Előfordult már veletek, hogy egy srácnak hirtelen ennyire megváltozott a viselkedése veletek szemben?

Megismertem egy srácot, aki nagyon tetszik.

Reggelente mindig találkozunk, mert ugyanazon az útvonalon járunk és kb. ugyanabban az időpontban látjuk egymást (a munkahelyünk egymás mellett van). (Én gyalog járok, ő pedig egy elektromos rollerrel.)

Esténként pedig mindig ugyanazzal a vonattal járunk (a korábbit nem éri el, én viszont elérném, de mindig megvárom a következőt csak, hogy láthassam).

Kb. egy hónap után egyszer csak vettem a bátorságot és megszólítottam.

Beszélgettünk egy jó negyed órát. Nagyon jó beszélgetésnek éltem meg. Egyértelműen látszott rajta, hogy ő is szimpatizál velem és jól érzi magát. Szinte harmóniában voltunk és úgy köszönt el, hogy majd úgyis találkozunk még. :)

Aztán amikor máskor újra találkoztunk a vonaton, már ő kezdeményezte a beszélgetést. Nagyon figyelt rám, kérdezett személyes kérdéseket is, sok mindenbe belemerültünk. Ezután a beszélgetés után éreztem azt, hogy na most fog kezdődni az igazi ismerkedés. Mert már nem vagyunk idegenek, majd beszélgetünk rendszeresen és akkor remélhetőleg mehet ez majd tovább...

Másnap reggel munkába mentem és vártam, hogy újra lássuk egymást. De nem arra számítottam, ami végül következett.

Egyszer csak ugyanis elsuhant mellettem a rollerjével, anélkül, hogy bármit is szólt volna.

Teljesen lefagytam, de reméltem, hogy majd este beszélgetünk.

Este végeztem a munkahelyemen és szokásomhoz híven már 17-kor úton voltam az állomásra. (Ő mindig később jön, kb. 10 perccel). Szokatlan dolog történt: 17-kor már ott járt a munkahelyemnél. Meglátott a járdán, ott volt tőlem pusztán egy méterre. Aztán, ahogy délelőtt is: se puszi se pá, köszönés nélkül jó gyorsan továbbhajtott a rollerrel. Látszott, hogy mennyire zavarban van és menekülne a helyzetből...

Pechére lekéste a korábbi vonatot (szerintem ezért jött el direkt hamarabb a munkából). És, hogy elkerülhessen most először elment egészen a peron legelejéig. Elbújt ott valami kis fedett bódénál, ahonnan csak a rollere látszott ki.

Soha nem ment előre, mindig hátul állt azelőtt.

A napnál világosabb volt, hogy nem akar velem beszélni.

Azóta is, akárhányszor látom, reggel és este, mindig ugyanezt csinálja. Köszönös nélkül, mintha soha az életben nem látott volna elsuhan gyorsan mellettem...

Nem beszéltünk melegségről. De persze megérezhette rajtam és azt is, hogy tetszik nekem.

Ha viszont nem az (éppen ugye benne lehet a pakliban), akkor mégis miért fektet azóta is ennyi energiát abba, hogy elkerüljön engem?

Ha én tetszem egy csajnak, akkor csak mosolygok rajta zavaromban, de azért még hébe-hóba beszélgetek vele és természetesen köszönök neki, ha látom. De én nem jönnék el RENDSZERESEN hamarabb a munkahelyemről, csak hogy őt elkerüljem. Nem lenne ez nekem annyira fontos. Hisz nem váltana ki belőlem semmilyen komolyabb érzést, ennek a másik ember a vonzalma irántam...

Azonban, én úgy érzem -pont a korábbi bíztató jelekből fakadóan-, hogy itt most inkább valami másról lehet szó.

Talán megijedhetett a saját érzéseitől?! Elkezdhetett ő is érezni valamit és most nem tud mit kezdeni a saját érzéseivel?! Fél a családóstól, az érzései megélésétől?! Félhet kiélni a homoszexualitását?!

Mellesleg én 22 éves vagyok, ő pedig 23. Szóval fiatalok vagyunk még és tapasztalatlanok. Önelfogadás terén biztosan van még hová fejlődnünk...

Természetesen nem várok tőletek semmi konkrétumot ezzel a sztorimmal kapcsolatban. Nem kell nekem senkinek megmondania a tutit, mert természetesen egyedül a srác tudja, hogy mi is az ő baja.

Sokkal inkább az érdekelne, hogy életetek-e már meg hasonlót? Amikor tényleg ott vannak a jelek és egyszer csak egyik napról a másikra 180 fokos fordulatot vett a srác?