Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nevezik köcsögnek azt a pasit akit meg lehet dugni?Én ebben semmi kivetnivalót nem látok.Merész és bevállalós passziv ennyi!Nekem ők jönnek be!
Engem azzal szoktak inkább cikizni, hogy örök szűz vagyok, mert nem használom a farkam.
Már nem foglalkozom vele
Engem egyszer köcsögözött le tudatosan, bántó szándékkal egy emberke, hát nem tette zsebre, amit mondtam neki. Nem emeltem fel a hangomat, nem sértegettem, de vette a lapot, hogy vagy elkezd tisztelettel beszélni velem, vagy én balra, ő jobbra. Össze is jöttünk egy idő után, ezután a malőr után soha nem volt velem pofátlan. Addig a szent pillanatig, míg én fair playt játszom, elvárom, hogy a másik is az legyen, és ha szükséges, akkor kiállok magamért. Higgadtan, de kellő erélyességgel. Nem bűn konfrontálódni, nem bűn dühösnek lenni és ezt adekvát módon kifejezni.
De persze értem a viccet, ha csak viccből mondják, akkor röhögök rajta, van öniróniám abszolút. :D Disztingválni kell, és nincs gond. :)
22/p
Császár: Hé! Ernie! Mi ez a lazsálás? Miért nem edzel, feka köcsög? Egyedül szívok itt!
Ernie: Tényleg feka köcsögnek nevezett?
Edző. Úgy bizony.
Ernie: Nem teheti, ez rasszizmus!
Edző: Te feka vagy és egy köcsög, Ernie. Ezek tények. Szerintem Császárt nem izgatja a bőrszíned.
Ernie: A fekaságomnak semmi köze a köcsögségemhez.
Edző: Nem mondta, hogy a feketék köcsögök. Csakis rólad beszélt. Ne keverd a szezont a fazonnal. Még továbbmegyek. Hogyha nem tévedek, kifejezetten szeretetből mondta.
Ernie: Császár meg cigány, mégsem hívnám kormos köcsögnek.
Edző: Miért nem? Lehet, hogy tök megértő lenne. Persze csak akkor, ha szeretetből mondod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!