Miért ilyen reménytelen melegként párkapcsolatra szert tenni?

Heteró nőként ugyan ezt élem meg, szóval nyugtasson, hogy nem vagy egyedül. Valahogy mintha manapság senki nem akarna komoly kapcsolatot, csak aki meg alkalmatlan rá.

Neked mondjuk nyilván azért is nehéz, mert kevesebb pasiból válogathatsz, ha vidéken vagy érdemes Pestre költözni szerintem, vagy külföldre valami nagyvárosba, ahol nagyobb a merítés és felvilágosultabban gondolkodnak az emberek.

Én is 30 vagyok, most külföldön élek, egy 670 ezres lakossal rendelkező városban, bulikon, szexmozikban, nem találom helyet, online platformon meg sose jött össze semmi.

Egyébként 27-28 éves korom között eléggé intenzív életet éltem, mikor Budapestre kerültem, 3 végzettséggel vagyis szakmákkal meg diplomával a hátam mögött, de előtte is, és most is inkább kapcsolatra vágynék...

Én 40 vagyok, és kb. 30 voltam, amikor végképp letettem róla. Túl nagyok a nehézségek, túl kicsi a valószínűsége, hogy megfelelő párt találok, túl sok energiát emészt föl a keresgélés, és még abban sem vagyok biztos, hogy annyira akarnám. (Persze biztos csodálatos lenne egy másik ember kitartó szeretetét érezni az oldalamon, de a kezdeti láng után az élet visszatérne a maga kerékvágásába, és én már megszoktam az egyedüllétet.)

Mindenesetre aztán volt olyan, hogy fültövön vágott a szerelem, onnan, ahonnan nem is sejtettem volna, és azóta megint nem nyugszom egészen bele a magányba. De már nincsenek különösebb illúzióim. Ha jön valami, az jó; ha nem jön, az is jó. Megtanultam boldog lenni egyedül is.

Ott tartunk, hogy ma már egy - másfél éves kapcsolat is komolynak, tartósnak számít.

Nagyon arra megy a világ,hogy élj a mának és ne foglalkozz semmivel.Az a tényleg nagyon kevés meleg,aki érzi,hogy jó dolog,ha társa,szerelme van, az pedig a szerencsésebb már megtalálta. Aki pedig nem járt sikerrel, az magányos, ha pedig voltak csalódásai,szakításai akkor pedig óvatos,vagy semleges.

Látok én is néha olyan embert,akiről érzem, hogy meleg,és látom,hogy nagyon szomorú.Látok huszonévest is,de hatvanast is. És biztos nem azért szomorú, mert tömeg van a villamoson,hanem azért mert akármennyire is megszokta valaki a magányt - főleg kényszerből -,de azért mégsem olyan jó úgy hazamenni,hogy otthon csend és sötétség várja. Sem egy jó szót,sem egy ölelést nem kapunk, csak forgatjuk a mókuskereket.

És az is igaz,hogy ha van is kapcsolat, az sem garancia semmire. Mert sokan hamar beleunnak, és nyitni akarnak,újítani, vagy csak úgy szakítanak. Nem nagyon foglalkoznak azzal, milyen lelki sebeket tudnak így okozni.

Mert akárki, akármit mond, de egy párkapcsolat két emberről szól, nem (n+1) -ről. Van a világon anyagi, jogi,stb felelősség az élet minden részén.

De van lelki felelősség is, amit nem sokan éreznek,vagy tudnak.De egy ember lelkével, szívével,sorsával játszani nagyon nem korrekt dolog.

Bizony, sok helyen olvasni,hogy ezen is kisiklanak a kapcsolatok.És ezért fontos,hogy lelkileg legyen fontos két ember kapcsolata,mert a testiséghez nem kell kapcsolat, nem kell érzelem.Gerjedni mindenki tud.

Viszont testi érzések is csodálatosabbak,ha érzéssel vannak és azzal, aki fontos és szeretett személy az életben !