A melegeknek nehezükre esik beszélni az érzéseikről, vagy érdemes lenne ezt felhoznom neki?

Én a saját történetemet írom le, hasonló helyzetben vagyok én is. Van egy haverom, akibe szerelmes vagyok. De sajnos nem érzem hogy neki is olyan fontos lennék, mint ő nekem, ráadásul sok homofób beszólása van. Nagyon fáj ez nekem. De szeretek vele lenni, ezért én nem mondtam még el neki. Tudom, hogy azzal még ezt a keveset is elveszteném... Te tudod, hogy milyen ember a haverod, hogy fogadná. Hozzáteszem, még így is gondolkodom rajta hogy elmondjam neki. Napról napra nehezebb eltitkolni előle, egyre kevésbé tudom tolerálni a homofóbiáját. Abban bízom, hogy ha tudná rólam, akkor talán megváltozna a véleménye. A féltékenységem is egyre nagyobb, mindig arra gondolok ha nem velem van, akkor bárki elcsábíthatja.

Lehet kicsit katyvasz lett az egész, de összefoglalom:

1. Ha elmondod elveszítheted.

2. Ha nem mondod el, egyre rosszabb lesz. El fogtok távolodni, így is vége lesz a barátságnak.

3. Egyik végkimenetel se jó. A vallomás tétel lehet az egyetlen megoldás, nekem is, neked is. Hátha te leszel az a szerencsés, aki viszonzásra lel. :)

Én még nem mertem soha bevallani, de ha egyértelmű a viszonzatlanság, akkor ez csak kínzás. Kínoz téged.

Sajnos valamiért hajlamos vagyok rá, hogy olyan emberbe szeretek bele aki soha nem lehet az enyém. És a legrosszabb az, hogy a másik sajnálatból, vagy azért hogy az egójat hízlalja viszonozni próbálja, ami sokkal rosszabb és kegyetlenebb. Úgy lenne korrekt ha az elején elmondja, hogy figyelj ez van, fogadd el, és ne hitegessen.

Próbáld meg ha akarod, hátha összejön és titkon te is tetszel neki. Ha nem, akkor a maradjunk barátok is egy lehetőség, de te mindig többet akarnál amikor vele vagy. Meg akarnád ölelni, csókolni stb.. és ez így szenvedés