Vannak sorstársaim? 🙈

Huhh nekem eléggé összevisszaság volt az egész mert nem elég hogy barátom van de még transz is vagyok, sima melegséget többnyire elfogadják már, de a transz dolgokat még kevesen ismerik így a szüleim is ide tartoznak hogy nem tudták mi ez.. Úgy volt hogy vidéken laktam és néha hétvégén feljöttem barátomhoz Pestre akit online ismertem meg és nagyon sokat beszélgettünk mielőtt először taliztunk.. Ő miatta ott hagytam pár hónappal később a munkahelyem ahol már 4 éve dolgoztam akkor... persze még tervezgettem az utamat senki nem tudta ki a párom azt kamuztam hogy lány barátom van és nem sokat beszéltem róla, ez miatt pedig sejtésük volt hogy fium van.. Amikor végre elköltöztem egyszerre könnyebbültem meg és féltem mert egy nagyon nagyon hosszú 5 oldalas messenger üzenetben elmagyaráztam apámnak hogy lánynak érzem magam stb ez volt az ami miatt nagyon hosszú lett a másik meg hogy fium van régóta, visszaírt annyit hogy "sejtettük anyáddal hogy biztos van valami mert sokat titkolóztál és kérdéseket is kerülted, de ugyanúgy szeretünk ettől nem nézünk rád másképp, ugyanúgy a gyerekünk vagy" barátom családja is elfogad minket és lassan már 4 éve együtt vagyunk.

Csak annyi hogy ne kövessétek a példámat, ha intelligens módon kérdeznek rá TALÁN el lehet mondani, de inkább akkor ha biztonságosak a(z) (anyagi) körülmények.

Mindenkinek sok sikert aki nehéz helyzetben van, egyszer túllépsz rajta, csak néha több idő kell.

Én 24 éves srác vagyok, még egyetemista.

Az én sztorim annyiban más, hogy nekem vissza kellett bújnom a szekrénybe. Nagyon maradi vallásos iskolában kezdtem a gimnazista éveimet, ott tűnt fel sokaknak, hogy én modern felfogású vagyok nem pedig konzervatív. Egyszer a tanárok felhívták a szüleimet azzal az indokkal, hogy nekik jelezniük kell, ha valakinél problémát észlelnek. Nem tudom, konkrétan miket mondtak, de utána anyukám tette fel nekem tök váratlanul a kérdést, hogy "Neked tényleg a fiúk tetszenek?!". Még napokig beszélgettünk arról, hogy mi normális és mi nem az. Próbáltam ellenérveket mondani, de egy full családdal szemben, akikkel elvileg szeretjük is egymást, esélytelen volt. Szóval, ekkor kiléptem a szekrényből, aztán már bújtam is vissza és belülről bedeszkáztam az ajtaját.

Kiderült, hogy a családom abban hisz, hogy a melegség egy választható dolog. Ez annyiban vált a hasznomra, hogy ők azt hiszik, hogy én a heteróságot választottam. És nagyon büszkék magukra, hogy az ő hatásukra változtam vissza nem-meleggé :D

Hamarosan végre lesz diplomás állásom, de már most is tök jó így albérletben és nagyvároson. Most még a családom mindig keresi a társaságomat, hívnak haza, vásárolnak nekem dolgokat stb., emiatt most még nem tudok teljesen függetlenedni. A tervek szerint a diploma után már nem fogják/akarják folyton ellenőrizni, hogy miként élek.

A fentiek többségével egyetértve azonban ha találsz valakit, akivel kapcsolatot tudnál kialakítani (főleg az egyetemen), ne fogd vissza magad!

Szorítok!

Szia! Itt egy félig-meddig sors társ. A családom ugyan úgy keresztény, de szerencsére kicsit talán progresszívebb - ami anyumat meg a testvéreimet illeti. Apum talán maradibb. Teszem hozzá, csíkiak vagyunk, ami kb a faluval egyenlő gondolkodás terén. Szóval a szégyenkultúra igen erőteljes mindkettejükben (mármint a szüleimben. A tesóim tudják, és instant elfogadtak, támogatóak).

Attól én is sokáig tartottam, hogy kidobnak, még most is arra várok, hogy végre legyen vége az egyetemnek - szerencsémre már a mesteri végén vagyok, szóval már csak egy év.

Hasonló stratégiával indultam neki, mint te: elvégezni az egyetemet, majd miután találtam állást is, elköltözni. (csak nekem a beismerés, hogy meleg vagyok, az egyetem első évében történt, szóval kicsit később formálódott ki ez a fejemben). Idő közben azonban ez változott, úgy gondoltam, miután az alapképzést befejezem, állást fogok keresni az egyetemi városomban. Csak ez sajnos a covid miatt meghíusult - másod év második felétől végig online tanultunk. Amikor kiderült, hogy a mesteri első éve is online lesz, akkor otthon fogtam neki állást keresni, és könnyen találtam, a praktikás főnökömnek hála. Szóval lényegében otthon ragadtam, egészen ez évig, amikor is kijelentették, hogy a félév erejéig muszáj feljönnünk az órákra. Szóval idő közben felköltöztem, és most online dolgozok.

Azonban az idő közben újraalakult terveim miatt - legyen meg legalább a két év szakmai tapasztalatom, azután elköltözök - jelenleg online dolgozok, és jövő év elején, a disszertációs munka alatt, haza fogok költözni. Tulajdonképpen a főnökök jófejek voltak és meg is kérdezték, hogy szeretnék-e inkább itt maradni, azonban az attól való félelem, hogy nem kapok majd állást, meg a szülők felé való megfelelési kényszer miatt nem-et mondtam. Tudom, hogy ezek nagyrészt csak pszichológiai gátak, de idővel, gondolom, majd sikerül ezeket is meglépnem.

Addig is kiélvezem a szüleimtől való függetlenségem és, hogy egyedül lakom. (most nem szexre kell gondolni, inkább kapcsolatpárti vagyok, de ugye ebben a helyzetben még nem igazán gondolom helyesnek én sem)

Szóval szerintem, ha úgy látod megoldható, tervezheted úgy is, hogy alapképzés alatt még a szülőkre támaszkodsz anyagilag, de mesteri alatt meg elkezdesz dolgozni.

Sajnos az anyagi függőség mellett meg kell említeni az érzelmit is, amin csak az tud segíteni, ha elköltözöl és mondjuk nem hívogatod őket minden órában, és ők sem téged.

Lehet kicsit hosszúra sikeredett. Minden esetre sok sikert neked! 😊

23/F