Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek összejöhetünk még ezek után?
Két napja szakítottunk a barátommal, én hoztam fel hogy valami megtört benne, de nem voltam képes még le írni sem, így ő mondta ki.
Nem voltunk régóta együtt, csak kb másfél hónapja, és csak hétvégente találkoztunk, de az utóbbi időben a munkája miatt (extrát vállalt a pénz miatt) kimaradt 2 hétvége.
Minden nap váltottunk üzenetet, gyakorlatilag reggel délben este, de az utobbi 3 hétben egyre rövidebb volt.
Tusni kell hogy én színt vallottam neki pár hete hogy szeretem, viszont ezt ő nem viszonozta, annyit mondott hogy ez nagy felelösség, illetve azt hogy nem tudja még hogy neki mit jelent ez a kapcsolat és idöt kér, nem akarja ugy kimondani hogy szeret hogy ampgött nincs semmi valojában
Nekem ez volt az első kapcsolatom, ill. szexben is ö volt az elsö nekem.
Én nagyon szégyenlös és ideges tipus vagyok emiatt nehezen is oldodok fel, nehezen kezdeményezek. Nem is ment nagyon amikor én voltam az aktív fél, és mint utolag kiderült ez neki rossz volt, ugy foglalmazott hogy valami emiatt kiesett neki.
Én biszex vagyok, legalábbis annak tartanám magam, de még növel sem volt dolgom szoval nem tudom, de ezt párszor felhozta, hogy nem akarja hogy miatta leragadjak.
Ezek a dolgok miatt nagyon felerösödtek bennem a kételyek, és ugy éreztem hogy nem fog menni vele emiatt a szex, és emiatt ő is még jobban kételkedni fog.
De most hogy szakitottunk nagyon rosszul viselem. Hiányzik, hiányoznak az együtt töltött percek. Mert nem csak a szexről szolt ez. Volt hogy összebujva filmeztünk egész este. Vagy csak néztük a tvt egymás karjaiban.
Most abban reménykedek hogy ha eltellik egy kis idö talán ö is rájön hogy minden kétely ellenére jo volt.
Nekem csak annyi kellett volna hogy öszintén kimondja hogy ö is szeret engem. De mivel ezt nem tudta nekem nem ment igy a dolog.
Van esély még vagy tényleg ennyi volt? Még snnyi hogy én 30 ő 38 éves.
Volt szex csak nem teljesitettem valami jól, ill. 2x ott aludtam nála. 1x ö volt az aktiv 2x én. De nekem vele volt az első és hát tudjuk hogy az elsö nem mindig ugy alakul ahogy az ember szeretné. A 2. talán rosszabbul is ment de akkor már volt bennem kétely. Öt pedig az zavarta hogy nem megy nekem, és emiatt gondolhatta azt hogy miatta van.
Mondom nem tudom mert egyrészt nagyon kedves és megértö volt de másrészt meg az utobbi idöben mintha kevésbé akarta volna ezt a kapcsolatot.
Pszichológust megintcsak megemlíteném. Én is ilyen voltam, viszont a probléma, hogy negatívan jósolgatsz előre. Tehát túl sokat agyalsz dolgokon, illetve negatívan. Ezeket a negatív gondolatokat egy idő után elkezded tényként kezelni és eszerint cselekszel, vagy nem cselekszel. Miközben hülyeség az egész, hiszen nem tudhatod, hogy ténylegesen mi van. 33% esélyed egyébként is kitalálni, hogy más mit gondol rólad, vagy egy adott helyzetről. Mondok egy példát.
Pl ott vagy egy ismerősödnél, szembe ültök egymással. Mögötted a falióra. Beszéltek már órák óta és egyszer azt veszed észre, hogy ránéz nagyon feltűnően az órára. Aki negatívan jósol, annak az jut először eszébe, hogy biztos elege van már belőlem. Azt akarja, hogy menjek el. Ideje lenne távoznom. Gondolom érted. Miközben mondjuk csak azért nézett rá, mert eszébe jutott, hogy pl 2 órakor a férje odaért egy fontos továbbképzésre. Közben ezen járt az esze, mikor rápillantott az órára. Ez az eset velem történt meg egyébként. Szóval ezért is mondom, hogy hülyeség jósolgatni előre, mert k*rvára nem biztos, hogy úgy van, ahogyan gondolod. Tehát nem vagy sem jós, sem pedig gondolatolvasó, ezért az egész egy marhaság. Próbálj előbb ezen is változtatni. Ha nem megy egyedül, akkor szakember tud segíteni.
Nézd,sok embernek meg kéne tanulni, hogy az "igen" az igen, a "nem " pedig nem.
Ha valakinek nemet mondok, vagy nekem mond nemet, akkor nincs folytatás.
Minden kapcsolatom,amikor lezárult, mondtam az exemnek, hogy eddig volt.Nincs tovább, nincs még egy esély. Senkinek,semmiért.
Én sem kérnék, de nem is adok. Eddig ebből csak előnyöm származott.
De minden döntés előtt gondolkodni kell. Ha meghoztad a döntést, ahhoz tartsd magad, akkor is, ha meztelen a szobád ajtaja elé fekszik és úgy kéri, hogy engedd be.
Semmi emberi tekintélyed nem lesz, ha te rakod ki, és visszakuncsorgod magad.
19-es: értem amit mondassz, de itt nem én mondtam ki a dolgot, még akkor is ha én hoztam fel mint eshetőség. Épp ez a lényege az egésznek, hogy én szeretném ha működne csak sok a kétely bennem arról hogy vajon ő is annyira szeretné e mint én.
Érzem és tudom hogy itt mindketten hibásak voltunk, de azt is érzem hogy neki is jelentett valamit ez a kapcsolat, nekem pedig főleg, hisz nem lennék most itt hogy tanácsot, és megnyugvást keressek.
Az a baj hogy folyamatosan a szép és jó pillanataink jutnak eszembe, amik nagyon hiányoznak, és fáj a tudat hogy többet ilyen nem lesz már vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!