Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kinek szóljak? Nem szeretném, hogy bajom legyen belőle.
Táboroztatni szoktam menni, nem mondom, hova, kisgyerekekkel. Meleg vagyok, amit előre leszögezek, mert nem szeretném titkolni a tisztánlátás érdekében.
Szóval. Minden tök jó, élvezem, jó programokat szervezni, szeretek gyerekekkel foglalkozni, csak egy fiúval van bajom. Először tavaj jött táborba. Normálisnak tűnt, de nagyon furán nézett rám, mondjuk úgy, hogy ,,úgy". Aztán észrevettem, hogy az egy hétre bepakolt (10 db) alsóimból már csak 9..8..7 van meg. Eltűnt. Vagyis nem tűnt el, mivel rajta láttam, színben, mindenben ugyanaz, ráadásul nem hord fecskét. Legalabb is, ahogy ezek után kifigyeltem. De ez még nem is zavarna. Vagyis de, de annak fényében nem, hogy egyik éjszaka konkrétan a csomagomat fogta meg az ágyban. Úgy csináltam inkább, mint aki alszik mert nem tudtam, hogy reagáljam le, ilyet nem tanítottak. És nem tehetek róla, de felállt. amúgy a fiúk egy szobában alszanak, +felnőttek, a lányok is, +felnőttek.
Újra lesz tábor. És ott van a neve a felsoroltak közt. Arányos fiú és kedves,... De ennek nem ott van a helye. Akkor nem mondtam senkinek, hátha többet nem látom. De megint együtt leszünk. Mit tegyek??
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#10
De, akar, tisztán kiderül a szövegből.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Eléggé inkább csak fantázia szüleményének tűnik a szöveg. Mindegy.
Javaslom hogy tudasd valamelyik szervezővel, intézd úgy a dolgaidat hogy soha ne legyél vele egyedül, biztos vagyok benne hogy az alvást is megoldhatod külön helyiségben. Azt sem értem, hogy amikor állítólagosan zaklatni kezdett éjszaka, akkor miért nem fordultál csak el egyszerűen azt tettetve hogy alszol.
Döntsd el hogy mit akarsz. Nagyon megszégyenülhetsz ha kiderül, hogy szervezőként összefeküdtél egy gyerekkel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Szerintem először beszélj a sráccal, hogy ez így nem oké.
Mondhatod neki, azt is, hogy neked van párod, hogy leszálljon rólad.
Ha ugyanígy folytatja a dolgot, akkor szólni fogsz a felügyelőnek, vagy a szülőknek, hátha ez eltántorítja.
Továbbá, értem én, hogy koedukált, de szerintem nem 1 szobában van az összes fiú, hanem szobánként x személy, intézd úgy, hogy ne vele legyél 1 szobában.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Én az egyik srácot akartam megfogdosni álmában. (Egyidősek voltunk)
Érezte, hogy közeledem "ahhoz". Hasra fordúlt, így sehogy se fértem hozzá.
Igen. Nehéz a dolgod, mert ha nagyon elutasító vagy, vagy valahogy a többiek tudomására jut a dolog, a gyerek még bevádolhat azzal, hogy Te kezdtél ki vele.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én a helyedben adnék neki egy rooohadt nagy taslit "Nem Lopunk" címen és akkor még legyen hálás hogy nem mondtad el apunak-anyunak. Szerintem ez helyre tenné. Ha meg tapizik, szépen fogd meg a kezét, szoríts rá jó erősen és tedd arréb.
Te vagy a felnőtt... Viselkedj is úgy.

Azért érdekes dolog, hogy veled csinálja. Tudja, hogy vonzódsz a fiúkhoz?
Vajon egy 100% hetero pasival is ugyanezt megtenné?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!