nem hazudsz így sem magadnak,sem másnak.
Ezért ismeretlen is becsullek,hogy így állsz hozzá és ahogy döntöttél!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!