Miért érzem azt, hogy nem szeret engem?

Ne erőltesd ezt. Szerintem az a fontos, hogy amikor kettesben vagytok törődik veled. Ő még nem tart ott ahol te, de nem fog összedőlni a világ, ha nem sétáltok kézen fogva.

Esetleg ha neked nagyon fontos ez, próbáljatok valami olyan kompromisszumot, hogy sötétben sétáltok kézen fogva, vagy elutaztok valahova ahol senki se ismer, akár külföldre ahol elfogadóbbak és természetesebb ezt. Talán ő is kicsit oldódik így.

Viszont szerintem egy ölelés, puszi még nem feltétlen érthető félre, lehet baráti szándékú is, a csók az már egyértelműbb.

Te tudod, hogy sokan mit meg nem adnának ezért, ami neked megvan?

Hogyne szeretne téged, ha ilyeneket csinál? Otthon mutatja neked a valódi énjét, hiszen akkor az ember biztonságban érzi magát, és csak az utcán kell felvennie egy "álruhát", hiszen ebben az országban a társadalom több, mint fele megveti a melegséget...

Inkább az lenne a kérdés, hogy te szereted-e? Mert ha ez sem elég neked, akkor menjetek ki valahova Nyugat-Európába, vagy akkor hagyd ott a barátodat és keress mást...

Veled érzek kedves kérdező!

közel 10 év kapcsolat után , bármennyire fájdalmas volt , én ezért be is fejeztem a kapcsolatot.

Már az összeköltözés volt a téma,de így nem ment nekem se.

Úgy éreztem magam,mint egy ruhafogas,amit akkor vesz elő a másik,

ha épp "használni" akarja.

Ennek minél előbb vess véget.A párod nem szeret téged.

Soha nem is szeretett! Ez az igazság.

Kedves Kérdező!

Minden embernek meg van a szeretetnyelve. Érintés, gondoskodás, dicséret, ajándékozás… …bármi. Élményeket, leutánzott viselkedési sémákat és természetesnek vélt magatartást, komfortosnak érzett viselkedést hozunk otthonról.

Te megéled és kinyilvánítod a személyes és intim érzéseidet a nagy nyilvánosság előtt, a párod pedig nem. Sokak itteni válaszával ellentétben ez nem feltétlenül a mássága fel nem vállalásának, illetve ki nem nyilvánításának lehet csak a jele, hanem lehet otthonról hozott, Őt személyében meghatározó dolog is. Hetero párok között is vannak, akik nyilvános helyen összebújnak, csókolóznak, pettingelnek vagy akár egy medencében szeretkeznek is… …és vannak hetero párok, akik nem bújnak össze társaságban, vagy nyilvános térben, mert számukra, vagy legalábbis egyikőjük számára ez így természetes, amúgy meg feszélyező, frusztráló lenne. Nem vagyunk egyformák.

Engem zavar, ha ilyet látok, és én sem tennék ilyet nyilvánosan, mert szerintem ezt az intimitást, amiben egymáshoz tartozásukat mutatják ki, egymás iránt érzett érzéseiket nyilvánítják ki egymásnak, nem előttem kell tenniük, még akkor sem, ha nem 18 centis petting, csak 7 centis csók 

Azt mondod, hogy nem érzed, hogy a párod szeretne. Pedig kimutatja, mikor együtt vagytok, és akkor érzed, hogy ezen megnyilvánulások spontánul őszinték és őszinte érzelmekből fakadnak. De Neked ez kevés, mert azt akarod, hogy mindenhol mutassa ki és vállaljon fel Téged, az érzéseit, a másságát. Mert ez véleményed szerint bizonyítaná, hogy szeret, hogy a párjaként vállal fel Téged. Nagyszerű.

Nem ítélkezem, nem mondok véleményt, de felkérlek, fontold meg: Te szereted Őt ténylegesen? Tudod, miért ilyen? Őszintén meg tudod Vele beszélni? Megpróbáltad megfigyelni, hogy milyen másokkal, milyen a családjában, milyenek egymással a szülei? Vagy beszélt Neked ezekről? Vagy a szégyenkezéséről, gátlásairól, félelmeiről? Vagy nem beszéltetek? Miért nem? Nem érdekelt? Nem őszinte a kapcsolatotok? Nem is szoktatok beszélgetni, csak d.gni? Vagy beszélgettetek, de akkor is csak a Te érzéseid, elvárásaid, vágyaid és gondolataid voltak a központban, mint most a kérdés köré írt leírásodban?

Ha szeretem a párom (nincs), akkor legelőször is törekszem a legmélyebben megismerni, megérteni, mik a tettei mozgatórugói, és ha olyasvalamivel találom magam szemben, aminek a létezése egyelőre csak elfogadható, nem megváltoztatható, akkor tiszteletben tartom Őt és a belső motivációit, félelmeit, gátlásait. Ha alakítható, lassan feloldható, akkor keresem a módját annak, hogy segíthessek Neki azt feloldani, elengedni, megváltoztatni. Ezt is csak abban az esetben, ha az Ő lelki-szellemi fejlődéséhez ez kell, ez előremutató – ha nem, mert így él teljes életet, akkor nem akarom, hogy megváltozzon csak azért, mert nekem az komfortosabb, ha úgy viselkedik, ahogy én szeretném, bár Számára nem igazán önazonos a magatartás.

Mennyivel indokolhatóbb az elvárásod, hogy változzon meg és bújjon Hozzád nyilvánosan, mint az Ő elvárása, hogy közösségben viselkedjetek „tisztességesen és tiszteletmutatóan”? (A kérdés vonatkozásában a pár azonos neműsége indifferens tényező.) Mivel indokolható, hogy belelovalod Önmagad egy megértetlen áldozatszerepbe, igazi drámakirálynőként, ahelyett, hogy nyitnál a másik, a párod felé, és megismernéd, megértenéd és elfogadnád Őt olyannak, amilyen, ha ez a viselkedés nem skrupulusból vagy félelemből fakad, hanem jellemből? Ha pedig mégis félelemből, önmaga el nem fogadásából, akkor is ugyanaz a helyzet, csak nem elfogadni, hanem elfogadni és szeretettel segíteni kellene, nem elvárásokat támasztani – már most megágyazva a magad sajátságos szerepbe lovalásával a későbbi érzelmi manipulálásnak…

(Nem elítéltelek, nem azt mondom, hogy megteszed, vagy megtennéd, de ezek a mondataid már most legitimizálják önmagad számára az elvárásodat, pedig itt én most csak önző hisztit látok.)

Valóban nem bántani vagy elítélni akarlak, csak azt szeretném, ha elgondolkodnál, hogy Te ismered-e és szereted-e olyannak, amilyen, segítesz-e Neki jobbá/tejesebbé válni (ha valóban kell egyáltalán), vagy csak saját, csak a saját szempontodból reális elvárásaid nem teljesülése miatt siránkozol és sajnálod magad, hárítva a felelősséget: a másik nem szeret, vagy nem tudja kimutatni rendesen, mert Te nem érzed…

Ugyanakkor: ha ténylegesen úgy érzed, hogy a párodat ilyennek nem tudod elfogadni, és Neked ennél több/másabb az igényed, akkor igaza van az előttem szólónak: hagyd el!

Remélhetőleg fog találni egy olyat, aki valóban szereti, elfogadja, támogatja, és nem csak a saját elvárásai nem teljesülése miatt kesereg és siránkozik, a párját vádolva szeretetlenséggel önzőségében. Hiszem, hogy az előttem szóló párja is jobban járt a szakítással, és remélem, az a szegény ember is talált szeretőbb párt.